A győzelmi sorozat megszakadt, a veretlenségi nem: az Ajka pontot csent Angyalföldről

RÓTH ZOLTÁNRÓTH ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.03.10. 16:50
Radó András (balra) sem tudott a hálóba találni (Forrás: vasasfc.hu)
A labdarúgó NB II 24. fordulójában a Vasas hazai pályán fogadta az Ajkát. A piros-kékek hiába játszottak a találkozó nagy részében fölényben, a kapuba nem tudtak betalálni, így már harmadik tavaszi mérkőzésüket zárták 0–0-s eredménnyel.

LABDARÚGÓ NB II
24. FORDULÓ

VASAS–FC AJKA 0–0
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1265 néző. Vezette: Nagy Róbert (Máyer Gábor, Márkus Péter)
VASAS: Jova – Pávkovics, Baráth, Otigba – Bakti B., Urblík J., Hidi M. S. (Zimonyi, 86.), Doktorics – Radó (Bukta, 76.), Tóth M., Holender (Berecz Zs., 69.). Vezetőedző: Gera Zoltán
AJKA: Szabados I. – Tóth G., Tar, Jagodics B., Csemer – Tajthy T. (Görgényi, 70.) – Babos B. (Fiáth, 78.), Csizmadia Z., Zsolnai R. (Sejben V., 70.), Nagy K. (Borsos F., 61.) – Szarka Á. (Pantovics, 78.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
MESTERMÉRLEG 
Gera Zoltán: – Az első félidőben jó tempóban, jó ritmusban játszottunk, helyzeteket alakítottunk ki, de sajnos nem éltünk a lehetőségekkel. Szünet után görcsösen futballoztunk, képtelenek voltunk folyamatosan nyomást gyakorolni az Ajkára. Türelmesebben kell futballoznunk. 
Schindler Szabolcs: – Nehéz meccs volt. Az első félidőben beszorított minket a Vasas, a másodikban bátrabbak voltunk, s ugyan a támadójátékban kevesebbet nyújtottunk, így is eldönthettük volna a mérkőzést. Nekünk az egy pont is nagyon értékes.

ÖSSZEFOGLALÓ

Mind a hat idei bajnokiját megnyerte az Ajka, ráadásul ezeken a mérkőzésen mindössze két gólt kapott, mégsem a Veszprém vármegyei együttes számított a Vasas elleni, angyalföldi találkozó esélyesének. Már csak azért sem, mert a korábbi 11 összecsapásukból mindössze egy zárult ajkai győzelemmel – igaz azt a győzelmet épp a fővárosban aratták a zöld-fehérek.

Az Ajka kispadján ismerőst köszönthettek a hazaiak, hiszen Schindler Szabolcs korábban a Vasast is irányította már. Ahogy az várható volt, az első félidő nagy részében a fővárosi együttes játszott fölényben, de a helyzeteit nem tudta gólra váltani. Az Ajka mindössze egyszer jutott el a Vasas kapujáig, ám  Tar lövésénél Jova magabiztos volt. 

A játék képe a második félidőben sem változott sokat, a Vasas hiába szorította be ellenfelét a kapuja elé, a nagy helyzetek elmaradtak. Az utolsó percekben azonban már az Ajka is bátrabban ment előre és még az is benne volt a meccsben, hogy egy kontra végén esetleg a vendégcsapat talál be. A hosszabbítás perceiben egy hazai szöglet után az Ajka négy a kettő ellen vezethette a kapu felé a labdát, de a vendégek nem tudták lezárni a mérkőzést. A hazai közönség érthetően nem volt elégedett a lefújást követően, hiszen ha holnap az ETO hazai pályán legyőzi a Honvédot, az angyalföldiek ismét hárompontos hátrányba kerülnek a feljutásért vívott harcban. 0–0

 

PERCRŐL PERCRE
 

Bakti Balázs sem értette, miért nem tudták megnyerni a mérkőzést (Forrás: vasasfc.hu)
Urblík lába most nem "sült" el (Forrás: vasasfc.hu)
Minden labdára jól figyeltek az ajkaiak (Forrás: vasasfc.hu)
Pávkovics Bence (labdával) újra pályára léphetett (Forrás: vasasfc.hu)
Szabálytalan eszközöktől sem riadtak vissza az ajkaiak, hogy megállítsák Tóth Milánt (Forrás: vasasfc.hu)
A nemzetközi Nőnap tiszteletére hölgyekkel vonultak a pályára a játékosok (Forrás: vasasfc.hu)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik