Felkészülés: a Honvéd legyűrte a 9 emberrel játszó Csabát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.01. 18:47
Szerda délután a Honvéd labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen legyőzte a Bozsik-stadionban az NB I-ben újonc Békéscsabát, a vendégek kilenc emberrel fejezték be a meccset.

A Honvédban a nyári szerzemények közül a Kecskemétről visszatérő horvát védő, Ivan Lovric a kezdőcsapatban kapott helyett, míg a másik új szerzemény, Djordje Kamber a kispadon, a második félidőre állt be. A vendégeknél az újak közül a bolgár középpályás, Georgi Korudzsiev kezdő volt (délután jeleztük, a klub szóban már megegyezett vele), ahogy a Kispestről érkezett csatár, Bratiszlav Punosevac is, a kapus Lubos Ilizi, a brazil védő, Fábio és a montenegrói hátvéd, Szlavko Damjanovics csere volt, a szünetben álltak be.

A meccsen a hazaiak gyorsan mezőnyfölénybe kerültek, és bár a vendégek kapujára nem sok veszélyt jelentettek, a 23. percben megszerezték a vezetést. Holender Filip egy legurított labdából 17 méterről középről lőtt a léc alá.

A Honvéd a folytatásban is jobban játszott, Erdélyi László révén a szünet előtt még volt egy nagy helyzete, de a támadó a kapu mellé lőtt. Ezután, nem sokkal később az utolsó emberként szabálytalankodó Balog Zsolt piros lapot kapott a vendégektől, de a megítélt szabadrúgást Holender a kapu fölé lőtte.

A második félidőben mindkét csapat sort cserélt. A Honvédnál jött Kamber és jöttek a nagy bedobásai, de az újabb gól nem. Az emberelőnyben játszó Honvéd ettől függetlenül nagy fölényben futballozott, ráadásul a 63. percben könyöklésért Szilágyi Pétert is kiállította a játékvezető a vendégektől.

Az eredmény már nem változott. A kispestiek 1–0-ra győztek a csaknem fél órát kettős emberhátrányban játszó Békéscsaba ellen.

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Bp. Honvéd–Békéscsaba 1–0
Bozsik-stadion, 300
néző.
Honvéd 1. félidő:
Kemenes – King, Lovric, Baráth, Fejes – Göblyös, Gazdag, Csábi – Youla, Erdélyi, Holender.
2. félidő:
Horváth – Botka, Ignjatovics (Kristi, 62.), Bobál D., Erdős – Kamber, Hidi, Vécsei – Prosser (Vernes 74'), Bobál G. (Pantovics, 83.), Daud.
Békéscsaba, 1. félidő:
Mursits – Bényei, Koszó, Balogh Zs., Juhász – Borbély, Korudzsiev, Berki, Király – Birtalan, Punosevac. 2. félidő: Ilizi – Bényei (Balázs), Fehér Zs., Damjanovics, Fábio –Spitzmüller, Bagi, Viczián, Prasler – Szilágyi P.
Kiállítva: Balogh Zs. (45.), Szilágyi P. (61.)
G.:
Holender (23.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik