NB I: A kék ruhás Mikulás a hibáival döntően befolyásolta a meccset – Feczkó

Vágólapra másolva!
2023.12.11. 09:32
null
A pirosban játszó kisvárdaiak vezetőedzője, Feczkó Tamás Csonka Bence játékvezető több döntését is kifogásolta a DVTK elleni vesztes meccs után (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I 16. fordulójának vasárnapi meccsei után a Paks–Ferencváros találkozó edzői értékeléseivel már jelentkeztünk, most lássuk a Kisvárda–Diósgyőr és a Mezőkövesd–Fehérvár mérkőzések mestermérlegeit!

KISVÁRDA–DIÓSGYŐR 1–2

FECZKÓ Tamás, a Kisvárda Master Good vezetőedzője

– Mit lehet ilyenkor mondani?
– Megérdemelten szerezte meg a Diósgyőr a vezetést, még ha elég vitatható körülmények között is. Ekkor ránk erőltette akaratát az ellenfél, és nem úgy működött a játékunk, ahogyan szerettük volna. A második játékrészben váltottunk, és sokszor a szerencse, illetve a kulcspasszok hiánya akadályozta meg az egyenlítésünket. A napokban volt Mikulás, most is itt járt, csak kék ruhában érkezett, és három olyan hibát követett el, ami döntően befolyásolta a mérkőzést.

– Melyek voltak ezek?
– Talán nem véletlenül hívták ki a VAR-buszból a játékvezetőt, nézze meg a tizenegyes előtt szituációt, mert csak ő látta annak. A második gól előtti szabadrúgásnál nem történt szabálytalanság, ellenben a második félidő közepén a tizenhatoson belül tisztán kézzel ütött a labdába Godfrey Stephen. Nem tudom, azt miért nem vette észre senki, akinek észre kellett volna vennie.

– Remélte, hogy a stabilitás mellett a támadójáték is javul majd?
– Dolgoztunk ki helyzeteket, ennyi kapura lövésünk, mint most, az előző két meccsen összesen nem volt. Többször be tudtuk juttatni a labdát a tizenhatoson belülre, de hiába, mert nem született meg idejében az a gól, amely a folytatásra hitet és lendületet adhatott volna. Ugyanakkor nem kérdés, elöl tovább kell javulnunk.

KUZNYECOV Szergej, a Diósgyőr vezetőedzője

– Nagy megkönnyebbülés két rosszabbul sikerült meccs után újra nyerni?
– Főleg azért, mert izgalmas találkozót nyertünk meg. Az első félidőt uraltuk, meg tudtuk szerezni a vezetést, igaz, előtte Artem Odincovnak kellett bravúrral védenie a szögletet követő fejesnél. A második játékrészben nyomást helyezett ránk az ellenfél, és nekem az volt a legfontosabb, hogy a nehéz pillanatokat mindenki férfiasan átvészelte. A küzdőszellem, amelyet időnként hiányoltam, ezúttal megvolt, és bár nem a legjobbunkat nyújtottuk, akarással sok mindent kompenzáltunk.

– A meccs előtt arról beszélt, vissza kell térni a kezdetekhez, amikor sikeres volt a csapat. Erre gondolt?
– Ilyenkor, amikor hasonló tudású csapatok találkoznak egymással, nemcsak a technika vagy a taktika dönt, hanem a mentális tényezők is. Ebben sokat javultunk, mindenki hozzátette a magáét a győzelemhez. Fontos volt továbbá, hogy a középpályásaink is egyensúlyt tudjanak teremteni a támadó- és védekező játék között.

– Erre mondják, hogy igazi célfutball volt?
– Két rosszul sikerült meccs után nem lehet csak a támadásra építeni a taktikát, fontos volt az egyensúly. A két szélsőhátvédünk ezúttal is gyakran ment volna előre, őket időnként vissza kellett fogni, hogy a védekezésről se feledkezzenek meg. Tudtuk, a Kisvárda az átmenetekben lehet veszélyes, ezeket is meg kellett akadályoznunk.

MEZŐKÖVESD–FEHÉRVÁR FC 0–2

KUTTOR Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője

– Nehezen viselte a meccsvégi feszültséget...
Nehéz bármit is mondani, mert veszítettünk. Csak magamat tudom ismételni: olyan játékot mutattunk be immár harmadik alkalommal, amelynél jobbra nemigen vagyunk képesek. Sajnos hiába játszott jól a csapat Diósgyőrben, a Ferencváros ellen és most is, pont nélkül maradtunk. Nem tudjuk kihasználni lehetőségeinket, és az ellenfelek ezért megbüntetnek minket.

– Mi kellett volna a gólhoz?
– Jobb összpontosítás. Nem lehetett egyébként fejjel rohanni a falnak, mert a Fehérvár nagyon jó csapat. Magunkban kell keresni a hibát, hiszen rúgott gól nélkül nem lehet mérkőzést nyerni.

– Sárga lapot kapott, majd kiállította a játékvezető: hogyan éli ezt meg?
– Ami a találkozó végén történt, azzal – most már – nem szeretnék különösebben foglalkozni, de máskor ilyen játékkal és ennyi helyzettel mindenképpen mérkőzést kell nyerni.

Bartosz GRZELAK, a Fehérvár vezetőedzője

– Az első félidőben igencsak takarékos üzemmódban játszottak – miért?
– Alkalmazkodnunk kellett a nehéz talajhoz is, de azért az utolsó pillanatokban megmutattuk, hogy erősek vagyunk. A mérkőzés nagy részében nem voltunk elég jók akkor, amikor nálunk volt a labda: ha megszereztük, három-négy passz után el is veszítettük. Úgy gondolom, korrekt eredmény született.

– Milyennek látta az ellenfelet?
– A Mezőkövesd az utóbbi öt-hat forduló alapján a bajnokság egyik legerősebb együttese lett, úgyhogy mi sem számítottunk könnyű mérkőzésre. A hazaiak sokat birtokolták a labdát, mi pedig védekezésre kényszerültünk. A játékosok végig koncentráltan futballoztak, és azt is láthattuk, hogy ellenfelünknek voltak veszélyes helyzetei. Örülhetünk a győzelemnek.

– Kilencven perc után is bízott a győzelemben?
– Persze, hogy bíztam. A játékosaink mentalitását ismerve mindig megvan az esély arra, hogy gólt szerezzenek. Ha megnézzük a mérkőzéseink utolsó tíz perceinek krónikáját, látható, a meccsek hajrában mi szereztük a legtöbb gólt. Tényleg sohasem adjuk fel.

NB I, 2023–2024, 16. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
December 8., péntek
Puskás Akadémia–KTE 3–0Felcsút,Pancho ArénaKarakó Ferenc1000
December 9., szombat
MTK–Debrecen 2–1Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionBognár Tamás2021
Zalaegerszeg–Újpest 1–1Zalaegerszeg,ZTE Aréna
Bogár Gergő
1755
December 10., vasárnap
Kisvárda–Diósgyőr 1–2Kisvárda,Várkerti StadionCsonka Bence1841
Mezőkövesd–Fehérvár 0–2
Mezőkövesd,Városi StadionVad II István
1527
Paks–Ferencváros 3–2
Paks,Paksi FC StadionAndó-Szabó Sándor
4201

AZ ÁLLÁS
1. Paksi FC16104232–18+1434
2. Ferencvárosi TC1693439–19+2030
3. Fehérvár FC1683533–24+927
4. Puskás Akadémia1676327–20+727
5. Debreceni VSC1673624–21+324
6. MTK Budapest1673618–25–724
7. Diósgyőri VTK1672723–25–223
8. Újpest FC1663724–31–721
9. Kecskeméti TE1662824–28–420
10. Zalaegerszegi TE1643921–33–1215
11. Mezőkövesd16421017–26–914
12. Kisvárda16321115–27–1211

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik