Felkészülés: Banó-Szabó szögletből lőtt gólt a Sturm Graznak

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.20. 11:06
Zsótér Donát már a 2. percben vezetést szerzett a Sturm Graz ellen (Fotó: Kecskeméti TE)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskemét szombati felkészülési mérkőzésén 2–1-re legyőzte az osztrák élvonalban érdekelt Sturm Grazot, a Mezőkövesd 2–1-es vereséget szenvedett a Kassától, míg az MTK Budapest 1–1-es döntetlent játszott a másodosztályú Gyirmóttal.

A kecskemétiek törökországi edzőtáborukban találkoztak az osztrák bajnokságban jelenleg második helyen álló Grazcal. A mérkőzés legelején, a 2. percben megszerezték a vezetést, Májer Milán beadása után Zsótér Donát elé került a labda, aki nem hibázott (1–0). A második félidőt is kiválóan kezdte a KTE, hiszen Banó-Szabó Bence parádés gólt szerzett, szögeltből érintés nélkül tekert a hosszú felsőbe, ezzel 2–0-ra módosult az eredmény. Alexander Prass a 94. percben csak szépíteni tudott, a magyar együttes tehát 2–1-re nyert.

A szlovák élvonal 10. helyén álló FC Kosice Zan Medved révén a 25. percben vezetést szerzett a Mezőkövesd ellen, ám a hazai pályán játszó NB I-es csapat két perccel később egyenlített, Molnár Gábor lőtt gólt. A találkozó végeredményét a második félidő legelején büntetőből Michal Fasko állította be, ezzel tehát 2–1-es sikert ért el a Kassa.

Spanyolországban az MLS-ben szereplő Vancouver Whitecaps ellen játszotta harmadik felkészülési mérkőzését a DVTK, amely az első félidőben több gólhelyzetet is kialakított. A 63. percre lehozta a teljes kezdőt Kuznyecov Szergej, és szinte azonnal megszerezte a vezetést az ellenfél, a folytatásban több gól nem esett.

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
Kecskeméti TE–Sturm Graz (osztrák) 2–1 (1–0)
KECSKEMÉTI TE: Varga B. – Májer, Szabó A., Belényesi, Katona L., Zeke – Zsótér, Vágó, Banó-Szabó (Kovács K. 60.), Horváth K. – Pálinkás. Vezetőedző: Szabó István.
Gólszerző: Zsótér (2.), Banó-Szabó (52.), ill. Prass (90+4.)

Mezőkövesd Zsóry FC–FC Kosice (Kassa, szlovák) 1–2 (1–1)
MEZŐKÖVESD: Piscitelli ( Kovácsik) – Kállai K. (Kojnok), Pillár (Lukic), Beriashvilili, Vajda S. – Cseke (Nagy G.), Gomis (Szolgai) – Molnár G. (Kállai Z.), D. Babunszki (Szilágyi), Cseri (Hedlund) – Drazsics (Szalai J.)
Gólszerző: Molnár G. (27.), ill. Medved 25., Fasko 48. (11-esből)

MTK Budapest–Gyirmót FC Győr (NB II) 0–0 
MTK: Demjén - Hej, Kádár, Nagy Zs. - Kovács M., Kata, Végh, Bognár I, Antonov - Stieber Z., Németh K. A 60.perc:Demjén - Stumpf, Kocsis G. Vadnai - Kovács M., Bognár I. (Jurina), Horváth A., Kosznovszky, Anokye - Spalek, Molnár R.

Vancouver Whitecaps FC–Diósgyőri VTK 1–0 (0–0)
Marbella Football Center, 30 néző
DVTK: Odincov - Gera D., Szatmári (Baco, 46.), Lund, Bitok - Holdampf, Vallejo, Bényei - Jurek, Kampecisz, Vancas.  A  60. perctől: Tóth B. - Csirmaz, Farkas D., Baco, Bokros - Szamosi, Demeter (Kuznyecov D., 89.), Popadiuc - Pernambuco, Edomwonyi, Acolatse. Vezetőedző: Kuznyecov Szergej
G: Chateau (65.)

KÉSŐBB
14.00: NK Osijek (horvát)–Fehérvár FC
14.00: Debreceni VSC–TS Galaxy FC (dél-afrikai)
14.00: ZTE FC–Crvena zvezda (szerb)
15.00: Kecskeméti TE–FK Krumovgrad (bolgár) 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik