A végén jött a feketeleves – íme, a 2008-as Európa-bajnokság legjobb mérkőzése

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2024.05.18. 11:19
null
A pályára rohanó török szurkoló ölelné át Arda Turant (Fotók: AFP)
Sorozatunkban felelevenítjük – időrendi sorrendben haladva – minden eddigi Európa-bajnokság legjobb mérkőzését. A 2008-as, osztrák–svájci közös rendezésű tornán a törökök három őrületes összecsapást is játszottak, így a horvátok elleni negyeddöntőt és a németek elleni elődöntőt, de mint meccsélményt, a csehek elleni csoporttalálkozót semmi sem überelheti azon a tornán.

 

 

Hogyan jött létre a randevú?

A törökök kijutása hajszálon múlt, a selejtezőcsoportjukból a görögök mögött jócskán lemaradva úgy lettek másodikok, hogy egyetlen ponttal előzték meg a norvégokat azáltal, hogy az utolsó előtti körben Oslóban fordítani tudtak. (Ez egyébként a mi csoportunk volt, itt szerepelt még Bosznia-Hercegovina, Moldova és Málta is, Magyarország a szerény hatodik helyen zárt…) Az Eb-n aztán kikaptak 2–0-ra Portugáliától, Svájcot pedig legyőzték 2–1-re. A csehek sokkal magabiztosabban, csoportelsőként kvalifikáltak Németországot, továbbá Írországot, Szlovákiát, Walest, Ciprust és San Marinót megelőzve. És az Eb nyitó meccsén rögtön megverték 1–0-ra a társházigazda Svájcot. De aztán Portugália ellen nekik sem volt esélyük (1–3). Jöhetett a ki-ki csata a negyeddöntőért.

Kinek állt a zászló?

A két csapat tökéletesen azonos mérleggel állt két forduló után, három ponttal és 2–3-as gólkülönbséggel. Sokan ekkor tudták meg, hogy létezik olyan szabály a 2004-es Eb óta, ha döntetlenre végeznek egymással, hosszabbítás nélküli tizenegyespárbaj dönt a továbbjutásról (nem sorsolás, mint korábban).      „A szabály, amit senki sem ismert”      – írta még a neves német szaklap, a Kicker is, pedig a gyakorlatban is alkalmazták már egy U19-es, olasz–svéd női Eb-meccsen. 

Európa-bajnoki csoportmérkőzés, 2008. június 15.
Genf, Stade de Geneve, 29 016 néző.      Vezette:     Peter Fröjdfeldt (svéd)
Törökország: Volkan D. – Hamit Altintop, Emre G. (Emre A., 63.), Servet, Hakan Balta – Tuncay, Mehmet Aurélio, Mehmet Topal (Kazim Kazim, 57.), Arda Turan – Nihat, Semih (Sabri, a szünetben)
Szövetségi kapitány:  Fatih Terim
Csehország: Cech – Grygera, Ujfalusi, Rozehnal, Jankulovski –
Galásek – Sionko (Vlcek, 84.), Matejovsky (D. Jarolím, 39.), Polák, Plasil (Kadlec, 80.) – Koller.      Szövetségi kapitány: Karel Brückner
Gól: Arda Turan (75.), Nihat (87., 89.), ill. Koller (34.), Plasil (62.)
Törökország–Csehország 3–2 (0–1)

Kik voltak a sztárok?

A törököknél szerepelt a két évvel későbbi Puskás-díjas Hamit Altintop, az akkor még a Galatasarayban játszó, később a Barcelonában is szereplő Arda Turan vagy a Villarreal ásza, Nihat Kahveci. A cseheknél utolsó tornáján játszott a csatárkolosszus Jan Koller, a védelemben ott volt az AC Milannal BL-győztes Marek Jankulovski, és az egész mezőny legnagyobb sztárja Petr Cech volt, a Chelsea klasszis kapusa, aki végül a meccs negatív hőse lett – igaz, a súlyos fejsérülése miatt már két éve fejvédőben védő játékosnak pocsék idénye volt, klubcsapatában is sokat hibázott, és 2008-ban elbukta a BL-, valamint a Ligakupa-döntőt is, továbbá a Premier League-ben is két ponttal maradt le együttese a Manchester Unitedtől.  

78259975
Sabri Sarioglu és Jan Koller (9) küzd a labdáért

Mit húztak az edzők?

Két rutinos róka, Fatih Terim, illetve Karel Brückner kevergette a lapjait. A török mester továbbra is a futball taktikai fejlődéstörténe­tében utolsókat rúgó 4–4–2-re esküdött, Brückner pedig 4–1–4–1-et játszatott csapatával, amelyben Tomás Galásek biztosított a védők és a középpályások között, és természetesen Jan Koller volt a csúcsék. Meglepetést csak Milan Baros kihagyása jelentett, de utólag kiderült, nem volt teljesen egészséges. A nagy kérdés az volt, mennyire játszanak biztonsági játékot abban a tudatban, hogy adott esetben a döntetlen is jó lehet, legalább a tizenegyesrúgásokhoz. De erről szó sem volt, inkább belementek a nyílt sisakos küzdelembe.

Mi volt a dramaturgia?

A 34. percben vezetést szereztek a csehek, Zdenek Grygera jobb oldali beadásából Jan Koller fejelt a kapuba a léc segítségével. A 62. percben eldőlni látszott a meccs, Libor Sionko jobbról ívelt középre, Jaroslav Plasil hat méterről, előrevetődve lőtt, Volkan Demirel kapus csak beljebb segíteni tudta a labdát, 2–0. Negyedórával a vége előtt jött vissza a törökök reménye, Hamit Altintop a jobb szélről adott középre, Arda Turan pedig 12 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, a labda a kapufát is érintette. Úgy mentek előre a törökök, mint az ördögök, a csehek pedig foggal-körömmel védekeztek. Mégis hatalmas egyéni hiba kellett az egyenlítéshez a 87. percben: megint Altintop ívelt középre jobbról, könnyű labda volt a kapusnak, ám Petr Cech kiejtette a kezéből, Nihat Kahveci pedig köszönte, és nyolc méterről az üres kapuba passzolt. Akkor úgy festett, jöhet a történelmi első tizenegyespárbaj egy csoportmeccsen – a csehek úgyis szeretik tesztelni az új szabályokat, részt vettek az Eb-történelem első tizenegyespárbajában is 1976-ban; 1996-ban, illetve 2004-ben pedig rajtuk csattant először az aranygól-, illetve az ezüstgólszabály. De nem jutottunk el odáig, mert a 89. percben Nihat kilépett Altintop passzával, és 16 méterről jobbal a bal felső sarokba csavart, a labda a keresztlécet is érintve vágódott a hálóba. A 92. percben Volkan Demirelt még kiállította a játékvezető, mert meglökte Kollert, de tizenegyest hiába követeltek a csehek, nem volt játékban a labda. A török kapus emiatt lemaradt a szintén emlékezetes horvátok elleni negyeddöntőről, de mégis a másik kapus, Petr Cech foghatta a fejét, mert a csehek kiestek, a törökök jutottak tovább.

78259975
Petr Cech összetört, Hakan Balta és a gólszerző Nihat Kahveci ünnepelt

Mitől vált legendássá?

Természetesen emblematikus a Cech-potyázás, de nézzük inkább a pozitívumokat: a hajrá ritkán látható izgalmakat hozott, nem győztük kapkodni a fejünket. Nagyon érzékletesek a török sportújságíró, Cengiz Candar mondatai:      „Ötvenöt éve járom a futballpályákat, játékosként és újságíróként beutaztam a fél világot. Mondhatom, láttam egyet s mást a futballban, de sohasem láttam a török–cseh meccs utolsó húsz percéhez foghatót.     ”

Mit írt a sajtó?

„A büszkeség egész Törökországé!”     (Aksam – török);      „Nulla kettőről a negyeddöntőbe!”      (Hürriyet – török);      „Akár egy hőseposz! Üzenjük Horvátországnak: ezek a játékosok nem hagyják magukat egykönnyen legyőzni!”      (Milliyet – török);      „Adieu, Európa!”      (Lidové noviny – cseh);      „Ezúttal Petr Cech, aki korábban ezerszer megmentette a csapatot, ráerősített társai gyenge teljesítményére”      (Sport – cseh);       „A szövetségi kapitányi posztról leköszönő Karel Brückner nem ilyen búcsút érdemelt”      (Mladá fronta Dnes – cseh).

Törökország káprázatos utolsó húsz percet produkált, és kétgólos hátrányból fordítva jutott tovább a csoportból

Tudta?

A törökök három játékosának, Servet Cetinnek, Semih Sentürknek és Ugur Boralnak is a meccs reggelén (!) még egyetemi felvételit kellett írnia az ankarai testnevelési egyetemre.

Volt-e visszavágó?  

A barátságos meccseken kívül a 2016-os Eb selejtezőcsoportjában kerültek össze, akkor Törökországban a csehek nyertek 2–1-re, Prágában viszont a törökök 2–0-ra. És összekerültek utána rögtön a franciaországi csoportkörben is, amely végén megint a törökök örülhettek, Burak Yilmaz és Ozan Tufan góljával nyertek 2–0-ra. Erre is az utolsó csoportfordulóban került sor, de ezúttal a törökökön sem segített a három pont, kéz a kézben estek ki.

A Villarreal akkor 29 éves csatárának óriási szerepe volt már abban is, hogy a törökök egyáltalán kijutottak az alpesi tornára: a selejtező utolsó két meccsén nyerniük kellett, és ő lőtte a győztes gólt a norvégok (2–1), majd az egyetlent a bosnyákok ellen. Az Eb első két meccsén nem villogott, sőt ezen is sokáig csak az tűnt fel, mennyire tüzeli csapatkapitányként a társait, vagy biztatja a sokat hibázó fiatal Kazim Kazimot.      „Életem legszebb három perce      – mondta a lefújás után. –      Az első törte meg Cech önbizalmát, a második meg hozta a szépségdíjat.”

 
A mérkőzés játékosa: Nihat Kahveci (Törökország)

További nagy meccsek 2008-ban

C-csoport: Hollandia–Franciaország 4–1 (1–0)
Az első fordulóban Hollandia 3–0-ra legyőzte a világbajnoki címvédő Olaszországot, és sokan úgy vélték, azt a játékot nem lehet már fokozni, de a tulipánosok átgázoltak a franciákon is. A négy legnagyobb sztár Dirk Kuyt, Robin van Persie, Arjen Robben és Wesley Sneijder is betalált.

Elődöntő: Németország–Törökország 3–2 (1–1)
A csehek után a horvátok ellen is a sírból hozták vissza a meccset a törökök, a 121. percben egyenlítettek, majd nyertek tizenegyesekkel. Az elődöntő végén viszont ők sírtak, pedig Semih Sentürk a 86. percben egyenlített, de 2–2-nél a 90. percben lőtte be Philipp Lahm a németeket a döntőbe.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. május 18-i lapszámában jelent meg.) 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik