nemzetisport.hu 2017.08.19 09:09 Frissítve: 2017.08.19 09:35

FTC: Elsőre nem volt rossz a teljesítményem – Pedroso

Csütörtökön, a labdarúgó NB I 6. fordulójának nyitó találkozóján a Ferencváros hazai pályán Amadou Moutari és Böde Dániel góljával 2–0-ra legyőzte a Haladást. Az összecsapás után a nyáron szerződtetett, tétmeccsen most debütáló Marcos Pedroso nyilatkozott a fradi.hu-nak.

 

„Azt gondolom, elsőre nem volt rossz a teljesítményem – összegzett a 23 éves Marcos Pedroso. – Persze tovább dolgozom azért, hogy még jobb legyen a játékom, még többet tudjak segíteni a csapatnak. A társak sokat segítettek, és remek volt a pályán érezni, hogy egymásért küzdünk, hajtunk. Ez volt a győzelem kulcsa.”

„Nagyszerű a Groupama Aréna, és a szurkolók támogatása is sokat jelentett. Nagyon fontos volt a csütörtöki mérkőzés, hiszen az előző két fordulóban nem játszottunk jól, mindössze két pontot szereztünk. Az első félidő a Haladás ellen sem volt erős, ebben szerepet játszhatott, hogy több labdarúgónknak problémája volt, cserélnünk is kellett a szünet előtt. A második játékrészben szerintem jól futballoztunk, de remélem, hogy a folytatásban egyre jobbak és jobbak leszünk, és hamarosan állandósítjuk helyünket az élmezőnyben.”

LABDARÚGÓ NB I
6. FORDULÓ

Ferencváros–Haladás 2–0 (Moutari 5., Böde 82.)
Budapest, Groupama Aréna, 4911 néző. Vezette: Karakó

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!


NB I, 2017–2018, 6. FORDULÓ
AUGUSZTUS 17., CSÜTÖRTÖK
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Ferencváros–Haladás 2–0
Budapest, Groupama ArénaKarakó Ferenc
AUGUSZTUS 18., PÉNTEK  
Debreceni VSC–Vasas 4–1
Debrecen, Nagyerdei StadionIványi Zoltán
AUGUSZTUS 19., SZOMBAT
  
18.00: Mezőkövesd–Bp. HonvédMezőkövesd, Városi StadionErdős József
18.00: Puskás Akadémia FC–Balmazújváros
Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter
20.30: Újpest–Diósgyőri VTK
(Tv: M4 Sport)
Budapest, Szusza Ferenc StadionVad II István
SZEPTEMBER 6., SZERDA
  
19.30: Paksi FC–Videoton FC
Paks, Városi Stadion
 
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK

AZ ÁLLÁS 
  1. Budapest Honvéd 5 3 2 10–  5 +5  11
  2. Videoton FC 5 3 2   9–  4 +5  11
  3. Ferencvárosi TC 6 2 4 11–  4 +7  10
  4. Diósgyőri VTK 5 2 2 1   9–  8 +1    8
  5. Vasas FC 6 2 1 3   5–  8 –3    7
  6. Mezőkövesd Zsóry FC 5 2 1 2   6–11 –5    7
  7. Szombathelyi Haladás 6 2 4   4–10 –6    6
  8. Paksi FC 5 1 3 1   8–  7 +1    6
  9. Újpest FC 5 1 3 1   8–  8 0   6
10. Balmazújváros 5 1 2 2   8–  7 +1    5
11. Debreceni VSC 6 1 2 3   6–  6 0   5
12. Puskás Akadémia FC 5 2 3   4–10 –6    2

 

 

2019.10.19 13:38:20

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Egyetlen gól döntötte el a 19 ezer néző előtt rendezett derbit, a vendég újpestiek csak kapufáig és helyzetekig jutottak.

2019.10.19 13:30:24

Labdarúgó NB I BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), BACSINSZKI ÁDÁM (percről percre)

Varga Kevin buta kiállítása után Tőzsér Dániel tizenegyese döntött a hazaiak javára.

2019.10.19 13:35:01

Labdarúgó NB I TŐSÉR NORBERT (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Ugyanis a házigazda Zalaegerszeg ellen belefért a kispestieknek a sok hiba és a ziccerek elszórakozása is.

2019.10.19 13:32:29

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

Sok kimaradt helyzet volt a találkozón, végül a Kisvárda tudott nyerni.