Koszta góljával a Mezőkövesd nyerte a Haladás elleni kiesési helyosztót

Vágólapra másolva!
2018.03.10. 16:53
Az újpesti diadal után újabb győzelmet aratott a kiesés elől menekülő Mezőkövesd. Kuttor Attila együttese a labdarúgó NB I 22. fordulójában a vendég Haladást győzte le 2–1-re. A három pontot eldöntő találat – akárcsak egy hete – ezúttal is Koszta Márk nevéhez fűződött. A kövesdiek így már hét forduló óta őrzik veretlenségüket.

Tömegjelenet a mérkőzésen (Fotó: Meder István)
Tömegjelenet a mérkőzésen (Fotó: Meder István)
Tömegjelenet a mérkőzésen (Fotó: Meder István)
Tömegjelenet a mérkőzésen (Fotó: Meder István)
Tömegjelenet a mérkőzésen (Fotó: Meder István)

 

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ

Mezőkövesd–Haladás 2–1 (Cseri 58., Koszta 78., ill. Wils 75.)

Mezőkövesd, Városi Stadion, 2122 néző. Vezette: Erdős

Ahogyan az várható volt, a feszült légkörű mérkőzésen nagy taktikai csata közepette kivárásra, a másik hibájára vártak a csapatok Mezőkövesden. Érthető volt az óvatosság és persze az idegeskedés is, hiszen a hazaiak a tabella utolsó helyén tanyázva fogadták a kiesőzónából menekülni kívánó Haladást. Michal Hipp, a vendégek szlovák vezetőedzője egyszerű taktikai elképzeléssel küldte tanítványait a pályára: a labdaszerzés után a lehető leggyorsabban kellett játékba hozni az egyedüli támadót, Myke Ramost, aki aztán megpróbálta az akciót követő társak elé fejelni vagy passzolni a labdát. Mindez elméletben remek volt, a gyakorlatban megbukott, ugyanis a szálfatermetű hazai védők között esély sem volt a fejelésre, igaz, Hudák Dávidot és Matija Katanecet a földön sem sikerült kicselezni.

Voltak más bajok is a Haladás tervében: hiába kérte a vendégek mestere többször is a letámadást játékosaitól, értékelhető együtt mozgás hiányában miatt kudarcba fulladt a terv.

A Mezőkövesd irányítói inkább a gyors, rövid passzos játékra építették a taktikát. Tehették, hiszen viszonylag fürge és gyorsan gondolkodó játékosok, mint például Tóth Bence, Koszta Márk, Cseri Tamás vagy Bognár István voltak a kezdőben, akik valóban ügyesen passzolgattak, ám a Haladás kapuja közelében elfogyott a tudomány. Az első félidő két kapura lövését mégis a hazai együttestől láthattuk.

Nem telt el egy óra, amikor Cseri Tamás vezetést szerzett a hazaiak javára. A folytatásban a Haladás feladva az óvatosságot, támadott, a Mezőkövesd pedig próbálta kihasználni a nagyobb terület kínálta lehetőségeket. Michal Hipp reagált az ellenfél húzására, lecserélte Halmosi Pétert, és a mozgékonyabb, egy az egyben jól cselező Rácz Barnabást állította a bal oldalra, középre pedig a jól fejelő Jancsó Andrást, remélve, hogy a széleken megbontható a kövesdi védelem, s a beívelések is hatékonyabbá válnak. Igaza lett, mert Stef Wils fejes góllal egyenlített. A Mezőkövesd azonban ismét nekiveselkedett, amire a hajrában már nem tudott reagálni a vendégcsapat.

Koszta Márk ismét győztes gólt ért el. 2–1

Összességében a játékosabb futball diadalmaskodott, az erőre épülő játék felett. Győzelmével a Mezőkövesd pontszámban beérte a Haladást a tabellán, de még mindig utolsó.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC22145349–21+2847
2. Videoton FC21135347–24+2344
3. Debreceni VSC2295835–27+832
4. Újpest FC2288631–29+232
5. Paksi FC2287732–320 31
6. Diósgyőri VTK22841036–37–128
7. Budapest Honvéd2184934–37–328
8. Puskás Akadémia FC2267927–34–725
9. Vasas FC22731227–43–1624
10. Szombathelyi Haladás22721323–36–1323
11. Balmazújváros2258926–33–723
12. Mezőkövesd Zsóry FC2258925–39–1423
NB I, 2017–2018, 22. FORDULÓ
MÁRCIUS 10., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
DVSC–Újpest FC 1–2Debrecen, Nagyerdei StadionIványi Zoltán
Vasas–Bp. Honvéd 2–1
Budapest, Szusza Ferenc StadionKassai Viktor
Paks–PAFC 3–1
Paks, Városi Stadion
Karakó Ferenc
Ferencváros–Balmazújváros 5–0
Budapest, Groupama ArénaBognár Tamás
Mezőkövesd–Haladás 2–1
Mezőkövesd, Városi StadionErdős József
Videoton–DVTK 4–1
Felcsút, Pancho ArénaVad II István
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik