Diósgyőrben a Haladásnak pontot ért a kilencedik tizenegyes

Vágólapra másolva!
2013.03.09. 13:57
null
José Luque bal lába ismét elsült (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 19. fordulójában a DVTK hazai pályán 1–1-es döntetlent ért el a Haladás ellen. A szombathelyiek Halmosi Péter büntetőjével vezettek, majd José Luque szabadrúgásból egyenlített az első játékrészben jó iramot hozó összecsapáson.

PERCRŐL PERCRE: A mérkőzés közvetítését IDE KATTINTVA ÉRHETI EL!

A hat bajnoki óta veretlen Diósgyőr a sorozatban öt fordulóban vereség nélkül maradó Haladást látta vendégül mintegy ötezer néző előtt szombat kora délután. A mérkőzés remek iramban kezdődött, az első említésre méltó történés pedig a kispadoknál történt, amikor is az Andó-Szabó Sándor vezette játékvezetői team jelezte Szentes Lázárnak, a hazaiak szakmai igazgatójának, hogy vegyen fel egy megkülönböztető mezt, mivel fekete kabátja megtévesztő a vendégek szintén fekete szerelése miatt. Szentes engedelmeskedett, és sárga jelzőtrikóban dirigált tovább a folytatásban.

A diósgyőri ultrák nem alkusznak – és kint szurkoltak (Fotó: Szabó Miklós)
A diósgyőri ultrák nem alkusznak – és kint szurkoltak (Fotó: Szabó Miklós)

Nem sok jel mutatott arra, hogy a Haladásnak sok babér teremhet az összecsapáson, a DVTK ugyanis nagy erőkkel rohamozta a kiválóan védő Rózsa Dániel kapuját. Aztán a semmiből büntetőhöz jutott a Haladás, ebben a bajnoki idényben immár kilencedszer, miután Ribánszki László kapus buktatta a fiatal Radó Andrást. A tizenegyest az eltiltott Iszlai Bence hiányában Halmosi Péter vállalta, s lőtte be higgadtan. 0–1

Érdekesség, hogy a szombathelyi gárdánál több büntetőt még senki sem kapott a mostani bajnokságban, ráadásul a Haladás eddig mindet értékesítette is.

Még nagyobb iramba kapcsolt a DVTK a váratlanul kapott találat után. José Luque járt a legközelebb a gólszerzéshez, a spanyol jó harminc méterről szabadrúgásból lőtt erősen kapura, a labda irányt váltott egy hazai védőn, Rózsa viszont elképesztő mozdulattal visszaért a labdára, és szenzációsat védett.

Később Elek Ákos a lécre fejelt egy beadást, majd pár perccel ezután José Luque újabb bombaerős szabadrúgása már utat talált a szombathelyi kapuba. Hatalmas gól volt! 1–1

Nem fogyott a Diósgyőr lendülete, egészen addig, amíg Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője változtatott csapata felállásán, kissé megzavarva a hazaiakat.

Nagy reményekkel várhatták a nézők a második játékrészt, de pechjükre a csapatok nem tudták fenntartani az első negyvenöt perc során látott futballt, ráadásul a szabálytalanságok száma is rohamosan nőtt a lefújáshoz közeledve. Bacsa Patrik beállítása jó ötletnek tűnt Szentes részéről, a fiatal támadó rendre gondot okozott a vendégeknek a jobb oldalon. Artner viszont minden diósgyőri változtatásra jól reagált a cseréket és a taktikát illetően.

A hajrában a hazaik töltöttek több időt az ellenfél térfelén, de nagy helyzet nemigen adódott. Egyik fél sem tudott újabb gólt elérni, így a Haladás pontot csent a DVTK otthonából.


EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK



LABDARÚGÓ NB I
19. FORDULÓ
DVTK–Haladás 1–1
(Luque 22., ill. Halmosi 12. – 11-esből)


NB I, 19. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
IdőpontMérkőzésJátékvezető
Március 8., péntek MVM Paks–Bp. Honvéd 0–3 Iványi Zoltán
Kaposvár–KTE-Phoenix Mecano 2–3 Kassai Viktor
Március 9., szombat Diósgyőr–Haladás 1–1
Andó-Szabó Sándor
Eger–Videoton 0–4 Szilasi Szabolcs
MTK–Lombard Pápa 2–0
Berger József
Győri ETO–Siófok 2–1 Radványi Ádám
Március 10., vasárnap 16.30 Ferencváros–Újpest FC (M1)

Solymosi Péter

18.30 DVSC-Teva–Pécsi MFC (Sport 2) Németh Ádám
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 19 13 5 1 39–17 +22 44
2. MTK Budapest 19 10 5 4 31–20 +11 35
3. Videoton FC 19 9 5 5 29–15 +14 32
4. DVSC-Teva 18 9 2 7 24–18 +6 29
5. Budapest Honvéd 19 8 4 7 30–29 +1 28
6. Ferencváros 18 7 7 4 29–23 +6 28
7. Diósgyőri VTK 19 7 7 5 19–20 –1 28
8. MVM Paks 19 6 8 5 30–22 +8 26
9. Haladás 19 6 7 6 25–20 +5 25
10. KTE-Phoenix Mecano 19 6 6 7 24–28 –4 24
11. Kaposvári Rákóczi 19 6 5 8 20–25 –5 23
12. Újpest FC 18 5 7 6 25–28 –3 22
13. Pécsi MFC 18 5 7 6 19–22 –3 22
14. Lombard Pápa FC 19 5 5 9 16–30 –14 20
15. Egri FC 19 2 5 12 15–35 –20 11
16. Siófok 19 2 3 14 17–40 –23 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik