Videó: Végre a régi Böde Danit látjuk, akit imádunk – Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.10. 22:26
A Ferencváros egészen könnyedén győzte le a Balmazújvárost 5–0-ra a labdarúgó NB I 22. fordulójában. A meccsen Böde Dániel mesterhármast szerzett, Thomas Doll róla is beszélt a lefújást követő sajtótájékoztatón. Horváth Ferenc ugyanitt elmondta, csapata nem bírta a nyomást, hogy a korábban csak tévében látott Groupama Arénában játszik. 

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője érthetően elégedett volt a csapatával:Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője érthetően elégedett volt a csapatával:

„Csakúgy, mint a legutóbbi hazai mérkőzésen, most is sok gólt értünk el, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, és közönségszórakoztató meccset játszottunk a Balmazújvárossal. A múlt héten könnyelműen kiadtuk a kezünkből a pontokat, emiatt a fiúk most odatették magukat. A meccs elejétől kezdve jól éreztük magunkat a pályán, jók voltak a kombinációk, a megfelelő időpontban szereztünk vezetést. A gólokat szépen kidolgozott akciókból szereztük, és ami ennél is jobban tetszett, hogy nem engedtük kibontakozni az ellenfél támadásait. A csapat önkívületben játszott, további két gólt is szerezhettünk volna, persze enélkül is magabiztosan nyertünk."

Emellett amiatt is örömét fejezte ki, hogy csapata a Diósgyőr elleni kudarc után gyorsan talpra állt, és visszatalált arra az útra, ami a sikerhez vezet. Ezután a mesterhármast szerző Böde Dánielre is kitért Doll.

„Daninak nagyon fontos volt, hogy a felkészülése zavartalan volt, hiszen előtte hosszú ideig sérüléssel bajlódott. Jót tesz neki a konkurenciaharc is a posztért a csapaton belül. A pályán végre a régi Böde Danit látjuk, akit imádunk és tisztelünk. Jól érzi magát a játékszisztémánkban, és a körülményekkel is elégedett, ezért is képes kiemelkedő teljesítményt nyújtani."

„Sok mindent nem tudok mondani erről a mérkőzésről. Egy dolog van hátra, hogy gratuláljak a Ferencvárosnak, és további sok sikert kívánjak neki – kezdte az értékelést Horváth Ferenc, a Balmazújváros vezetőedzője. – Nyilván a korán kapott gól is meghatározta a meccs kimenetelét, de a találkozó előtt csak két játékosom volt, aki korábban nem csak tévében látta belülről a Groupama Arénát. Ilyen nyomás alatt más futballozni, ezt meg kell tanulniuk. Olyan dolgok, amik eddig kőbe voltak vésve, és működtek, azok most nem működtek. Van ilyen, még ha ezt nehéz is átélni. Azt gondolom, aki a tapsot elviseli, annak a füttyöt is el kell."

Továbbá elmondta, a Balmazújvárosnak értelemszerűen nem a Ferencvárost kell megvernie, de persze jobb lett volna szorosabb meccset játszani idegenben.

„A Fradi remek napot fogott ki, ráadásul Paintsilt és Moutarit nagyon nehéz tartani, ha felgyorsulnak, akkor életveszélyes mind a kettő, és most én sem tudom a megoldást, hogyan lehetett volna őket megállítani."

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2017–2018, 22. FORDULÓ
MÁRCIUS 10., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
DVSC–Újpest FC 1–2Debrecen, Nagyerdei StadionIványi Zoltán
2701
Vasas–Bp. Honvéd 2–1
Budapest, Szusza Ferenc StadionKassai Viktor
1200
Paks–PAFC 3–1
Paks, Városi Stadion
Karakó Ferenc
860
Ferencváros–Balmazújváros 5–0
Budapest, Groupama ArénaBognár Tamás
6565
Mezőkövesd–Haladás 2–1
Mezőkövesd, Városi StadionErdős József
2122
Videoton–DVTK 4–1
Felcsút, Pancho ArénaVad II István
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 22 14 5 3 49–21 +28 47
2. Videoton FC 21 13 5 3 47–24 +23 44
3. Debreceni VSC 22 9 5 8 35–27 +8 32
4. Újpest FC 22 8 8 6 31–29 +2 32
5. Paksi FC 22 8 7 7 32–32 0 31
6. Diósgyőri VTK 22 8 4 10 36–37 –1 28
7. Budapest Honvéd 21 8 4 9 34–37 –3 28
8. Puskás Akadémia FC 22 6 7 9 27–34 –7 25
9. Vasas FC 22 7 3 12 27–43 –16 24
10. Szombathelyi Haladás 22 7 2 13 23–36 –13 23
11. Balmazújváros 22 5 8 9 26–33 –7 23
12. Mezőkövesd Zsóry FC 22 5 8 9 25–39 –14 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik