A duplázó Böde vezérletével nyert a Vasas ellen a Fradi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.03. 18:45
null
Sima volt: a Fradi második edzőmérkőzését is 4–1-re nyerte meg (Fotó: Mirkó István)
Felkészülési mérkőzésen fogadta a Ferencváros labdarúgócsapata a Vasas együttesét, és a Puskás Stadionban rendezett találkozót könnyedén nyerték meg 4–1-re a zöld-fehérek.

Nem akárhol, hanem a Puskás Ferenc Stadionban fogadta a Ferencváros felkészülési mérkőzésen a Vasast. A zöld-fehéreknél nyugodtan zajlik az alapozás, a holland vezetőedző, Ricardo Moniz meghosszabbította szerződését, és két új labdarúgó már érkezett is: a holland Arsenio Valpoort a Heerenveentől, illetve Kurucz Péter Siófokról. A középpályást mestere a kezdőbe nevezte, a próbajátékos Mario Maszlaccsal, aki a védelem közepében kapott helyet, és a szintén „megfigyelés alatt álló" brazil balhátvéddel, Jean Carlos Dondéval együtt.

Ha minden próbázó kezdhetett volna a Vasasnál, akkor Dirk Berger akár kezdő 31-et is kijelölhetett volna – a piros-kékek a tavalyi keretből csak nyolc játékost tartottak meg, miközben eddig csupán a Zamostny Balázs, Gál Mátyás, Engel Alex hármas érkezett. Egy új üzletet azonban visszautasítottak Angyalföldön: Jámbor János ismét szerepet vállalna a csapatnál, a vezetők azonban elutasították ajánlatát.

Meglepően sokan voltak kíváncsiak a helyszínen erre a mérkőzésre, amelyet egy utánpótlást támogató, 200 forintba kerülő karszalag megvásárlásával tekinthettek meg az érdeklődők. Akik azt láthatták, hogy jobban kezdett a Fradi, és hamar kétgólos előnye tett szert: előbb Böde Dániel tört be a 16-osra Gyömbér Gábor indításából, harcosan lerázta védőjét és értékesítette ziccerét, majd Alekszandar Alempijevics remek passzát tolta el fejjel eltolta a kimozduló kapus mellett Somália, majd az ötös elől nem hibázott. Nem sok hiányzott a háromgólos zöld-fehér előnyhöz, de Maszlacs fejese kissé pontatlan volt, majd a peches szerb nem sokkal később lesérült egy ütközés során, és az öltözőbe bicegett.

Elpuskázta lehetőségét a vasasos Ádám Martin is, a 19 éves támadó fejesét könnyedén fogta Jova Levente – de pár perc múlva javított Ádám, mert kiharcolt egy 11-est Mark Otten mellett. Amíg a holland védő hitetlenkedett, a Putnokról érkezett próbajátékos, Horia Crisan hidegvérrel értékesítette a büntetőt. Az ivó- után gólszünetet rendeztek, ebben alaposan benne volt a Vasas-védő Lucas Silva lába, aki többször is remekül mentett kapuja előtt.

Nem volt jellemző a mérkőzésre a barátságos jelleg, többször is keményen összecsúsztak egymással a játékosok, de sárgát csak a büntetőt reklamáló Böde kapott a szünetig. Az első félidőben az utolsó előtti helyzet a Vasasé volt, de az elcsúszó Ottent kisegítette a játékkal remekül élő Jova, és lábbal takarított a támadók elől; majd Somália bombáját ügyeskedte ki a bal alsó elől Németh Gábor.

Az ilyenkor szokásos félidei csereberét csak a Vasasnál alkalmazták, ahol Berger tréner nem aprózta el, és két ember híján teljesen új csapatot küldött ki a pályára. Talán éppen ezért is kezdtek góllal a zöld-fehérek: a 48. percben Böde Dániel használt ki egy védelmi hibát (Boris Bjelkanovic éppen elé szabadított fel Jovanovic elől).

Nemsokára cserélt Moniz is, és ő sem aprózta el, hiszen Philipp Bönig, Nagy Dominik, Busai Attila, Birtalan János, Andrei Ionescu, Elek Róbert és egy újabb próbajátékos, a bosnyák támadó, a Radnicki Lukavacban szereplő Mirza Halilagic pályára lépett a 60. percben.

Közülük Ionescu került először helyzetbe, majd Nagy Dominik passzát 10 méterről értékesítve a 18 esztendős Mirza Halilagic a góllövőlistára is feliratkozott. Kis híján ez tette később Elek Róbert is, de előbb Nacsa Péter védett egy hatalmas vetődéssel, majd Otten lefejelt labdáját lőtte a kapu mellé a Romániából, a Fortuna Brazitól érkező ék. Ekkor már ő volt az egy szem támadó a Ferencvárosban, mögötte Halilagic játszott visszavont csatárt, és igencsak biztatóan mozgott, többször is remekül indított, gólja mellett egy veszélyes lövéssel is jelentkezett még.

Az utolsó sansz a vasasos Jákó Jánosé volt, lövését azonban blokkolta Otten: könnyedén, fölényesen nyert tehát a Ferencváros a próbajátékosok hadát felvonultató Vasas ellen.

A FradiMedia összefoglalója

„Elégedettebb vagyok, mint a Szekszárd elleni mérkőzést követően voltam. A próbajátékosok közül volt, aki tudott bizonyítani, volt, aki nem. Az ő sorsuk hamarosan eldől, lehet látni, hogy ki az, aki el bírja viselni azt a nyomást, ami a Fradival jár. Kicsit fáradt volt a csapat, de így is meg tudta mutatni, hogy nem egy gyenge társaság. Külön pozitívum volt a szurkolók jelenléte, mivel akkor is bátorították a csapatot, amikor látszott, hogy egyáltalán nem friss és nincs csúcsformában” – fogalmazott a mérkőzést követően Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FERENCVÁROS–VASAS 4–1 (2–1)
Puskás Ferenc Stadion
, 1000 néző
Ferencváros: Jova – Gyömbér, Otten, Maszlacs (Jovanovic, 15., Nagy Á., 76.), Dondé (Bönig, 60.) – Somália (Halilagic, 60.), Csukics (Nagy D., 60.), Józsi (Busai, 60.), Alempijevics (Ionescu, 60.), Valpoort (Birtalan, 60.) – Böde (Elek R., 60.). Vezetőedző: Ricardo Moniz
Vasas: Németh G. (Nacsa, a szünetben) – Mészáros Á. (Görgényi, a szünetben), Lucas Silva (Bjelkanovic, a szünetben), Izing, Engel (Schultz, a szünetben) – Gál M. (Recklet, a szünetben), Crisan (Kákonyi, a szünetben), Horváth L. (Varjacsics, a szünetben), Cseke (Szedlár, a szünetben) – Vida (Boda, a szünetben), Ádám M. (Jákó, 78.).Vezetőedző: Dirk Berger
Gólszerző: Böde (8., 48.), Somália (18.), Halilagic (71.), ill. Crisan (21. – 11-esből)

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Nemzetközi mérkőzések

Puskás Akadémia–NK Osijek (horvát) 2–0 (Gajdos, Tepuric)
MVM-Paks–NK Osijek (horvát) 1–1 (Báló)
Győri ETOFC Slovácko (cseh) 1–1 (Nicorec)
Győri ETO–FC Slovácko (cseh) 4–0 (Kink 2, Kamber, Völgyi)
Diósgyőr–Gaz Metan Medias (román) 0–3
Kaposvár–Zeljeznicar (bosnyák) 1–1 (Oláh L.)
KTE-Phoenix Mecano–SV Austria Salzburg (osztrák, III.) elmaradt
Felkészülési mérkőzés
Ferencváros–Vasas 4–1 (Böde 2, Somália, Halilagic, ill. Crisan)

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek