Varga Barnabás: Az apai örökség, azaz a jó fejjáték is kellett a 10-eshez

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.02.08. 09:10
Varga Barnabás négy gólt szerzett az MTK ellen (Fotó: Árvai Károly)
Ragyogó teljesítménnyel rukkolt elő az MTK Budapest ellen 5–1-re megynert bajnokin Varga Barnabás: az FTC csatára mesternégyese és gólpassza lapunktól 10-es osztályzatot érdemelt.
NS10esek-nagy.jpg

Négy gól és egy gólpassz. Nem mindennap láthatunk ilyen klasszisteljesítményt az NB I-ben. Varga Barnabás kedd este jószerével egymaga ütötte ki az MTK Budapestet, az 5–1-re megnyert mérkőzésen a 22., az 52., 53., és az 58. percben is a kapuba talált – és közben volt egy lökés miatt meg nem adott találata is –, tíz perccel később pedig Stjepan Loncarnak adott remek mozdulattal gólpasszt, méghozzá okszival. Ha figyelembe vesszük, hogy Varga Barnabás sérüléséből visszatérve 67 percet töltött a pályán, és így is ilyen teljesítménnyel rukkolt ki, nem volt kérdés, az elmúlt évi gólkirály lapunktól a legmagasabb, 10-es osztályzatot kapja. A 29 esztendős csatár lapunknak elmondta, nincs még tökéletes állapotban, társaival a spanyolországi edzőtábor utolsó néhány napjában tréningezett együtt, de reméli, hogy a négy gólja azt jelenti, újra elkapta a fonalat.

„Mit is mondhatnék?! Mindenekelőtt köszönöm a társaknak, hogy segítettek, hiszen egyedül sosem tudsz nyerni, mindig kell hozzá a csapatmunka. Hosszú kihagyás után tértem vissza a pályára, az önbecsülésemnek nagyon jót tett, hogy ilyen jól sikerült a kedd esti mérkőzés – mondta Varga Barnabás. – Azt nem mondanám, hogy mostanra teljesen utolértem magamat, nem vagyok tökéletes állapotban, vissza kell nyernem az erőmet. Örülök a négy gólomnak, de leginkább a győzelemnek, hogy idén két mérkőzésből kettőt megnyertünk. Fontos volt a jó rajt…”

Ami a 10-es osztályzatot illeti: a csatár neves, szintúgy a Fradiban játszó elődökhöz is csatlakozhatott, és ami esetében még különlegesen értékes, hogy a legszebb magyar futballhagyományt elevenítette meg a találataival, a négy góljából kettőt fejjel szerzett, súlypontemelkedése egyedülálló a magyar, de talán a nemzetközi mezőnyben is. A játékos elmondta, ezt a képességét örökölte.

„Apu odahaza Szentpéterfán játszott, s a fejjátéka messze földön híres volt. A környékbeli csapatok védői hiába készültek rá, rettegtek, ha előrehúzódott a szögletekhez, szabadrúgásokhoz, nehogy ő fejelje el a labdát. Nem ő volt a legmagasabb a csapatban, de hogy a ruganyossága neki volt a legjobb, az biztos. Ahhoz, hogy valaki jól fejeljen, nemcsak ruganyosság, hanem ütemérzék is kell. Nos, ezt alighanem édesapámtól örököltem.”

A ferencvárosi csatár sosem számolgatta a góljait, de emlékei szerint egy meccsen nem szerzett még négyet, hármat pedig ilyen rövid idő alatt biztosan nem. A gyors gólokkal eldőlt a mérkőzés, Varga Barnabás ráadásul csapatkapitány is volt a mérkőzésen, ami nem mindennapi megtiszteltetés.

„Ez tényleg óriási büszkeség számomra. Köszönöm a bizalmat, amit ezzel megszavaztak nekem. Ha néhány éve azt mondja nekem valaki, én leszek a Fradi »csékája«, aligha hiszek neki. Ezt nem sok újonnan érkező futballista mondhatja el magáról.”

A csatár visszatérését Marco Rossi szövetségi kapitány is a Groupama Arénában figyelte, s aligha bánta, hogy első számú csatára ilyen teljesítménnyel kezdte a 2024-es esztendőt, a jelek szerint Varga Barnabást nem lehet kihagyni az Európa-bajnoki keretből.

A támadó a góllövőlista élére ugrott, tizenkét gólnál jár, egy találattal megelőzve a Fehérvár FC-től épp a Fradiba szerződő Kenan Kodrót. Ami a Ferencváros támadójátékát illeti: Dejan Sztankovics különös, eltolt hadrendje meghozta a sikert, míg Varga Barnabás szerint egyértelműen jó jel, hogy a tavaszi két meccsen nyolc gólt szereztek.

S tegyük hozzá, ha a támadó így és ilyen hatékonyan futballozik tavasszal, akkor az Európa-bajnokság után sorban állnak majd érte a külföldi csapatok.

Hegedűs Péter, a Haladás korábbi kapusa

„Büszke vagyok rá, hogy rajtam kívül még öt kapus, Rapp Imre, Veréb György, Kakas László, Zsiborás Gábor és Végh Zoltán is tagja a tízesek klubjának. Örömmel tölt el az is, hogy az Illés Akadémiáról eltanácsolt Varga Barnabást nem sikerült elrontani. Végtelenül szerény, alázatos futballista vált belőle, aki manapság a kapusok réme. Rendkívüli koncentrációt, felkészültséget igényel már a követése is, de kiváló ütemérzékével rendre megelőzi a rivális védőket, s magasabbra ugrik, mint a kapusok zöme, nem beszélve arról, ahogy lecsap a megpattanó, irányt változtató labdára.”

Zoran Kuntics, a Parmalat korábbi támadója

„Örülök annak, hogy Varga Barnabás is bekerült a sportlaptól tízes osztályzatot kapó játékosok közé. Tökéletesen megtestesíti a modern csatárt, nemcsak magas, de nagyszerű az emelkedése, és kiváló a fejelési technikája is. Esztétikai élményt jelent, ahogy a levegőben a labdára mozdul, s nemcsak fejjel, hanem lábbal is kitűnően bánik a labdával, sőt, ami még fontos, a védekezésben is fontos szerepet vállal. Valósággal berobbant a magyar labdarúgásba, a kérdés csupán az, miért nem láttak benne fantáziát korábban…”

Illés Béla, az MTK korábbi középpályása

„Furcsának tűnik, amit mondok, de vitathatatlan, gólt tud rúgni Varga Barnabás. Sok futballista rúgja ugyanis a labdát a pályákon, vannak, akik eltalálják a kaput, olykor a hálóba is kerül a labda, ám kevés olyan játékost látni, aki tud gólt rúgni. Barna ilyen, ízig-vérig csatár, tudja, mi miért történik a kapuk előtt, szenzációsan érzi a játékot, s az, hogy valaki alig négy perc alatt háromszor is eredményes, ritkaságszámba megy. Azt persze sajnálom, hogy a különleges teljesítményt épp az MTK elleni bajnokin nyújtotta.”

Fischer Pál, a Ferencváros korábbi centere

„Nagyon nagyra tartom Varga Barnabást, kiváló csatár, óriási értéke a magyar labdarúgásnak és a Ferencvárosnak. Komplex játékos, nincs gyenge pontja, megtartja a labdát, jól cselez, összjátékban kiemelkedő, fantasztikus gólpasszokat ad és a fejjátéka is parádés. A Fradinak »vigyáznia kell«, mert a reménybeli jó Eb-szereplés után kétlem, hogy meg tudná tartani, sorban állnak majd érte a külföldi csapatok.”

Hahn János, a Paksi FC támadója

„Barnát személyesen is ismerem, csapattársak voltunk. A pályán kívül is nagyon szerény, alázatos és jó fej srác, örülök a sikerének. Ezenfelül kivételes képességű csatár, a legnagyobb erőssége mindenképpen a fejjátéka. Ebben az aspektusban hozzá hasonlót nem láttam futballpályán életem során.”

A régi rekorder, Szabó Ferenc büszke a Vas vármegyei 10-esekre!

Csaknem ötven éve, 1974 szeptemberében játszott a Ferencváros a Rába ETO ellen. A mérkőzés hőse a 19 éves, Celldömölkről származó Szabó Ferenc volt, aki öt góllal – ráadásul hármat hét perc alatt szerzett – járult hozzá a Fradi 6–1-es győzelméhez, lapunk pedig 10-es osztályzatot adott a centernek. Ami érdekesség: FTC-labdarúgóként azóta sem szerzett senki öt gólt NB I-es mérkőzésen, ehhez Varga Barnabás állt a legközelebb a keddi, MTK elleni teljesítményével (négy gól, egy gólpassz és egy meg nem adott találat).
„Varga Barnabásnak volt esélye, hogy ötgólos legyen, igaz, anno nekem is volt arra, hogy hatot szerezzek, mert az ETO üres kapujával álltam szemben, de Nyilasi Tibor érte el gyorsabban a labdát, és sajnos fölé lőtte. Később a Haladás játékosaként az MTK elleni hazai meccsünkön öt gólpasszal és egy góllal járultam hozzá a hét egyes sikerhez, ám azért nem kaptam tízes osztályzatot. Most, az MTK ellen Varga Barnabás egyszerű, letisztult játékával, a négy góljával és gólpasszával a mezőny fölé emelkedett. Isten áldotta tehetség! Néztem a meccset, és azt kívántam, hogy a Szentpéterfáról elszármazó gyerek legyen az, aki beállítja, sőt megdönti a régi rekordomat. Büszke is vagyok arra, hogy Hegedűs Péteren, Illés Bélán és rajtam kívül immár a negyedik Vas vármegyei kötődésű labdarúgó kapott a sportlaptól tízes osztályzatot.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik