Felkészülés: Tischler először talált be új csapatában, a kövesdi próbázó ismét gólt lőtt

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.07.17. 19:21
null
A Kisvárda nagy csatában legyőzte a Kaposvárt (Fotó: Földi Imre)
Több NB I-es labdarúgócsapat játszott felkészülési mérkőzést szerdán. A Mezőkövesd egyszer győzött, egyszer kikapott, a Kisvárda és a Paks egyaránt nyert, a Kaposvár és a DVTK egygólos vereséget szenvedett, a Zalaegerszeg pedig szaúd-arábiai ellenféltől kapott ki.

 

A külföldön edzőtáborozó Mezőkövesd könnyed győzelmet aratott első szlovéniai meccsén. Kuttor Attila csapatában Iszlai Bence, Dragóner Filip és a próbajátékos Issa Modiba Sidibé is betalált. A 27 éves nigeri csatár már másodszor volt eredményes a kövesdiek színeiben. A kövesdiek közzétett összeállításában több új név is szerepel, akikről azonban nem sokat tudni. Az egyik jó eséllyel a Kisvárdáról távozó Mihajlo Rjasko. Az ukrán középhátvédnek lejárt a szerződése az előző idény végén, így szabadon igazolható, az NB I-ben még nem lépett pályára.

Az NB I-es újonc Kaposvárt legyőző Kisvárdában először volt eredményes az Újpesttől igazolt Tischler Patrik. Sőt, a 27 éves csatár a második gólját is megszerezte.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Mezőkövesd–NK Triglav Kranj (szlovén I.) 3–0 (1–0)

Mezőkövesd: Dombó – Vajda, Rjasko, Iszlai, Eperjesi – Sajbán Miklós, Sajbán Máté – Molnár G., Bertus, Dragóner F. – Sidibé. Cs.: Fedinisinec, Szeles P.
G.: Iszlai, Dragóner F., I. M. Sidibé

Mezőkövesd–Universitatea Cluj (román II.) 1–2 (1–0)
Mezőkövesd:
Szappanos (Fedinisinec) – Farkas D., Katanec, Karnyicki, Vadnai – Szeles T., Meszhi (Szeles P.) – Cseri, Pekár – Nagy D., Zivzivadze.
G: Nagy D.
Forrás: mezokovesdzsory.hu

Kisvárda–Kaposvári Rákóczi 3–2 (0–1)
Kisvárda: Minca (Zöldesi) – Melnik (Hej), Beriosz, Kravcsenko, Protics – Lucas (Baranyai), Cukalasz – Sassá (Tischler), Grozav, Kovácsréti (Karaszjuk) – Gosztonyi (Ilics)
Kaposvár: Pogacsics – Vachtler, Ur, Nagy T., Hadaró – Andriy, – Nagy R., Szakály A., Nagy K., Csiki – Ádám M. A 60. perctől: Slakta – Tratnyek, Tóth G., Szabó A., Fodor M. – Nagy J. – Borbély Á., Tömösvári, Beliczky, Bíró D. – Orsós T.
G.: Kravcsenko (54.), Tischler (72., 80.), ill. Szakály A. (29.), Szabó A. (85.)
Forrás: kisvardafc.hu, rakoczifc.hu


MTK Budapest (NB II)–Diósgyőri VTK 1–0 (1–0)
MTK: Varga (Bese, a szünetben) – Katona (Fülöp, 75.), Baki (Varju, 75.), Deák, Nagy – Mezei (Törőcsik, 70.), Bognár (Kovács B., 82.), Palincsár (Kata, a szünetben) – Vass (Babinszky, 70.), Lencse (Simon, 70.), Szatmári (Zuigeber, 75.)
DVTK: Bukrán – Orosz D., Ndzoumou, Tamás, Vági – Ternován, Szabó Be. – Sesztakov (Hasani, 74.), Tóth Ba. (Zsolnai, a szünetben), Óvári – Bacsa.
G: Bognár (24. – 11-esből)
Forrás: mtkbudapest.hu, dvtk.eu

Paksi FC–Paradu AC (algériai) 2–1 (0–1)
Paks:
Rácz – Osváth, Kelemen, Fejes, Windecker – Cseke, Bor – Remili, Bartha, Herjeczki – Böde D. Cs.: Nagy G., Kővári, Lenzsér, Gévay, Bobál D., Szabó J., Báló, Papp, Könyves, Fejős, Hahn, Szendrei.
G.: Hahn (55.), Könyves (83.)
Forrás: paksifc.hu

ZTE–el-Vahda (szaúd-arábiai I.) 0–2 (0–0)
ZTE: Demjén – Bolla, Sebestyén, Devecseri, Gergényi – Kocsis G., Mitrovics (Ikoba) – Barczi (Meschak), Grumics (Bobál G.), Bedi – Radó (Hudák).
Forrás: ztefc.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik