Radenkovics négygólos sikerrel debütált a DVTK kispadján!

Vágólapra másolva!
2024.02.24. 14:50
Fotó: Török Attila
A labdarúgó NB I 22. fordulójában a Diósgyőr 4–0-ra megverte odahaza a Fehérvárt.

 

NB I
22. FORDULÓ
Diósgyőri VTK–Fehérvár FC 4–0 (Gergényi 18. – öngól, Franchu 70., Szabó Levente 87. – 11-esből, 89.)
Diósgyőr, DVTK Stadion, 5164 néző. V: Pintér Cs.
Kiállítva: Csongvai (17.)

Talán sorsszerű, hogy épp a Fehérvár ellen kezdte meg vezetőedzői munkáját a Diósgyőrnél Vladimir Radenkovics, a szerb szakember ugyanis 2013 és 2015 között Tomiszlav Szivics segítőjeként már dolgozott a DVTK-nál, és annak az időszaknak a legnagyobb sikere a 2014-es Ligakupa-győzelem volt, amelyet épp az akkor még Videoton néven futó székesfehérváriak ellen nyertek meg. Nem lehet azt mondani, hogy óvatoskodva nyilatkozott volna a mérkőzés hivatalos műsorfüzetében az első meccse előtt a 46 éves tréner, aki úgy fogalmazott: „A profi sportban csak a győzelem számít. Tudom, hogy ezzel terhet teszek a saját magam és a csapat vállára, de nem dughatjuk a fejünket a homokba.” Ez a beszéd!

Hasonlóan vagány volt a harmadik percben a diósgyőriek kapusa, Artem Odincov is, aki Csongvai Áron középre tartó, de nem erőtlen szabadrúgását mellel (!) védte.

Nem forgatta fel a hazai kezdőcsapatot az új vezetőedző, csupán két helyen változtatott az előző fordulóbeli kezdőn, amelyet a megbízott vezetőedző, Simon Miklós állított össze, és az egyik kimaradó, Elton Acolatse kisebb sérüléssel bajlódik, tehát elképzelhető, hogy ő is játszott volna.

Jobban, határozottabban kezdett a vendégcsapat, többet támadott, többet birtokolta a labdát – egészen addig, amíg az első negyedóra végén a csapatkapitány, Csongvai Áron el nem követett egy óriási hibát azzal, hogy teljesen ártalmatlan játékszituációban széttaposta Bényei Ágoston lábszárát. A VAR-vizsgálat után nem lehetett vitás, hogy villan a piros lap. És szinte még el sem hagyta a pályát a szomorkodó futballista, amikor csapattársa, Gergényi Bence is hasonlóan nagyot hibázott, öngólt szerzett. Igaz, nem könnyű szituációban, de mégis elkerülhető lett volna, hogy a saját kapujába lője a labdát.

Ember- és gólelőnyben volt tehát a Diósgyőr, és a 23. percben csaknem kétgólosra növelte az előnyét, de Bright Edomwonyi közeli lövését bravúrral védte Tóth Balázs. Jurek Gábor pedig a 31. percben tesztelte a kapus éberségét.

Természetesen átvette a mérkőzés irányítását a DVTK, de nem lett olyan nyomasztó a fölénye, hogy a szünet utáni nyugodt folytatáshoz ne lett volna szüksége még egy gólra. Ez csaknem meg is született a második félidő második percében, amikor Gera Dániel 26 méterről bombázott kapura, a léc fogta fel a lövését, a kipattanóból pedig Rudi Pozeg Vancas találhatott volna be, az ő próbálkozását viszont Tóth Balázs hárította.

De a fehérváriaknak akadtak olyan ellentámadásaik, amelyek magukban hordozták az egyenlítés lehetőségét, a 60. percben például két ízben is gólt szerezhettek volna, ám elkörülményeskedték a lehetőséget. A 69. percben aztán büntetett a Diósgyőr a hat perccel korábban beálló Francisco Feuillassier, azaz Franchu góljával, és mindenki érezte, hogy ezzel el is dőlt a meccs. Mert noha a Debrecen ellen is kétgólos előnyt engedett ki a kezéből a miskolci csapat az első tavaszi fordulóban, akkor azonban nem játszott emberelőnyben.

Az összeomló fehérváriakra még kettőt számolt a Diósgyőr az utolsó percekben. Előbb egy különös jelenetsor keretében a játékvezető kiállította Nikola Szerafimovot, és szabadrúgást ítélt a tizenhatoson kívülről, de aztán a pirosat sárgára, a szabadrúgást pedig tizenegyesre változtatta (Szabó Levente bevágta), majd Szabó Levente állította be a 4–0-s végeredményt – ami az őszi meccs eredménye is volt, csak fordított előjellel.

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

AZ NB I ÁLLÁSAMGYDVLG–KGGKP
1. Paksi FC21134439–26+13 43 
2. Ferencvárosi TC20133452–22+30 42 
3. Fehérvár FC22123742–32+10 39 
4. Puskás Akadémia2197536–24+12 34 
5. MTK Budapest2294929–42–13 31 
6. Kecskeméti TE22931032–34–2 30 
7. Debreceni VSC2185830–28+2 29 
8. Diósgyőri VTK2184934–3428 
9. Zalaegerszegi TE22841033–42–9 28 
10. Újpest FC21731127–42–15 24 
11. Kisvárda21521423–35–12 17 
12. Mezőkövesd22441420–36–16 16 
Fotó: Török Attila

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik