Doll: Ez nem azt jelenti, hogy most már végig az élen maradunk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.29. 12:52
null
Az immár listavezető Ferencváros játékosai boldogan pacsizhattak az őket elkísérő drukkerekkel a lefújás után (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 14. fordulóját követően az Újpest–Videoton (2–2) meccs edzői értékeléseivel már jelentkeztünk, de most lássuk a többi mérkőzés mestermérlegét is!

 

MEZŐKÖVESD–FERENCVÁROS 0–1

KUTTOR ATTILA, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Ha egy kívülállótól kérdeztük volna meg, melyik csapat hajt a bajnoki aranyra és melyik menekül a kiesés elől, nem tudta volna megmondani. Bár sokat tettünk érte, sajnos nem sikerült pontot szereznünk. Úgy látszik, még jobban kell akarnunk a sikert. A Fradi gólja is jóformán a semmiből jött. Nem előzte meg semmilyen nyomás. A mezőnyben egyenrangú partnerek voltunk, a fordulás után még a ferencvárosiak fölé is kerekedtünk. Nem lehetek elégedetlen, amit elterveztünk, végrehajtottuk. Lehetőségeket alakítottunk ki, semmivel sem volt kevesebb helyzetünk, mint ellenfelünknek. A fordulás után jól is futballoztunk, sajnálom, hogy nem sikerült legalább egyenlíteni. Jobban kell hinnünk magunkban.

THOMAS DOLL, a Ferencváros vezetőedzője: – Fontos volt, hogy a hétközi kupabúcsú után javítsunk, és talán ezért is némileg bizonytalanul kezdtünk. Ettől függetlenül uraltuk a mérkőzést, de az utolsó passzok nem voltak jók. A fordulás után belealudtunk a mérkőzésbe, a mezőkövesdi együttes kis híján egyenlített. Szép támadásból szereztük a gólunkat, Böde Dániel jól ugrott fel, fontos gólt szerzett – ismét. Ráadásul kifejezetten nehéz helyzetből fejelte a labdát a kapuba. A fordulás után eldönthettük volna a mérkőzést, de nem törekedtünk eléggé az újabb gólra. Nem volt benne a srácokban, gyerünk, rúgjunk még egyet, és csomagoljunk, menjünk haza. A bajnokság vége még nagyon messze van, ez nem azt jelenti, hogy most már végig az élen maradunk. Ettől függetlenül természetesen jó érzés, hogy az első helyen vagyunk.

BALMAZÚJVÁROS–BP. HONVÉD 0–3

HORVÁTH FERENC, a Balmazújváros vezetőedzője: – Nagyon nincs mit elemezni ezen a mérkőzésen, sajnos sima lett a vége. Túl nagy távolságra helyezkedtünk egymástól, semmi sem úgy alakult, ahogy elterveztük, sok gyenge teljesítmény volt a csapatunkban. Nem voltunk agresszívak, nem voltunk fegyelmezettek, eddig ez nem volt jellemző ránk. Ha nem nyújtunk százszázalékos teljesítményt, akkor ennyire lehet elég. Az első kispesti gól döntően befolyásolta a mérkőzés alakulását, de már előtte is túlságosan levegősnek éreztem a védekezésünket. Ha hátrányba kerülünk, egészen más típusú játékra van szükségünk, olyanra, ami nem igazán áll jól nekünk. Ráadásul Nemanja Andrics sérülés miatt hiányzott, így a sebesség is eltűnt a játékunkból. A szünetben azt kértem, hogy toljuk feljebb a védekezésünket, akadályozzuk meg, hogy a Honvéd a saját térfelén nyugodtan birtokolhassa a labdát, próbáljuk azt minél hamarabb megszerezni, ám nagyon hamar jött a tizenegyes, és úgy gondolom, hogy azt követően szinte minden esélyünk elszállt. Egy ilyen mérkőzés talán belefér az újonc életébe a szezonban, de nagyon remélem, több nem lesz. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy a játékosok végig küzdöttek, akartak, próbálkoztak, de sajnos ez most csak erre volt elegendő.

MARK DE VRIES, a Bp. Honvéd másodedzője (a megbetegedett Erik van der Meer helyett irányította a csapatot): – Hosszabbításba torkolló kupamérkőzés után voltunk, így a regenerációnak nagyon fontos szerepe volt, egyáltalán nem vártunk könnyű mérkőzést, a Balmazújváros sok csapat életét megkeserítette már. Ugyanakkor visszatértünk a három-öt-kettes hadrendhez, és ez ideális pillanat volt ahhoz, hogy a játékosok újra önbizalmat szerezzenek. Erik van der Meerrel hasonlóan gondolkodunk a futballról, a mérkőzés reggelén átbeszéltük a teendőket, úgy gondolom, ő is hasonlóan reagált volna a mérkőzésen történtekre, mint én. Kulcskérdés volt, hogy a két szélső védő folyamatosan felzárkózott a támadásokhoz, és azt kértük tőlük, próbáljanak befelé megindulni a labdával, mert középen nem volt nyomás Pölöskei Zsolton, aki így szabadon szervezhetett. Ennek köszönhetően úgy tudtuk a labdát járatni, ahogy szerettük volna, sok futásra kényszerítettük az ellenfelet, széthúztuk a mezőnyt, így volt területünk a támadások felépítésére – fogalmazott az edző, aki az NB I-ben az első gólját jegyző Gazdag Dániel találatáról is beszélt. – Azt javasoltam neki, keressen rá a videomegosztó-oldalakon a régi góljaimra… Ez csak vicc, nehogy komolyan vegyék! Tudjuk, hogy Dani jó futballista, mindig is arra biztattuk, hogy bátran vállalkozzon, mindannyian nagyon boldogok voltunk, hogy ilyen szép gólt lőtt, az a találat utat nyitott számunkra a győzelem felé.

ÚJPEST–VIDEOTON 2–2

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – Sokkhatásként ért bennünket, ami a találkozó elején történt. Az első félidőben gyakorlatilag megbénított bennünket a pillanatok alatt kapott két gól és a Videoton remek játéka. Tiszteletben tartom a szurkolók véleményét, hozzám hasonlóan ők is erős, sikeres Újpestet szeretnének. Ha választani kell, inkább engem szidjanak, mint a játékosaimat. Egyébként a szurkoló a meccs után hazamegy, én viszont maradok. Nem félek a jövőtől és nem félek a munkától. Korábban is eljutottunk Magyar Kupa-győzelemig, a sikerért dolgozunk. Most is győzhettünk volna, de hiányzik a csapatból az igazi karakter. Novothny Soma volt kijelölve a tizenegyesrúgásra, a közönség Tischler Patrikot követelte. Ilyesmin is múlhat a csapat sikere és egy edző megítélése, jövője.

Nebojsa Vignjevics nyilatkozatát hosszabban itt tekintheti meg!

MARKO NIKOLICS, a Videoton FC vezetőedzője: – A szezon talán legjobb negyvenöt percét produkáltuk az első félidőben. Pillanatok alatt az újpesti védők mögé kerültünk, gólokat szereztünk, labdát birtokoltunk, további ziccereket dolgoztunk ki. Ekkor megnyerhettük volna a találkozót. Csúnya második félidő volt – és ezt nem csupán a csapatom teljesítményére értem. Ami a pályán és a lelátón zajlott, aligha tesz jót a magyar futball megítélésének. Sajnos hibákat követtünk el, és felhoztuk az Újpestet. Az öltözőajtót, amit Henty berúgott, nem láttam, de ahogy az előbb utaltam rá, a légkör szörnyű volt, és nekem az a dolgom, sőt kötelességem, hogy megvédjem játékosaimat.

DEBRECENI VSC–PAKSI FC 3–2

HERCZEG ANDRÁS, a DVSC vezetőedzője: –Ismét hátrányba kerültünk, de hamar egyenlítettünk, a fordítással pedig csapatom megint megmutatta, mekkora mentális erő van benne. Jól futballozó, erős Paksot győztünk le, és ezt nem azért mondom, hogy saját együttesem érdemeit nagyobbítsam. Mi is fegyelmezetten, jó felfogásban játszottunk. A harmadik gól után egyetlen percre sem hagyott ki a figyelmünk, megvolt a kellő koncentráció, hogy megőrizzük az előnyt. Elemeztük az ellenfelet, láttuk, milyen játékkal gyűjtögeti pontjait, nem betömörülő Paksra készültünk. A paksiak szeretik birtokolni a labdát, időnként ezúttal is ők irányítottak, de mi is szervezetten futballoztunk, és végül miénk lett a három pont. Bevallom, nem is jutott eszembe a lefújás pillanatában, hogy kilenc meccse veretlenek vagyunk, akkor csak fújtam egy nagyot. Természetesen nagyon örülök a sorozatnak, csapatom megérdemli érte a dicséretet.

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője: – Úgy tűnik, muszáj változtatnunk, és a továbbiakban az eredményességet kell az első helyre tennünk, mert a szép játékkal nem tudunk pontokat gyűjteni. Ami a meccset illeti, időnként jól futballoztunk, de az ellenfél az összes hibánkat kihasználta. Hármat biztosan. A három kapott gól nagyon sok, nem volt benne a játékunkban, hogy négyet szerzünk… A Debrecen átadta a területet, hagyott minket játszani, de három kapott góllal nem lehet meccset nyerni. A mezőnyben mutatott teljesítmény keveset ér, ha a csapat nem szerez pontot.

HALADÁS–DIÓSGYŐRI VTK 0–3

PACSI BÁLINT, a Haladás vezetőedzője: – Amíg az egyik oldalon minőségről, a másikon mennyiségről beszélhetünk, ez döntött. Szégyen és gyalázat, ahogy ma védekeztünk. Az első és a második félidőben is olyan helyzeteket hagytunk ki, amilyeneket az NB I-ben nem szabad. Ha mégis, az ellenfél azonnal büntet. Ezúttal is így történt: egy, az Illés-akadémián nevelkedő futballista eldöntötte a mérkőzést – nem a mi javunkra. Továbbra is mondom, magyarázkodásnak nincs helye, a helyzeteket be kell rúgni, ebben sajnos rendkívül gyengék vagyunk.

BÓDOG TAMÁS, a DVTK szakmai igazgatója: – Hatalmas akarással kezdtünk, de húsz perc után elfogyott a lendületünk. Akkor a Haladás átvette az irányítást, és bizony nemcsak a kapusunkon, a szerencsénken is múlott, hogy nem kaptunk gólt. A meccs előtt így terveztük el, hogy Ugrai Roland csere lesz. Roland is nehezen értette meg, miért nincs a kezdőben, de aztán a második félidei teljesítménye, felszabadult, könnyed játéka bizonyította a döntés helyességét. Láthatóan élvezte a játékot, ez jó hatással volt a csapatra. Nonót is csak a második félidőben akartam pályára küldeni, de közbejött Tóth Barnabás húzódása. Így aztán korábban kellett stabilizálnunk a középpályánkat légiósunk becserélésével.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–VASAS FC 0–0

PINTÉR ATTILA, a PAFC vezetőedzője: – Aki nézte a meccset, láthatta, hogy teljesen felborult a pálya, a mi akaratunk érvényesült, de ezt a játékot gólra játsszák, azt viszont nem sikerült szereznünk, ezzel sajnos együtt kell élnünk. Az elmúlt időszakban más csapatok három-négy gólt rúgtak a Vasasnak kevesebb helyzetből. Nem lepett meg az ellenfél játéka, mert a Vasas szeret stabil védekezésből induló támadójátékot játszani. Amúgy mi is rájuk erőltettük az akaratunkat, nem is nagyon volt más választásunk. Azért nem nyertünk, mert az ellenfélnél védett Lubos Kamenár, akinek én tízest adnék a teljesítményére. A tizenkét csapatos bajnokságban a győzelmek aranyat érnek, de a döntetlenek is sokat, meg kell becsülni minden pontot.

MICHAEL OENNING, a Vasas vezetőedzője: – Alapvetően elégedett vagyok a játékunkkal, mert taktikailag nagyon magas szinten és fegyelmezetten futballoztunk. Meglátszott, hogy az elmúlt két hét során öt meccset játszottunk, de mindkét csapat az utolsó pillanatig nyerni akart. Kis szerencse is kellett a döntetlenhez, de rászolgáltunk az egy pontra, mert ellenfelünknek sem volt sok helyzete a tizenegyesen kívül. Jól zártuk le a széleket, tudatos futballt játszottunk. Az előző meccsek után bolondok lettünk volna, ha nekiesünk a Puskás Akadémiának, amely hazai pályán nagyon veszélyes. Stabil védekezésből igyekeztünk kontrákkal veszélyeztetni, és könnyen betalálhattunk volna. Átadtuk a területet, ezzel alaposan megnehezítettük a hazaiak dolgát.

NB I, 2017–2018, 14. FORDULÓ
OKTÓBER 28., SZOMBAT
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Balmazújváros–Bp. Honvéd 0–3
Balmazújváros, Városi StadionVad II István
1239
Debreceni VSC–Paksi FC 3–2
Debrecen, Nagyerdei Stadion Bognár Tamás
2802
Haladás–Diósgyőri VTK
0–3

Sopron, Városi StadionKarakó Ferenc
1120
Mezőkövesd–Ferencváros 0–1
Mezőkövesd, Városi Stadion Pintér Csaba
2935
Újpest FC–Videoton FC
2–2

Budapest, Szusza Ferenc StadionSolymosi Péter
1593
Puskás AFC–Vasas FC
0–0
Felcsút, Pancho ArénaFarkas Ádám
986
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK • GÓLLÖVŐLISTA

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 14 8 5 1 28–13 +15 29
2. Videoton FC 14 8 5 1 29–16 +13 29
3. Debreceni VSC 14 7 4 3 23–12 +11 25
4. Budapest Honvéd 14 6 4 4 24–22 +2 22
5. Diósgyőri VTK 14 6 3 5 27–23 +4 21
6. Vasas FC 14 6 2 6 19–23 –4 20
7. Paksi FC 14 4 6 4 22–23 –1 18
8. Puskás Akadémia FC 14 4 4 6 17–21 –4 16
9. Újpest FC 14 3 7 4 18–19 –1 16
10. Szombathelyi Haladás 14 3 2 9 11–27 –16 11
11. Balmazújváros 14 2 4 8 16–22 –6 10
12. Mezőkövesd Zsóry FC 14 2 4 8 15–28 –13 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik