NB I: a Fradi újabb aranyérme most sem lenne meglepetés

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2023.07.28. 08:22
null
A fradisták számára megunhatatlan – vajon sorozatban hatodszor is a feje fölé emelheti a bajnoki serleget Dibusz Dénes? (Fotó: Árvai Károly)
MTK Budapest–Paksi FC – péntek este a budapesti kék-fehérek és a tolnai zöld-fehérek ütközetével elrajtol az OTP Bank Liga 2023–2024-es idénye. Mit várhatunk?

 

BAJNOK LESZ A FERENCVÁROS – erre fizetnek a legkevesebbet a fogadóirodák. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a 34-szeres bajnok ebben az évadban is elhódítja az aranyérmet, mert annyira kilóg a magyar mezőnyből, hogy a problémák ellenére is első lesz. Ugyanakkor az is tény, hogy a csapat, amely az előző öt idényt az élen zárta, egyik alkalommal sem kezdte olyan bizonytalan, zaklatott körülmények között a bajnokságot, mint most.

Pontosabban...

A Fradi egyelőre nem kezdi el, hiszen a bevált, bár nehezen elfogadható szokás szerint jó előre elhalasztották a nyitó mérkőzését, mondván, az FTC a nemzetközi kupában képviseli a magyar labdarúgást. Hogy ez ebben az esztendőben hogyan sikerült, a feröeri bajnok ellen láttuk, és még el sem kezdődött az idény, máris edzőt váltott a Fradi: Sztanyiszlav Csercseszov távozott. A magyar mezőnyhöz viszonyítva olyan erős a játékoskeret, hogy bárki lesz az edző, még így is biztosra vehető a sorozatban hatodik bajnoki cím.

Természetesen nem lesz könnyű menet az FTC-nek, de bizonyos értelemben pozitív hatása lehet a Klaksvíktól kapott rettenetes pofonnak, mert a szurkolók azt remélik, ettől felébrednek a játékosok, rádöbbennek, hogy nem elég a legendás zöld-fehér mezt kiküldeni a pályára. Dolgozni, küzdeni, teljesíteni kell, és ha erre képes lesz a csapat, megvédi a címét, mert itthon nincs hosszú távon valódi ellenfele.

A LEGENDÁS VIDÉKI KLUBOK HIÁNYOZNAK A KÜZDELEMBŐL

Mit várhatunk az idénytől? A bajnoki felvezető elemző írásunkat természetesen illett az aranyérmessel kezdeni, bár általában véve azt is biztosra vehetjük, hogy az MLSZ elnökének jóslatai idén sem válnak be. Csányi Sándor irányítása alatt hatalmas ütemben fejlődött a magyar labdarúgás, főleg infrastrukturális téren, számtalan jó kezdeményezés indult el, a magyar válogatott régen látott népszerűségnek örvend, de az elnök több mint tíz évvel ezelőtt megválasztásakor azt mondta: 2018-ra el kell érnie a nyolcezres nézőátlagot a magyar élvonal mérkőzéseinek – hogy aztán tovább emelkedjen az érdeklődés.

Túl optimista elvárás volt!

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

Ennek a felét sem érte el a magyar bajnokság, a 2011–2012-ben regisztrált 3899 a rekord, ugyanakkor a televíziós sportcsatornák vezetői esküsznek rá: még mindig jelentős nézettséget hoz az OTP Bank Liga több mérkőzése is.

Noha egyre többet lehet hallani arról, hogy sokan a létszámemelésben látják a minőségi javulást, marad a szűkített mezőny. Az elmúlt időszakban az aranyérmes helyezést leszámítva a bajnokság szoros volt, a második és harmadik helyért hajtó, valamint a kiesés ellen küzdő együttesek, a játékosok nyomás alá kerültek, nincsenek langyos, érdektelen összecsapások, minden gólnak jelentősége van. Az más kérdés, hogy a vidéki nagyvárosok (Békéscsaba, Győr, Pécs, Nyíregyháza, Szeged, Szombathely) képtelenek első osztályú csapatot építeni, ez nem a Kisvárda, a Mezőkövesd vagy a Puskás Akadémia hibája, de az említett kluboktól nem is várható el, hogy jelentősen megemeljék az átlagnézőszámot. Az is tény, ha a központi pénzekből működnek a klubok, döntés kérdése, hogy olyan csapatokat, városokat támogassanak, amelyek korábban rengetegszer bizonyították, minőségi játékosokat képesek adni a magyar labdarúgásnak, sőt, a válogatottnak is.

A KTE KÜLÖNÖS TERHE: MOST JÖN A MÁSODIK ÉV!

De térjünk vissza a pénteken elrajtoló bajnokságra. A legutóbb ezüstérmes Kecskeméttel kapcsolatban szinte mindenki azt kérdezi, képes lehet-e újabb bravúrra. A második év a legnehezebb, hallani innen is, onnan is, de a KTE egyfelől számottevő élvonalbeli rutinra tett szert, a legkevesebb vereséget szenvedte el, a legkevesebb gólt kapta az előző évadban, így nyugodtan várhatja a rajtot akkor is, ha néhány meghatározó játékosától el kellett köszönnie.

Üde színfolt volt, főleg a tavasszal a Debrecen játéka. A kétezres évek legsikeresebb vidéki klubja a hétszeres bajnok, néhány esztendeje hullámvölgybe került, sőt az élvonalból is kipottyant. Akkor a szezon utolsó fordulójának utolsó percében egy kapufáról a gólvonalra vágódó labda döntötte el, kiesik-e a Loki vagy sem – sokaknak ez izgalmas momentum volt, a Lokinál szomorú pillanat. De a hajdúsági együttes visszatért, mára megerősödött, és nagyon értékes bronzérmet szerzett. Leginkább azért, mert megtalálta a megfelelő vezetőedzőt Szrdjan Blagojevics személyében. Dzsudzsák Balázs a pályán és azon kívül is nagyszerűen összefogja, irányítja a közösséget, amelyben rengeteg debreceni nevelésű-születésű játékos található, nekik szívügyük a klub sorsa, és ez a mentalitás idén is messzire repítheti a piros-fehéreket.

Erre számíthatnak a diósgyőri stadionba érkező riválisok: a lelkes és kitartó DVTK-szurkolók igencsak zajosan tudják buzdítani csapatukat (Fotó: Észak-Magyarország/Vajda János)
Erre számíthatnak a diósgyőri stadionba érkező riválisok: a lelkes és kitartó DVTK-szurkolók igencsak zajosan tudják buzdítani csapatukat (Fotó: Észak-Magyarország/Vajda János)

 

DIÓSGYŐRBEN ÉRDEMES FIGYELNI A SZEKTOROKAT

A dobogósok után nézzük az újoncokat. Ha van klub, amely tehet az átlagnézőszám emeléséért, az a Diósgyőr. Hosszú évtizedek óta legendás a borsodiak futballszeretete, és a leghűségesebbek a másodosztályban is kitartottak a DVTK mellett. Még úgy is, hogy elsőre nem is sikerült visszakerülni az élvonalba, de most az NB I-re készül. Noha úgy tűnt, a második ligában ütőképes, szervezett, lendületes futballra képes együttes alakult ki, úgy tűnik, a klub nem feltétlenül bízik a Merkantil Bank Liga bajnokában, és e cikk megjelenéséig tizenegy légióst szerződtetett.

Jött futballista Izraelből, Mexikóból, Szaúd-Arábiából, Ciprusról és még rengeteg irányból – miért? És miért ennyi? Teljesen új csapat épül, mert az érkezők közül mindenkit beépíteni a tavalyi együttesbe lehetetlen – vagy teljesen lecserélik az NB II-es gárdát? Kérdés, ez az óriási átalakulás a keretben milyen eredményt hoz. Az viszont biztos, hogy az első fordulóban a legtöbb néző a diósgyőri stadionba vált belépőt.

Jelentős hagyatékot vehet át Pakson a Budafokról érkező Beke Péter: sokan az új gólkirályt látják benne (Fotó: Árvai Károly)
Jelentős hagyatékot vehet át Pakson a Budafokról érkező Beke Péter: sokan az új gólkirályt látják benne (Fotó: Árvai Károly)

 

FÓKUSZBAN A PAKS: BEKE PÉTER LEHET AZ ŐSZ FELFEDEZETTJE!

Pénteken az MTK Budapest egy év második ligás kitérő után újra első osztályú meccsen lép pályára. A visszajutás nem volt zökkenőmentes, Bognár Györggyel vágott neki az idénynek a csapat, de már 2022 őszén Horváth Dávid vette át az irányítást. Demjén Patrik a kapuban, Hej Viktor és Kádár Tamás a védelemben jelentős erősítésnek számít, a kék-fehérek bízhatnak Bognár István, Németh Krisztián és Stieber Zoltán tapasztalatában, de a klub hagyományaihoz híven több tehetséges fiatalt is láthatnak majd a kék-fehér szurkolók – talán már a pénteki idénynyitón.

Különleges idény előtt áll a Puskás Akadémia FC – a felcsútiaknál Hornyák Zsolt maradt a kispadon. Már eddig is ő volt a legrégebben hivatalában lévő NB I-es vezetőedző a mezőnyben, a rekordja tovább nő, és új csapattal vág neki az évadnak. Rengeteg játékos távozott (csak néhány név: Alexandru Baluta, Kiss Tamás, Yoëll van Nieff vagy Spandler Csaba sincs már Felcsúton), miközben a klub alig szerződtetett új játékost. A szűkítés észszerűnek tűnik, és Hornyák Zsolt megtartása azt mutatja, hogy a klub vezetősége türelmes, nem kapkod, de erre nincs is semmi oka. A csapat az elmúlt években rendre a dobogó közelében végzett, meglepetés lenne, ha ebben az idényben érmet szerezne.

Továbbra is kitartott az elvei mellett a Paksi FC, amelyhez menet közben visszatért Bognár György vezetőedző. Magyar játékosok, erőteljes letámadás – ez a zöld-fehérek jelszava. A kapuba Szappanos Péter jött, aki a kispesti kiesést követően szeretné bizonyítani, hogy még mindig válogatott szintű kapus, Temesvári Attila Szegedről, Hegedűs János és Silye Erik a Vasasból érkezett a védelembe, de a legtöbben Beke Péterrel foglalkoztak. A budafoki támadó azért kerülhetett az érdeklődés homlokterébe, mert Hahn János, Ádám Martin és Varga Barnabás révén az elmúlt években a tolnaiak adták a gólkirályt, ezért tőle nyilvánvalóan sokat várnak a paksiak. Kérdés, hogy Kádár Tamás és Varga Barnabás távozását mennyire érzi meg a csapat (a tippünk: nagyon), de a várakozás szerint az együttesnek most sem kell tartania a kieséstől.

A középmezőnyt célozza meg a Kisvárda, a Mezőkövesd, az Újpest és a Zalaegerszeg is. A szabolcsiak több, eddig meghatározónak tűnő játékost is elvesztettek, és Révész Attila klubigazgató korábban is arról beszélt, hogy a dobogós helyek ostromlása helyett idén a kiesés elkerülése a cél. A Mezőkövesd három rutinos játékost szerzett meg: Kovácsik Ádám Riccardo Piscitelli nagy riválisa lehet a kapuban, Cseke Benjámin a pálya közepén lehet meghatározó egyéniség, Ugrai Roland pedig rengetegszer bizonyította, hogy válogatott szintű támadó, ha ők jó formában játszanak, rengeteget segíthetnek a kövesdi együttesnek.

Nebojsa Vignjevics (Fotó: Kovács Péter)
Nebojsa Vignjevics (Fotó: Kovács Péter)

 

MIT TESZ A LILA-FEHÉREK DÖRZSÖLT SZAKVEZETŐJE?

Újpesten optimistán várják a rajtot, a legnagyobb erősítés talán Nebojsa Vignjevics, hiszen a dörzsölt szakvezető a riválisokhoz képest lényegesebb gyengébb keretből is képes volt ütőképes csapatot formálni. Az újpestiek a közönség támogatásával idén is ott lehetnek a középmezőnyben.

Viszonylag kevés mozgás volt a zalaegerszegi öltözőben, bár érkezők és távozók voltak itt is, de a tavalyi csapat magja nagyjából együtt maradt. A Paksról megszerzett Sajbán Máté sokat segíthet a támadásokban, Boér Gábor Horváth Dávidhoz hasonlóan a fiatal magyar edzőgeneráció képviselője, aki több helyen is bizonyította rátermettségét – a ZTE FC ebben az évben is mindenkire veszélyes ellenfél lesz.

S a végére külön bekezdést érdemel a Fehérvár FC. A piros-kékek legutóbb nagyon közel kerültek a kieséshez, és nem lesz könnyű túllépniük a nehéz időszakon, miután távozott a főtámogató Mol. Lényegesen kisebb költségvetéssel és a korábbinál nagyobb bizonytalanságban vág neki az új évadnak a klub, amelynek öltözőjéből rengetegen távoztak, az elmúlt időszak teljesítményét nézve a legtöbbjükért nem olyan nagy kár, viszont kevesen érkeztek. Senki sem tudja, mire számíthat az átalakuló együttestől, amely nyíltan lemondott a dobogós álmokról, és a bennmaradást tűzte ki célul.

Pénteken tehát elrajtol a bajnokság – ahogyan eddig, most is csak bízhatunk, hogy színvonalas mérkőzéseket hoz az előttünk álló idény.

Gellei Imre (Fotó: Micheller Szilvia)
Gellei Imre (Fotó: Micheller Szilvia)

 

Gellei Imre: Könnyen lehet, hogy megint a Paks adja a gólkirályt
A korábbi szövetségi kapitány, Gellei Imre a jelenlegi NB I-es mezőny négy csapatánál is volt vezetőedző: kiegyenlítettebb idényt vár az előzőnél, bízik a magyar fiatalok jó szereplésében, és még a trónfosztást is el tudja képzelni.
– Milyen NB I-es bajnoki idényt vár, és miben lehet más, mint az előző volt     ?
– Azt gondolom, kiegyensúlyozottabb lesz a mezőny, kisebb különbség lesz a csapatok között – válaszolta Gellei Imre korábbi szövetségi kapitány, aki a jelenkori NB I-es csapatok közül volt vezetőedző a Ferencvárosnál, a ZTE-nél, az MTK-nál és a Paksnál. – Már a tavasz azt sugallta, hogy a Ferencváros elveszítheti az egyeduralmát, amelyet az elmúlt években szerzett.

– Elképzelhető trónfosztás öt év után, és ha igen, melyik csapat lehet rá képes?
– Nem tudom, megelőzhető-e a Fradi, de az biztos, hogy a zöld-fehéreknek önvizsgálatra van most szükségük, mind a játékosoknak, mind a szakmai vezetőknek. Mert könnyen el lehet veszíteni a szurkolók bizalmát is, amelyet a korábbi nagyszerű eredmények révén élveznek. Most a saját bőrükön érzik, hogy nem lehet elkényelmesedni. Talán a riválisok is érzik, amit fél éve még biztosan nem: verhető a Fradi. A Kecskemét vagy a Debrecen is felszálló ágban van, talán a bajnoki címet is célul tűzheti ki. Különösen a Debrecen.

– A Kecskemét képes lehet megismételni az előző idénybeli kimagasló szereplését?
– Hatalmas bravúr lenne, hiszen a második év mindig nehezebb, de mivel nagyon tiszta viszonyok uralkodnak náluk, nem zárható ki az újabb dobogós helyezés. Nagyon sajnálom, hogy Nikitscher Tamás megsérült, zalai kötődésű, nagyon szurkolok neki, a nagybáty­ja, Nikitscher József is volt a játékosom.

– Mit vár az újonccsapatoktól?
– Az MTK olyan játékosokat igazolt, akik a vázát alkothatják az új együttesnek, ők sokat segíthetnek a fiataloknak. Bízom benne, hogy nem váltanak retúrjegyet a másodosztályra. A Diósgyőr szurkolói fantasztikus hangulatot tudnak varázsolni, tizenkettedik játékosai a csapatnak, még idegenben is. Biztos vagyok benne, hogy a DVTK megragad az élvonalban.

– Mely együtteseket követi kitüntetett figyelemmel?
– Négy olyan csapat is van a mezőnyben, amelynek korábban vezetőedzője voltam, a Ferencváros, az MTK, a Zalaegerszeg és a Paks, mindegyikükért nagyon szorítok azóta is. Jó szereplést várok a Zalaegerszegtől is, amelynek nagy lökést adhat a történelmi első Magyar Kupa-győzelem. Láttam a pályán nemrég az Union Berlin ellen, igencsak biztató volt a játéka. A Paks a legtöbb magyar futballbarátnak a második kedvenc csapata, mert csak hazai játékosokat szerepeltet, nekem is nagyon szimpatikus emiatt is. De mindegyikben találok valami szerethetőt. Az Újpesttől és a Fehérvártól is jobb szereplést várok, utóbbinál új célokat fogalmaztak meg, talán megtalálják önmagukat, ha egységesek lesznek. A Mezőkövesd nagyon stabil együttes benyomását kelti Kuttor Attilával, a Kisvárda pedig jó futballt játszik, de több magyar játékos szerepeltetésében bízom.

– Mit gondol, melyik fiatal magyar játékosra érdemes figyelni?
– Lisztes Krisztián berobbanhat tavaszi ígéretes játéka után, nagyszerű erényei vannak, és jó példát mutat, bizonyítva, hogy egy élcsapatban is ki lehet vívni fiatal magyarként a helyet. Nagyon szurkolok a Kecskemétre kerülő Horváth Krisztofernek is, akit jól ismerek Zalaegerszegről, amikor ott láttam játszani, olyan jövőt jósoltam neki, mint Szoboszlai Dominiknak. Bár nem éppen fiatal már, nagyon kíváncsi vagyok, mit mutat a Fradiban Varga Barnabás, hiszen az övé is nagyon különös pályafutás, de úgy látszik, végre megtalálta az útját.

– Megint a Paks adja a gólkirályt?
– Könnyen lehet. Hívhatják Hahn Jánosnak, Beke Péternek, ugyanis amíg Bognár György ott az edző, a paksi csatároknak mindig meglesz az esélyük erre az egyéni címre, mert mindig kezdeményező futballt és eredményes támadójátékot mutat a csapat.

B. Z.

 

NB I, 2023–2024, 1. FORDULÓ
Július 28., péntek

20.00:
MTK–Paks (Tv: M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
Július 29., szombat
18.00: DVTK–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)Miskolc, DVTK Aréna
20.15: Újpest–Fehérvár (Tv: M4 Sport)Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Július 30., vasárnap
20.00: ZTE–Kisvárda (Tv: M4 Sport)Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Július 31., hétfő
20.00: DVSC–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
Debrecen,Nagyerdei Stadion
Szeptember 27., szerda
19.00: Ferencváros–Kecskemét (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama Aréna

A BAJNOKSÁG TELJES SORSOLÁSA ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik