Felkészülés: volt válasza az Újpestnek Grozav bombagóljára

M. D.M. D.
2020.08.01. 17:07
null
Stieber Zoltán próbálja fedezni a labdát Márkvárt Dáviddal szemben (Fotó: Dömötör Csaba)
Az Újpest és a DVTK labdarúgócsapata 1–1-es döntetlent játszott egymással felkészülési mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban szombat délután.
Hemingway is látta a Honvéd Paks elleni sikerét
A Fehérvár nem bírt a szlovén kupagyőztessel

A nyári szerzemények közül az Újpest kezdőcsapatában négyen (Miroszlav Bjelos, Nikola Mitrovics, Stieber Zoltán, Junior Tallo) kaptak helyet, míg a DVTK-nál mind a három eddigi érkező, Hegedűs János, Sztefan Drazsics és Gheorghe Grozav is bekerült a kezdő tizenegybe – utóbbi játékos magyar pályákon nem minden hétvégén látható góllal vétette észre magát a 16. percben: egy leheletfinom csel után körülbelül 25 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (0–1).

A lila-fehéreknek az első félidőben még nem, de a második elején sikerült egyenlíteniük, egy oldalsó szabadrúgás után Máté Zsolt közelről volt eredményes (1–1).

A hajrában az újpestiek másodszor is eltalálták a kapufát, de az eredmény már nem változott.

GROZAV GÓLJA

Grozav ugyanúgy beállt a sorba, mint a többi játékos – Feczkó

NB I-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Újpest–DVTK 1–1 (0–1)
Újpest. 1. félidő:
Banai (Pajovics, a szünetben) – Pauljevics, Máté Zs., Risztevszki, Burekovic – Nwobodo, Bjelos – Simon K., Mitrovics, Stieber Z. (Onovo, a szünetben) – Tallo (Gigics, a szünetben). A 61. perctől: Pajovics – Kastrati, Sedlácek, Szakály P., Csongvai, Katona M., Onovo, Koszta M., Calcan, Bacsa, Gigics
DVTK: Antal (Danilovics, a szünetben) – Sesztakov (Vági, a szünetben), Polgár, Hegedűs J. (Szűcs K., 61.), Memolla (Farkas M., 79.) – Márkvárt, Iszlai (Kispál, 67.) – Hasani (Korbély, 61.), Molnár G. (Zsiga, 67.), Grozav (Cortés, 67.) – Drazsics (Ivanovszki, 61.)
Gólszerző: Máté Zs. (52.), ill. Grozav (16.)
Forrás: dvtk.eu

A DVTK NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor:
augusztus 5–8., Üllő
Július 21.: DVTK–DVTK II 6–0 (Ivanovszki 2, Drazsics 2, Kispál, Cortés)
Július 25.: DVTK–FC Kosice (Kassa, szlovák, II.) 1–1 (Zsiga)
Augusztus 1.: Újpest–DVTK 1–1 (Grozav)
Augusztus 8., 13.00, Üllő: DVTK–Paks

AZ ÚJPEST FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Július 18.: Budapest Honvéd II (NB III)–Újpest 2–0
Július 25.: Szeged-Csanád GA (NB II)–Újpest 0–2 (Rácz B., Gigics)
Augusztus 1.: Újpest–DVTK 1–1 (Máté Zs.)
Augusztus 5., 17.00: Újpest–Kisvárda
Augusztus 8., 10.00: Mol Fehérvár–Újpest
Augusztus 8., 17.00: MTK–Újpest

Legfrissebb hírek

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
22 órája

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:45

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
2026.09.25. 14:22

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2026.09.24. 06:27

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34