Győri ETO: nem indul a csapat az NB I-ben - hivatalos

Vágólapra másolva!
2015.05.08. 11:39
null
A következő szezonban a Győri ETO biztosan nem játszik NB I-es meccset az ETO Parkban (Fotó: NS-archív)
A csődeljárás alatt álló Győri ETO FC hivatalos honlapján bejelentette, nem tud megfelelni a licencszabályoknak, így a következő szezontól nem indul az NB I-ben.

 

„Ezúton tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy sajnos nem tudtuk teljesíteni az OTP Bank Liga 2015–2016-os indulásához szükséges licenckövetelményeknél az előírt hiánypótlást. Mindez azt jelenti, hogy, bár a pályán elért eredmények alapján jogosult lehetne klubunk, hogy a legmagasabb osztályban szerepeljen, a kialakult körülmények miatt erre mégsem lesz lehetősége" – írja az eto.hu.

A Nemzeti Sport Online már korábban jelezte, május 8-a az utolsó határidő, amíg az ETO-nak rendeznie kell a tulajdonosi hátteret, mert ma lejár a licenchez szükséges hiánypótlás határideje. Mivel máig nem született egyezség olyan befektetővel, aki átvehetné az NB I-es csapat működtetését.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ősztől hol szerepel majd az együttes. Az NB III-as indulásra a futsalcsapat segítségével még van remény – ennek jogi hátteréről már beszámoltunk –, de az NB III-as licenc átruházásához is arra lenne szükség, hogy a klub rendezni tudja a köztartozásait.

GYŐRI ETO
Alapítva: 1904. július
Bajnok: 4x (1963, 1981–1982, 1982–1983, 2012–2013)
Kupagyőztes: 4x (1965, 1966, 1967, 1978–1979)
Szuperkupa-győztes: 1x (2013)
BEK-elődöntős: 1x (1964–1965)

Az ETO jelenleg tizedik helyen áll a tabellán, és a megszerzett 32 pontjának köszönhetően a kiesés réme már nem fenyegeti. Így azonban, hogy nem tud indulni az új évadban, adódik a kérdés, hogy tölthetik fel a létszámot, feltöltik-e egyáltalán. Amint azt már jeleztük, a feltöltés csak egy lehetőség, de amennyiben az MLSZ élni kíván ezzel, először a legjobb, nem feljutó, vagyis 3. helyen végző NB II-es csapat jöhet szóba. Jelen állás szerint a Békéscsaba, de valószínűleg Győr városa sem marad NB I-es csapat nélkül, hiszen a Gyirmót FC Győr a második helyen áll az NB II-ben.

Egyelőre azonban a feltöltésről azért korai beszélni, mert nem csak az ETO nem felelt meg első körben az élvonalbeli klubok közül a licencszabályoknak, így még más csapat is bajba kerülhet. És hangsúlyozzuk, az a döntés is születhet, hogy kisebb létszámmal rajtol az NB I a következő évadban.

LABDARÚGÓ NB I, 27. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Május 8., péntek
16.00MTK Budapest–Puskás Akadémia FC (Tv:Duna) Szilasi Szabolcs
19.00
Nyíregyháza Spartacus–Újpest FC (Tv:Sport1) Erdős József
Május 9., szombat
14.00
Dunaújváros PASE–Diósgyőri VTK (Tv: Sport1)
Solymosi Péter
16.00
Budapest Honvéd–Kecskeméti TE (Tv: Duna) Pintér Csaba
18.30
Lombard Pápa–Pécsi MFC
Vad II István
18.30
Győri ETO FC–Szombathelyi Haladás (Tv: Sport1) Iványi Zoltán
Május 10., vasárnap
16.30
Ferencváros–Debreceni VSC (Tv: Duna World) Andó-Szabó Sándor
18.30
Paksi FC–Videoton FC (Tv: Sport1)
Berke Balázs
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Videoton FC 26 21 4 1 62–10 +52 67
2. Ferencvárosi TC 26 16 6 4 44–18 +26 54
3. MTK Budapest 26 16 3 7 36–23 +13 51
4. DVSC-Teva 26 13 7 6 34–18 +16 46
5. Paksi FC 26 11 9 6 37–25 +12 42
6. Újpest FC 26 10 9 7 27–22 +5 39
7. Diósgyőri VTK 26 10 8 8 36–34 +2 38
8. Kecskeméti TE 26 10 8 8 30–29 +1 38
9. Puskás Akadémia FC 26 9 5 12 27–31 –4 32
10. Győri ETO FC 26 8 8 10 34–33 +1 32
11. Nyíregyháza Spartacus FC 26 8 6 12 28–38 –10 30
12. Pécsi MFC 26 5 7 14 26–47 –21 22
13. Budapest Honvéd 26 4 9 13 21–34 –13 21
14. Dunaújváros PASE 26 5 6 15 25–45 –20 20
15. Szombathelyi Haladás 26 5 4 17 18–47 –29 19
16. Lombard Pápa FC 26 4 7 15 14–45 –31 19
AZ NB II ÁLLÁSA
1. Vasas FC 26 18 2 6 54–26 +28 56
2. Gyirmót FC Győr 26 15 9 2 45–23 +22 54
3. Békéscsaba Előre 26 15 6 5 36–23 +13 51
4. Mezőkövesd Zsóry FC 26 13 8 5 48–29 +19 47
5. Szolnoki MÁV FC 26 11 7 8 42–42 0 40
6. Soproni VSE-GYSEV 26 10 10 6 40–34 +6 40
7. Szeged 2011 26 11 4 11 31–29 +2 37
8. ZTE FC 26 8 8 10 36–40 –4 32
9. Szigetszentmiklósi TK 26 6 12 8 21–30 –9 30
10. FC Ajka 26 7 8 11 35–38 –3 29
11. Aqvital FC Csákvár 26 7 8 11 36–40 –4 29
12. FGSZ Siófok 26 6 9 11 35–43 –8 27
13. Soroksár SC 26 6 6 14 24–35 –11 24
14. Ceglédi VSE 26 5 9 12 31–44 –13 24
15. Kaposvári Rákóczi FC 26 5 7 14 25–38 –13 22
16. Balmazújváros 26 5 7 14 25–50 –25 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik