FTC: Figyelem, az ünneplés előtt be kell fejezni a munkát! – Amer Gojak

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2023.05.20. 09:05
null
A debreceniek retteghetnek, ha Amer Gojak lába lövésre lendül (Fotó: Dömötör Csaba)
Féléves kislánya nem lesz ott a lelátón, de Amer Gojak, a Ferencváros bosnyák válogatott középpályása jó formában várja a DVSC elleni összecsapást.

 

Telt házzal búcsúzik a ferencvárosi közönség a sorozatban ötödször bajnoki címet szerző csapattól, a drukkerek napokkal ezelőtt felvásárolták a jegyeket. Amer Gojak azért nem viszi ki családját a Groupama Arénába, mert kislánya csak féléves múlt.

Szrdjan Blagojevics, a DVSC vezetőedzője a klub honlapjának
„Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Az elmúlt időszakban nem beszéltem a dobogóról, de két mérkőzéssel a vége előtt azt mondhatom, a végsőkig küzdünk érte. Nem kételkedem a zöld-fehérek motiváltságában, hiszen valószínűleg a lehető legjobban szeretnék zárni az idényt hazai pályán, már csak a szurkolóik miatt is.”

„A feleségemmel gondolkodtunk, a mostani legyen-e az első mérkőzése a kicsinek, ám a meccs idején aludni szokott, így inkább otthon maradnak – mondta lapunknak Amer Gojak, a Fradi 26 éves bosnyák középpályása. – Az igazi ünneplés úgyis a jövő heti, mezőkövesdi találkozó után lesz, miután visszaérünk Budapestre, oda biztosan jön a feleségem és a kislányom is. Hallottuk, hogy elfogytak a jegyek a mérkőzésre, beszéltük is a fiúkkal az öltözőben, hogy a Debrecen ellen bajnokhoz méltón kell játszanunk.”

A ferencvárosi labdarúgóknak egy hetet még biztosan várniuk kell, hogy kézhez kapják az (újabb) aranyérmet, a klub a jövő heti, Mezőkövesd elleni idegenbeli mérkőzés napjára szervezett közös – éremátadással egybekötött – ünneplést. A szurkolókat egész napos programok, közös meccsnézés várja az MVM Dome-ban, Amer Gojak azonban nem szeretne még ezzel foglalkozni.

„Előbb be kell fejeznünk a munkát, amit elkezdtünk! A héten is keményen edzettünk, a tréningeken mindenki odatette magát, hogy a Debrecen ellen meglegyen a győzelem. Bár már biztos az aranyérmünk, a hátralévő két mérkőzésen szeretnénk jól futballozva megszerezni mind a hat pontot. A Debrecen jó csapat, komolyan kell venni, nem véletlenül küzd a dobogóért. Biztos vagyok benne, szombaton teljes erőbedobással harcol majd a Loki, hiszen a nemzetközi kupaindulásra hajt. Hajtós, küzdelmes mérkőzés vár ránk, de mi vagyunk a bajnokcsapat, otthon, telt ház előtt csak a győzelem jöhet szóba.”

A középpályás különösen jó formában játszik az elmúlt hetekben. Május elsején az Újpest ellen 3–2-re megnyert derbin két góllal vette ki részét a sikerből, és immár nem csupán védekező, hanem támadó középpályásként is helytáll.

Ha minden igaz, több ferencvárosi futballistához hasonlóan rá is rövid nyári pihenő vár, hiszen a válogatottak júniusban Európa-bajnoki selejtezőn szerepelnek, a Ferencváros pedig július elején-közepén már Bajnokok Ligája-selejtezőt játszik.

„Ez egyáltalán nem zavar – mondta Gojak. – Sportolók vagyunk, akkor pihenünk, amikor szünet van. Ezen a nyáron erre kevesebb időnk lesz, bízom benne, hogy ismét számítanak rám a bosnyák válogatottban. Az Eb-selejtezőn előbb Portugáliában játszunk, majd Luxemburgot fogadjuk, a két mérkőzés után pedig már jöhetnék is vissza a Népligetbe. Rövid lesz a pihenő, de ezzel nem foglalkozom. Huszonhat éves múltam, erős vagyok, örülök, ha ilyen fontos mérkőzéseken léphetek pályára.”

NB I, 2022–2023, 32. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Május 19., péntek
Paks–Puskás Akadémia 0–2
Paks,Fehérvári úti StadionBogár Gergő
2612
Kisvárda–Vasas 2–1Kisvárda,Várkerti StadionAndó-Szabó Sándor2380
Május 20., szombat
14.10: Mol Fehérvár–ZTE (Tv: M4 Sport+)Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóPintér Csaba
17.45: Ferencváros–DVSC (Tv: M4 Sport)Budapest,Groupama Aréna
Erdős József
Május 21., vasárnap
14.10: Budapest Honvéd–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport+)Budapest,Bozsik Aréna
17.30: Újpest–Kecskemét (Tv: M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc Stadion

Az állás
1. Ferencvárosi TC 31 19 6 6 61–29 +32 63
2. Kecskeméti TE 31 14 12 5 47–29 +18 54
3. Puskás Akadémia 32 13 11 8 46–41 +5 50
4. Paksi FC 32 14 6 12 56–56 0 48
5. Debreceni VSC 31 13 9 9 47–38 +9 48
6. Kisvárda 32 10 13 9 43–48 –5 43
7. Zalaegerszegi TE 31 10 8 13 36–39 –3 38
8. Újpest FC 31 10 8 13 39–53 –14 38
9. Mezőkövesd 31 9 9 13 36–41 –5 36
10. Budapest Honvéd 31 8 9 14 31–46 –15 33
11. Mol Fehérvár 31 7 10 14 35–43 –8 31
12. Vasas FC 32 4 13 15 29–43 –14 25

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik