nemzetisport.hu 2017.09.17 13:22 Frissítve: 2017.09.17 14:48

Bódog: Az, hogy a játékvezető nem fog velem kezet, arrogancia

A labdarúgó NB I 9. fordulóját követően sziporkáztak a szakvezetők, több hangzatos vagy éppen velős véleményt is feljegyezhettünk. Lássuk a mestermérlegeket!

 

HONVÉD–FERENCVÁROS 1–3

ERIK VAN DER MEER, a Honvéd vezetőedzője: – Számunkra a hibákról szólt ez a mérkőzés. Bobál Dávid az első félidőben, majd a másodikban is nagyot hibázott, egy ilyen jó játékos ellen (Varga Roland – a szerk.) pedig ezt nem tehetjük meg, mert ezeket azonnal megbünteti. A Ferencvárosnál sok külföldi lépett pályára, mi a fiatalok számát is tartottuk. A hibák megbosszulták magukat, így nekik a három pont jutott, nekünk pedig semmi.

THOMAS DOLL, a Ferencváros vezetőedzője:Jól kezdtünk, hamar vezetést szereztünk. Ezt követően azonban az első félidőben problémáink voltak, nehezen vettük fel a párharcokat, nehezen találtuk meg a ritmusunkat, nem tudtuk megtartani a labdát, vagy ha nálunk volt, túl gyorsan elíveltük azt. Félidőben változtatnunk kellett: több bátorságot kértem a játékosaimtól, és azt, hogy több labdát tartsunk meg. Ezt követően a játékunk is jobban tetszett, főleg a középpályán teljesítettünk jobban. Jól használtuk ki az üres területeket, és egyre több labdát tartottunk meg. Hétről hétre öröm látni azt a jó csapatszellemet, ami kialakulóban van. Egymásért harcolnak a játékosok, és az, hogy újra mérkőzéseket nyerünk, erős csapatok ellen is, csak erősíti ezt. Hiába vagyunk a bajnokság elején, „hatpontos” meccs volt, ezért örülök, hogy így álltunk hozzá, és sikerült nyernünk.

HALADÁS–ÚJPEST 1–0

PACSI BÁLINT, a Haladás vezetőedzője: – Elismerem, hogy mindkét csapat rendkívül görcsösen futballozott az elején. Legalább tíz perc kellett ahhoz, hogy a feszültség valamelyest oldódjon nálunk. Kicsivel veszélyesebben kezdtünk el futballozni, de gól nem született az első félidőben. Mágus nem vagyok, az pedig, hogy mit mondtam a játékosoknak a szünetben, maradjon az öltöző falain belül. Egy biztos, a második félidőben jóval hatékonyabban futballoztunk, s a gól után, ha még pontosabbak vagyunk, nőhetett volna az előnyünk – fogalmazott a szakember, aki Jancsó András sérülésével kapcsolatban is kapott kérdést. – Nem vagyok orvos, ezért aztán pontos diagnózissal sem szolgálhatok. Az azonban tény, hogy kórházba kell vinni Szombathelyen, és majd kiderítik, súlyos-e a helyzet.

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – Az első félidőben mindkét csapat meglehetősen feszülten futballozott. Túlságosan is óvatoskodtak a játékosok, mindenki elsősorban a másik hibájára várt. A változáshoz az kellett, hogy a játékosok felszabadultabban futballozzanak, mint az első félidőben. Már kapura lövéseink és helyzeteink is voltak, de sajnos a Haladás szerezte meg az első gólt, ami döntőnek bizonyult. Nincs mit tenni, meg kell érteni drukkereinket, akik szívvel-lélekkel a csapat mellett állnak, ám az eredmények nem jönnek. Tanulni kell a hibáinkból, javítanunk kell és menni előre, nem pedig feladni.

VASAS–VIDEOTON 3–1

MICHAEL OENNING, a Vasas vezetőedzője: – Talán meglepetés a győzelmünk, mindenesetre szép siker. Jó érzés, hogy nem az ellenfél játékosainak, hanem a sajátjaimnak kell gratulálni. Kezd visszatérni az a frissesség, amelyet az előző szezonban láttam a srácokon. Szöglet- és szabadrúgások után szereztük a gólokat, ráadásul két belső védőnk volt eredményes. A megbeszélt taktikát jól követték a játékosok, tudtuk, mit akarunk csinálni, nem hagytunk területet az ellenfélnek. Mentálisan is erősek voltunk, hiszen hátrányból álltunk fel. Rengeteg volt a sárga lap, volt két kiállítás is, tele vagyunk kék folttal, felrepedt szemöldökkel, kell néhány nap, mire mindenki rendbe jön. Külön öröm, hogy a Vasas az első csapat, amely legyőzte ebben a szezonban a Videotont. Ezzel a győzelemmel ismét versenyben vagyunk, célba vesszük a dobogót.

MARKO NIKOLICS, a Videoton vezetőedzője: – Jó sorozatban voltunk, ezt a mérkőzést is remekül kezdtük, kontrolláltuk a játékot, gólt is lőttünk, csakhogy huszonöt perc után elhittük, vége a mérkőzésnek, ezt a találkozót már megnyertük. Nem így lett. Vissza kell térnünk a földre, nem úgy van az, hogy utána csak úgy elfutballozgatunk. Két gólt rögzített játékhelyzetből kaptunk, eddig a szezonban egyet sem kaptunk ilyen szituációkból. Pedig készültünk rá, hogy két jól fejelő játékosa is van a Vasasnak. Sajnos nem játszottunk jól, ellenfelünk megérdemelten nyert. Újra meg kell találnunk azt a harci szellemet, ami eddig jellemezte a csapatot. Veszíteni sohasem jó, ez a pofon talán idejében érkezett – fogalmazott a szakember, aki a meccs végén kapott két piros lapról nem kívánt bővebben nyilatkozni. – Sok mindent tudnék mondani. De legyen elég annyi, tudjuk, kinek kellett volna a pályán zajló eseményeket kézben tartania…

DVTK–PAKS 2–4

Bódog Tamás a labdával még mindig jó viszonyt ápol,
a játékvezetőkkel kevésbé (Fotó: Földi Imre)

BÓDOG TAMÁS, a DVTK vezetőedzője: Próbálok valami okost mondani, de most nem megy...

Volt az első félidőben egy időszak, amely miatt megdorgáltam a fiúkat, úgy érzem, ezután jól játszottunk. Nyerhető mérkőzés volt ezer helyzettel. Arra kell figyelni, hogy ne csússzunk hátra a tabellán, mert nekünk hátrafelé kell nézni, nem előre – mondta a szakember, aki arra is reagált, hogy Solymosi Péter játékvezető nem adta meg csapata szabályos gólját. – Nem volt semmi extra, csak a szokásos. Nehéz elviselni, hogy ezt ne tegye szóvá az ember. A játékvezető a meccs előtt szólt, hogy normálisan beszéljünk. Én meg azt mondom, hogy normálisan fújjanak. De hogy a meccs végén nem fog velem kezet, az arrogancia.

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője: – Katasztrofális volt a védekezésünk, az ellenfél agresszívan letámadott minket, ezért pontatlanul játszottunk. Parádés, hogy szereztünk négy gólt, de a Diósgyőrnek voltak olyan lehetőségei, amelyeket értékesítve megnyerhette volna a meccset. Ám ilyen a foci. Mindenképpen pozitívum, hogy volt bennünk tartás. Daru Bencét már négyszer becseréltem, most rúgott először gólt. Örülünk, hogy megszerezte első találatát az élvonalban.

 AZ NSO AJÁNLJA
Egészen elképesztő, hogy ezt a DVTK-gólt nem adták meg – fotó, videó

 

BALMAZÚJVÁROS–DVSC 0–1

HORVÁTH FERENC, a Balmazújváros vezetőedzője: – Nem volt meg a kellő ritmus, sok volt a pontatlan átadás. Kétlem, hogy a debrecenieken kívül bárki is jól szórakozott. A harmadik meccs, amelyet hazai pályán egy nullára veszítünk el, ezúttal úgy, hogy az ellenfélnek szinte nem is volt helyzete. Az viszont a Debrecent dicséri, hogy kevés lehetőségből is behúzta a meccset. Az elején volt három helyzetünk, ha azokkal jobban gazdálkodunk, talán másként alakul a meccs. A második félidőben fölényben voltunk, de meddő fölényben. A játékos vagy szeret gólt lőni, vagy nem. Én annak idején a tizenhatoson belül az édesanyámnak sem passzoltam volna, de sajnos úgy tűnik, a támadóink nem tesznek meg mindent azért, hogy a kapuba találjanak. Sok helyzetet hagyunk ki, az edzéseken pedig hiába mennek jól a befejezések, a bajnokikon ebből semmi sem köszön vissza. Talán vissza kellene térnem. Egyelőre más megoldást nem tudok. Lélektanilag nehéz helyzetben vagyunk, de ilyenkor mutatkozik meg, kiben mennyi erő lakozik. Az biztos, hogy a szombati játékunk egyetlen csapat ellen sem lesz elegendő, és amíg nem szerzünk gólt, nem is álmodhatunk arról, hogy elindulunk fölfelé.

HERCZEG ANDRÁS, a DVSC vezetőedzője: – Támadni akartunk, rákényszeríteni az akaratunkat az ellenfélre, de ez csak az első tíz percben sikerült. Ezt követően elbizonytalanodtunk, nem volt folyamatos a játékunk, a Balmazújváros feljavult, és egy-két helyzetet is kidolgozott. A második félidőben átadtuk a területet az ellenfélnek, de ekkor már nem tudott nagy ziccert kialakítani. Nagyon küzdelmes meccs volt, örülök, hogy végül sikerült begyűjteni a három pontot. Amikor terület nyílt volna a középpályások és a támadók előtt, visszavettük a labdát. Amikor higgadtabbnak kellett volna lennünk, nekirontottunk az ellenfélnek. Akadozott az összjáték, lassúak voltunk és pontatlanok. Ezek a tényezők vezettek odáig, hogy elbizonytalanodtunk. A második félidőben sem változott a helyzet, ha pontosabbak vagyunk, két-három kontrát is végigvihettünk volna. minden meccs más, és a csapatok többségének minden héten létszükséglet a három pont. Sohasem szabd hátradőlni, bevallom, most is tartottam tőle, hogy a játékosok kicsit lazábban állnak a meccshez. De éppen az ellenkezője történt, talán túlságosan is görcsösek voltak.

PUSKÁS AKADÉMIA–MEZŐKÖVESD 1–0

PINTÉR ATTILA, a  Puskás Akadémia vezetőedzője: – Erre számítottunk az ellenféltől, tudtuk, hogy nagyon fegyelmezett, zárt védelme van és jól kontrázik. Az első félidőben kicsit lassan járattuk a labdát, de türelemre volt szükség. A Barcelona is mindig megpróbálja felőrölni ellenfele zárt védelmét, keresi a réseket, igyekszik kettő egy elleni helyzeteket kialakítani. Mi is ezt tettük, és meglett az eredménye. Az ilyen meccseken az első gólt a legnehezebb megszerezni. Utána már a vendégeknek is támadniuk kellett, így nekünk is több lehetőségünk adódott. Úgy érzem, négy-öt gól még így is bennünk maradt, remélem, legközelebb bemegy az is, ami ma kimaradt. Szerintem több lehetőségünk volt, többet tettünk a győzelemért. A gólnál pedig ugyan a kapufa a segítségünkre volt, de én inkább a szemfülességünket dicsérném, hogy észrevettük, el lehet végezni gyorsan a szabadrúgást, és éltünk is a lehetőséggel.

RADVÁNYI MIKLÓS, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Az első félidőben a védekezésünk olyan volt, amilyennek szerettem volna. Taktikailag nagyon fegyelmezettek voltunk, a hazaiaknak nem engedtünk helyzetet kialakítani. Támadásban sajnos az utolsó passzok hiányoztak. A második félidőben már nagyobb nyomás alá kerültünk, sok átadást elrontottunk. A gólnál sajnos mi is nagyot hibáztunk, pedig előre megbeszéltük, kinek kire kell figyelnie ilyenkor. De úgy vélem, a játékvezető is hibázott, nem volt határozott, későn fújt a sípjába, így váratlanul ért minket, hogy elindult a játék. Többször is lejtett a hazai pálya.

NB I, 2017–2018, 9. FORDULÓ
SZEPTEMBER 16., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Vasas FC–Videoton FC 3–1 Budapest, Szusza Ferenc StadionAndó-Szabó Sándor
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 1–0
Felcsút, Pancho Aréna Iványi Zoltán
Balmazújváros–Debreceni VSC 0–1 
Balmazújváros, Városi Stadion
Bognár Tamás
 Diósgyőri VTK–Paksi FC 2–4
Debrecen, Nagyerdei StadionSolymosi Péter
Haladás–Újpest FC 1–0
Sopron, Városi StadionErdős József
Bp. Honvéd–Ferencváros 1–3

Budapest, Bozsik József StadionFarkas Ádám
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.09.19 14:00:58

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A címvédő a 92. percben szerezte a győztes találatot az NB III-as Dunaharaszti otthonában • A DVTK simán nyert.

2017.09.19 10:08:46

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE

„Vagy kérjem azt a hátvédjeinktől, hogy ne engedjék fejelni Böde Dánielt?" Fradi-várás Dunaharasztiban.

2017.09.18 15:03:11

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A statisztikák már most a Videoton bajnoki címét ígérik. Színes lapok, bírói tévedések, jubileumok.

2017.09.18 11:03:02

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Amikor a könyök fegyver – McGregornak tetszene, de a futballban kiállítás jár érte. Elrettentő válogatás.

2017.09.17 23:49:24

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Van, amikor a képességek döntenek.