FTC: Ez az ára Paintsil kiállításának – Doll elárulta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.18. 07:01
null
Paintsil egy rossz belépő után kapta meg a második sárga lapját – viheti vacsorázni a csapatot (Fotó: Dömötör Csaba)
Thomas Doll a Ferencváros egyik legszebb győzelmének nevezte a Puskás Akadémia felett aratott 3–1-es diadalt, miután csapata mintegy 44 percet emberhátrányban játszott Joseph Paintsil kiállítása után. A vezetőedző már megbocsátott játékosának, akitől csupán azt várja el, hogy meghívja vacsorára a csapatot. Pintér Attila ellenben nem volt ilyen elnéző a szintén kiállított Ezekiel Hentyvel szemben, emellett a zöld-fehérek egyenlítő góljánál történt szabálytalanságról is beszélt a meccs utáni sajtótájékoztatón. 

Az első félidőben uraltuk a mérkőzést, többet birtokoltuk a labdát, mégis hiányzott valami a játékunkból, főleg az egy egy elleni párharcokban – kezdte az értékelést Thomas Doll. – Ha a mérkőzés elején Paintsil vagy Leandro gólra váltja a helyzetét, akkor nyugodtabbak lettünk volna. A támadásainkból kicsit hiányoltam a bátorságot, aztán két sárga lap után elvesztettük Paintsilt, így nagyon fontos volt, hogy még a félidő előtt sikerült egyenlítenünk.“

Mint elmondta, a szünetben át tudták beszélni a játékosokkal, hogy emberhátrányban hogyan futballozzanak a második félidőben.

Nagyszerű volt látni, hogy egy emberrel kevesebben is támadtunk, nem álltunk be védekezni, miközben igyekeztünk kihasználni a kontrákat. A fiúk a nehéz talajon kiváló munkát végeztek, a huszonkét kapura lövésünkből tizenhat a második félidőben történt. Elképesztő hangulat volt a stadionban, a szurkolók is vitték előre a csapatot. Büszke vagyok arra, amilyen morális tartást, hozzáállást mutattak a játékosaim a pályán, nagyon sokat tettünk azért, hogy megnyerjük a mérkőzést. Amióta a Ferencváros edzője vagyok, ez volt az egyik legszebb győzelmünk.“

Végül kitért JosephPaintsil kiállítására is, a támadóval kapcsolatban elmondta, hogy higgadtabban kell viselkednie és a sárga lap birtokában óvatosabban kellett volna játszania.

„Hívja meg a csapatot ebédre vagy vacsorára, és el van felejtve a dolog“ – zárta le a témát Doll.

„Nagyon jól kezdtük a meccset, hiszen megszereztük a vezetést. Férfias mérkőzést játszottunk, amely nem érdemelt meg ennyi sárga lapotmondta a sajtótájékoztatón Pintér Attila. –A meccselemzőink szerint a Ferencváros egyenlítő gólja előtt óriási szabálytalanság történt – a nyakánál fogva rántották le Márkvártot –, ha ez valóban így történt, akkor ez mérkőzést befolyásoló tényező volt. Nem mindegy ugyanis, hogy 1–0-s vezetéssel megyünk-e az öltözőbe és rendezzük a sorokat a második félidőre, vagy sem. Viszont az is igaz, hogy többet kellett volna tennünk emberelőnyben azért, hogy megszerezzük a vezetést.”

Doll-lal ellentétben a Puskás Akadémia mestere már nem volt olyan elnéző kiállított játékosával, Ezekiel Hentyvel szemben.

Ilyen butaságot nem lehet csinálni, mint amit Henty tett, a második sárga lappal nem lehetett vitatkozni, megfogta az ellenfele kezét. Nem lehet, hogy egy játékos hátrányba hozza a csapatát, pláne olyankor, amikor elkezdtünk irányítani, benne volt a levegőben, hogy mi tudunk gólt szerezni. A kiállítás után a Ferencváros újra erőre kapott, és sokat tett azért, hogy megnyerje a mérkőzést.”

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2017–2018, 23. FORDULÓ
MÁRCIUS 17., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Debreceni VSC–Mezőkövesd 2–3
Debrecen, Nagyerdei StadionSzőts Gergely
Vasas–Diósgyőri VTK 1–1Budapest, Szusza Ferenc StadionBognár Tamás
Paks–Újpest FC 0–0
Paks, Városi Stadion
Kassai Viktor
Videoton–Balmazújváros 1–0
Felcsút, Pancho ArénaFarkas Ádám
Bp. Honvéd–Haladás 2–1
Budapest, Bozsik József StadionIványi Zoltán
Ferencváros–Puskás Akadémia 3–1
Budapest, Groupama ArénaPintér Csaba
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC23155352–22+3050
2. Videoton FC22145348–24+2447
3. Újpest FC2389631–29+233
4. Debreceni VSC2395937–30+732
5. Paksi FC2388732–32032
6. Budapest Honvéd2294936–38–231
7. Diósgyőri VTK23851037–38–129
8. Mezőkövesd Zsóry FC2368928–41–1326
9. Vasas FC23741228–44–1625
10. Puskás Akadémia FC23671028–37–925
11. Szombathelyi Haladás23721424–38–1423
12. Balmazújváros23581026–34–823
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik