Év Sportolója Gála 2019: három díj a labdarúgásnak

Vágólapra másolva!
2020.01.10. 11:04
null
A ferencvárosi Sigér Dávid tavaly az ősi rivális Újpest két legendájától, Dunai Antaltól és Fazekas Lászlótól vette át az év góljáért járó díjat (Fotó: Török Attila)
Különleges státusban van a gálán a legnépszerűbb sportág, a legjobb férfi és női labdarúgó mellett az év magyar gólját is díjazzák.

 

Nemcsak nálunk, hanem minden országban, ahol létezik az év legjobbjait díjazó sportolói gála, állandó vita forrása, miként kezelendő a labdarúgás, amely megközelíthetetlen népszerűsége folytán mindig is különleges – ha úgy tetszik, kiváltságos – helyzetben van. Tudjuk, hogy még az olimpiai mozgalom sem igen tudja, hogyan viszonyuljon az emberiség legnagyobb tömegérdeklődést vonzó játékához, amelynek „olimpiája” valójában a világbajnokság. Egyébként is nehéz rangsorolni az egymástól eltérő sportágakban nyújtott teljesítményeket, pláne nehéz bármelyiket is megversenyeztetni a futballban elért eredményekkel, hiszen a labdarúgás jóval nagyobb teret kap a médiában is. Az Év sportolója szavazást immár 62 éve kiíró Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) vezetősége ezért öt évvel ezelőtt úgy határozott, a gálán külön kategóriát képezzenek a futballisták, akik közül megválasztják a legjobb férfi és női játékost, valamint – a Magyar Labdarúgó-szövetséggel együttműködve – díjat kap az év magyar gólja is.

TUDTA?
Szabics Imre díjátadó lesz az idei gálán. A Ferencváros, a Sturm Graz, a VfB Stuttgart, az 1. FC Köln, a Mainz és az Augsburg korábbi 36-szoros válogatott csatára, az osztrák válogatott jelenlegi másodedzője az év magyar góljáért járó trófeát nyújtja át a győztesnek.

Ez utóbbi az egyetlen díj, amelyről nem a sajtó képviselői döntenek, hanem részben a szurkolók, a legfontosabb kérdésben viszont a szakemberek. A díjat a FourFourTwo angol szaklap magyar kiadása hívta életre 2011-ben, akkor még egy tíztagú szakmai zsűri döntött az odaítéléséről, 2015 után viszont az MLSZ és az MSÚSZ közösen adta át az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán a szurkolók szavazatai alapján. Most vegyes rendszerben zajlik a voksolás: az MLSZ szakmai bizottsága által összeállított, tíz

gólt tartalmazó listára a szurkolók szavazhattak az M4 Sport honlapján, de idei újítás – a FIFA Puskás-díjánál alkalmazott módosítást követve –, hogy a legjobb három közül a végső győztest az MLSZ szakértői választják ki. Nem lesz könnyű dolga idén Gazdag Dánielnek (Honvéd) és a Tokmac Nguennek (FTC – noha ő norvég állampolgár, a versenykiírás szerint bárhol a világban magyar játékos által szerzett vagy bármilyen nemzetiségű labdarúgó által Magyarországon elért gól jelölhető), hiszen a díjra jelölt harmadik gólt Zsóri Dániel ollózta a Debrecen játékosaként a Ferencváros kapujába, és ezért a találatáért első magyarként elnyerte az idén tízéves Puskás-díjat a FIFA gáláján.

Vajon a milánói Scala után a Nemzeti Színházban is megkoronázzák az emlékezetes találatot?

„Nagyon örülök, hogy erre a díjra is esélyes vagyok, és bekerültem a legjobb háromba – mondta az immár a Mol Fehérvárban játszó támadó klubja honlapján, a molvidi.hu oldalon. – Azonban jelenleg még fontosabb, hogy a csapatba bekerüljek, az edzőtáborban végig azon dolgozom, hogy a tavasszal minél több játéklehetőséghez jussak a Vidiben.”

Gyönyörű akció végén talált a Puskás Akadémia kapujába a kispesti Gazdag Dániel.

„Úgy fest, mintha felrajzolt akció lett volna, de spontán jött a mozdulat, hogy miután kisakkoztuk a védelmet, még egyszer visszahúztam a labdát, mert láttam, hogy balról blokkolni akarnak – mondta lapunknak Gazdag Dániel. – Nagy visszhangja volt a gólnak, számítottam rá, hogy jelölik a díjra. Nagy örömmel megyek a gálaestre, és akkor is kiválóan érzem magam, ha nem én kapom meg a díjat.”

Tokmac Nguen pedig a ferencvárosiak spanyolországi edzőtáborából üzent lapunknak: „Megtisztelő számomra, hogy jelölték a a gólomat a díjra, amely fontos volt az Európa-liga csoportkörébe jutáshoz a Suduva ellen, köszönöm elsősorban a Fradi-szurkolóknak, hogy szép számban szavaztak rá.”

Az sem elképzelhetetlen, hogy Zsóri Dániel az év labdarúgójának lőtte a Puskás-díjas gólt, hiszen Dibusz Dénes a három jelölt egyike.

„Büszkévé tesz a jelölés, nagyon boldog lennék, ha megnyerném a díjat, megkoronázása lenne az évnek, amelyben megszereztük a Ferencváros történetének harmincadik bajnoki címét, és az utolsó pillanatokig versenyben voltunk a továbbjutásért az El-csoportunkban – fogalmazott a Fradi kapusa. – Az edzőtábor miatt a gálán sajnos nem tudok ott lenni.”

A díjért egy másik kapus is versenyben van, a német RB Leipzig légiósa, Gulácsi Péter, akit a legutóbbi idényben a Bundesliga legjobb játékosává választott a Kicker szaklap.

„Nagy büszkeséget jelentett, hogy tavaly engem választottak az év labdarúgójának – mondta a 31-szeres válogatott kapus. – Akkor bíztam benne, hogy tartani tudom a szintet, esetleg rátenni még egy lapáttal. Érzésem szerint sikerült, klubommal a Bundesliga egyik topcsapataként várjuk a tavaszi folytatást, a teljesítményemmel pedig én is hozzátettem a sikeres szereplésünkhöz. Megtisztelő, ha ezt mások is így látták.”

A harmadik jelölt Szoboszlai Dominik, a Red Bull Salzburg középpályása, aki az ősszel a BL-ben is letette a névjegyét, gólt is szerzett.

„Édesapámmal gyerekkorom óta nagy munkát fektettünk abba, hogy egyre jobb futballistává váljak, s idővel kijelöltük az utat, amelyen szeretnénk végigmenni – mondta lapunknak a 19 éves ifjú. – Egyelőre még az elején járok, ám a Salzburgban játszott Bajnokok Ligája-meccsek és a válogatott találkozók megerősítettek abban, hogy jó irányba haladok. Jólesik, ha úgy gondolják, ott vagyok a három legjobb teljesítményt nyújtó magyar játékos között, de Gulácsi Péternek és Dibusz Dénesnek is fantasztikus éve volt, amihez gratulálok nekik.”

 

A hölgyeknél „megmerevedtek a frontok”, ugyanúgy Csiszár Henrietta, Jakabfi Zsanett és Vágó Fanny a három jelölt, mint tavaly és tavalyelőtt.

„Nagy boldogsággal tölt el, hogy sorozatban harmadszor is sikerült bekerülnöm a legjobb három játékos közé – mondta Csiszár Henrietta, az 1. FC Lübars légiósa. – Remek éven vagyok túl, mert csapatommal benn maradtunk a Bundesligában. Pályafutásom legkülönlegesebb gólját szereztem a Bayern München legyőzésekor, hozzájárulva az ősz legnagyobb meglepetéséhez. A válogatottban is megbízható, jó teljesítményt nyújtottam, bízom a sportújságírók szavazataiban.”

Jakabfi Zsanett az évek során már hétszer (!) nyerte meg a díjat.

„Igazából magam sem tudom, pontosan hány van – mondta nevetve a Wolfsburg játékosa. – Bízom benne, hogy megint én nyerek, de igazából nehéz megmondani, ki a favorit, bármelyikünk megérdemelné.”

A Ferencváros csatára, Vágó Fanny pedig így fogalmazott: „Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy a sportújságírók ismét beszavaztak a döntőbe. A labdarúgás csapatsport, de mindig nagy elismerés ilyen kaliberű egyéni díjra esélyesnek lenni, ezért köszönet a rám szavazóknak, de a legnagyobb hála a szüleimé, akik mindig mindenben támogatnak.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik