NB II: kettő helyett három feljutó lehet az ETO-ügy miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.20. 13:11
Amint arról beszámoltunk, jelen helyzetben egyre nagyobb az esélye annak, hogy a csődeljárás alá vont Győri ETO FC a következő szezonban nem tud az NB I-ben indulni. A Nemzeti Sport Online megvizsgálta, hogyan töltheti fel a létszámot a Magyar Labdarúgó-szövetség, ha a klub benn marad az élvonalban, de a következő idényben mégsem tud csapatot indítani.

A Győri ETO jelenleg 29 ponttal a 10. helyen áll az NB I-ben. Kicsi rá az esély, de matematikailag még az sem zárható ki, hogy kiesik az élvonalból. Hat forduló van még hátra, a 14. és 15. Lombard, Haladás kettős hátránya 11 pont az ETO-val szemben.

Amennyiben azonban a Győrnek sikerül a 15. helynél előrébb zárnia, de a következő idényben nem tud az NB I-ben szerepelni, akkor a létszám feltöltését illetően a versenyszabályzat 27. paragrafusa lesz az irányadó.

E szerint a bajnoki osztály feltöltésénél az első szóba jöhető csapat (ha az megfelel az egyéb követelményeknek, vagyis kért licencet és vállalja is az indulást) az alacsonyabb osztály legjobb nem feljutó együttese.

Jelen esetben tehát az NB II 3. helyezett csapata. Mint ismert, a másodosztályban jelenleg óriási harc folyik a feljutásért. Most a feljutó első két helyen az 50 pontos Vasas és a 48 pontos Gyirmót FC Győr áll, a 3. pedig a Békéscsaba, viszont a 4. Mezőkövesd hátránya csak egy pont a Békéscsabával szemben. Úgy tudjuk, mind a négy említett csapat kért licencet az NB I-re is, sőt még az ötödik helyen álló Szolnok is.

Ez egyúttal azt jelenti, hogy ha az ETO benn marad, de nem tud indulni, akkor a Gyirmótnak a 3. hely is elég az NB II-ben ahhoz, hogy Győr városának a következő idényben is legyen élvonalbeli csapata.

MLSZ VERSENYSZABÁLYZAT, 27. PARAGRAFUS

Az osztály, csoport létszámának kiegészítése

(1) Ha valamelyik bajnoki osztályban (csoportban), versenyben kevesebb számú csapat marad a versenykiírásban meghatározottaknál - kizárás, fúzió, nevezés elmulasztása, alacsonyabb osztályba sorolás, indulási jogról való lemondás esetén, - azt a bajnoki osztályt (csoportot), versenyt, a megkezdéséigfel lehet tölteni.

A bajnoki osztályra, versenyre vonatkozó feltöltés lehetőségéről az MLSZ

Elnöksége, Megyei (Budapesti) Igazgatóságoknál Fellebbviteli Bizottság dönt.

(2) Az MLSZ illetve a Megyei (Budapesti) Igazgatóságok Versenybizottságai az MLSZ Elnökség illetve a Megyei (Budapesti) Igazgatóságok Fellebbviteli Bizottságainak feltöltési döntéseik alapján a feltöltéstaz alábbi sorrend szerint kell végrehajtani:

a., egy feltöltendő bajnoki osztály esetén, ha az alsóbb osztály egycsoportos

1. az alsóbb bajnokság legjobb nem feljutott sportszervezete;

2. a bajnokság legjobb kiesője;

3. a bajnokság legjobb második kiesője (és így tovább)

 

AZ ÁLLÁS AZ NB II-BEN
1. Vasas FC 24 16 2 6 48–24 +24 50
2. Gyirmót FC Győr 24 13 9 2 39–20 +19 48
3. Békéscsaba Előre 24 13 6 5 32–23 +9 45
4. Mezőkövesd Zsóry FC 24 12 8 4 47–25 +22 44
5. Szolnoki MÁV FC 24 10 7 7 40–39 +1 37
6. Soproni VSE-GYSEV 24 9 9 6 36–32 +4 36
7. Szeged 2011 24 10 4 10 28–27 +1 34
8. ZTE FC 24 7 8 9 31–37 –6 29
9. Aqvital FC Csákvár 24 7 7 10 35–38 –3 28
10. Szigetszentmiklósi TK 23 6 10 7 18–25 –7 28
11. FGSZ Siófok 24 6 9 9 34–38 –4 27
12. FC Ajka 24 6 7 11 33–37 –4 25
13. Soroksár SC 24 6 6 12 23–32 –9 24
14. Ceglédi VSE 24 5 9 10 28–37 –9 24
15. Kaposvári Rákóczi FC 24 4 7 13 21–35 –14 19
16. Balmazújváros 23 4 6 13 22–46 –24 18
AZ ÁLLÁS AZ NB I-BEN
1. Videoton FC 24 19 4 1 56–9 +47 61
2. Ferencvárosi TC 24 15 5 4 39–16 +23 50
3. MTK Budapest 24 16 1 7 35–22 +13 49
4. DVSC-Teva 24 13 6 5 32–15 +17 45
5. Paksi FC 24 11 7 6 36–24 +12 40
6. Kecskeméti TE 24 10 6 8 29–28 +1 36
7. Diósgyőri VTK 24 9 8 7 34–30 +4 35
8. Újpest FC 24 8 9 7 23–21 +2 33
9. Puskás Akadémia FC 24 9 5 10 26–28 –2 32
10. Győri ETO FC 24 7 8 9 33–32 +1 29
11. Nyíregyháza Spartacus FC 24 7 5 12 25–36 –11 26
12. Pécsi MFC 24 5 6 13 24–41 –17 21
13. Budapest Honvéd 24 4 7 13 20–33 –13 19
14. Szombathelyi Haladás 24 5 3 16 15–41 –26 18
15. Lombard Pápa FC 24 4 6 14 11–41 –30 18
16. Dunaújváros PASE 24 4 6 14 20–41 –21 17
* Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik