Felkészülés: korán vezetést szerzett, de kikapott a PMFC

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.07. 21:06
Lejátszotta első törökországi felkészülési mérkőzését a labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC, amely – bár korán vezetést szerzett – egygólos vereséget szenvedett a bosnyák élvonalbeli Olimpic Sarajevótól.

A pécsi csapat az 5. percben Wittrédi Dávid kiváló egyéni alakítása után előnybe került, ám a Sarajevo két perccel később egyenlített, majd a második félidő elején szerzett újabb két találatnak köszönhetően kétgólos fórra tett szert. A második félidő közepén Márkvárt Dávid tizenegyesből még szépített, de a vereséget így sem kerülhette el a pécsi együttes, amely vasárnap a cseh Mladá Boleslav ellen vívja következő előkészületi találkozóját.Wittrédi Dávid kiváló egyéni alakítása után előnybe került, ám a Sarajevo két perccel később egyenlített, majd a második félidő elején szerzett újabb két találatnak köszönhetően kétgólos fórra tett szert. A második félidő közepén Márkvárt Dávid tizenegyesből még szépített, de a vereséget így sem kerülhette el a pécsi együttes, amely vasárnap a cseh Mladá Boleslav ellen vívja következő előkészületi találkozóját.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Pécsi MFC–Olimpic Sarajevo (bosnyák) 2–3
(1–1)
Belek.
PMFC:
Gőcze – Fodor (Nagy, 55.), Lantos, Romic (Balogh, 69), Deutsch (Mohl, 69.) – Horváth – Beke (Koller, 66.), Kővári (Márkvárt, 61.), Wittrédi, Zsdrál (Rácz, 45.) – Pölöskey (Városi, 61.)
Gólszerző: Wittrédi (5.), Márkvárt (63. – 11-esből), ill. Smajic (7., 54.), Durak (48.)
MESTERMÉRLEG
Márton Gábor (a PMFC edzője):
– A mérkőzéssel elértük a célunkat, meccsterhelést tudtunk adni a játékosoknak.
Forrás: pmfc.hu

A PÉCSI MFC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 6.
Edzőtábor: Törökország (Belek), február 4–10.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
01. 15.: PMFC–NK Osijek (Eszék; horvát) 1–0 (Városi)
01. 18.: PMFC–Kozármisleny 5–1 (Városi 3, Beke, Rácz F.)
01. 22.: PMFC–HNK Cibalia Vinkovci (horvát II.) 3–1 (Grumics, Frőhlich, Szatmári L. )
01. 25.: PMFC–Siófok – az időjárási körülmények miatt elmaradt
01. 29.: PMFC–Komlói Bányász 6–0 (Márkvárt D. 2, Városi, Koller, Szatmári L., Grumics)
02. 05., Belek: PMFC–Okzsetpesz Köksetau (kazah II.) – elmaradt
02. 07., Belek: PMFC–Olimpic Sarajevo (bosnyák) 2–3 (Wittrédi, Márkvárt – 11-esből)
02. 09., 16.00, Belek: PMFC–Mladá Boleslav (cseh)
02. 15., Szekszárd: PMFC–Ferencváros

 

Legfrissebb hírek

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
Tegnap, 6:27

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
2026.09.04. 21:46

Saját szurkolója rúgta fel a Juventus játékosát, sérülés lett a vége – videó

Olasz labdarúgás
2026.08.20. 08:45

Felkészülés: a Bayern München legyőzte a Heidenheimet, de újra aggódhat Musialáért

Német labdarúgás
2026.08.18. 20:00

Női kosárválogatott: Varga Alíz és Dombai Réka is lemarad a vb-ről

Kosárlabda
2026.08.18. 14:31

Mac Allister visszatért, magyarjai nélkül ikszelt a Comóval a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.08.16. 14:52

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
2026.08.15. 17:58

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2026.08.12. 23:01