Siófoki bombázók, éber győriek és álmos kaposváriak - gólelemzés, II. rész

Lendül a diósgyőriek bal lábas spanyol bombázójának, José Luquénak rettegett lába (Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)

Magyarországon, kiváltképp a sport területén, még gyerekcipőben jár a statisztikai elemzés, mint műfaj, de a szakmai alapokon nyugvó értekezésekhez – amelyek különösen fontosak akkor, amikor a rendőrségi hírek kezdik háttérbe szorítani a játékot... – mindenképp szükség van arra, hogy ne csak lássuk a mérkőzéseket, hanem objektív adatok, számok alapján értékeljük is őket.

Ehhez végignéztük, és különböző szempontok mentén kategorizáltuk az NB I őszi szezonjában született összes gólt. Ugyanakkor néhány esetben némi hiányérzete is lehet az olvasónak, hiszen összehasonlításokat nemigen tudunk tenni, sem az NB I korábbi idényeiről, sem – meglepő módon – a külföldi bajnokságok kapcsán.

A gólok általános statisztikai adatait – időbeli megoszlás, átlagos távolság, akciógólok, rögzített helyzetek – összeállításunk első, a Nemzeti Sport Online-on csütörtökön megjelent részében olvashatják. Most a csapatonkénti és a játékosonkénti felosztásra, jellemzőkre fókuszálunk.

A LEGÉBEREBBEK, A LEGÁLMOSABBAK

A leggyorsabban felpörgő együttes a Győri ETO: Csertői Aurél csapata 9 gólt szerzett az első 30 percben (ebből az első negyedórában hármat), ezzel szemben a ZTE csupán kettőt. Érdekes, hogy az ETO viszonylag sokat is kapott az első félórában, a tizennégyből hatot.

A legtöbbször a Kaposvár szurkolói kiabálhattak ébresztőt kedvenceiknek a mérkőzések korai szakaszában, a somogyiak ugyanis a találkozók első negyedóráiban 4, első félóráiban pedig 9 alkalommal szedték ki hálójukból a labdát. Szintén kilencszer kapitulált a harmincadik percre a PMFC védelme, ugyanakkor a pécsiek a legtöbb góljukat is ebben az időszakban szerezték (nyolcat).

A meccsek végén a Debrecen volt a legeredményesebb, ugyanis a kilencvenedik perc után, a hosszabbítás perceiben három gólt is szerzett a Loki. Az utolsó negyedórát figyelembe véve a Videoton emelhető ki a kilenc lőtt, illetve fejelt találattal, a fehérvári gólok majd' negyven százaléka erre az időszakra tehető.

Az összecsapások hajrájában a Kecskemét, a Paks és a ZTE védelme ingott meg a legtöbbször. A KTE a hosszabbítás perceiben kapott három gólt, míg a tolnaiak és a zalaiak az utolsó tizenöt percben nyolcat-nyolcat.

BALATON PARTI BOMBÁZÓK

Talán némileg meglepő, de Siófokon nemcsak a Balaton partján, hanem a futballpályán is találkozhatunk igazi bombázókkal, átlagosan ugyanis a sárga-kékek szerezték a legmesszebbről, 16.87 méterről a góljaikat. Ehhez nagyban hozzájárult Haraszti Zsolt Újpest elleni, 35 méterről elért találata, amely az őszi szezon legtávolabbról elért gólja lett, de ezenkívül 23 és 20 méterről is eredményesek voltak a sárga-kékek.

A Siófokot a Diósgyőr és a Kaposvár követi 13.79, illetve 12.26 méterrel. Az előbbi csapatnál a spanyol José Luque, utóbbinál a szerb Milan Perics lendített sokat az átlagon.

Érdekesség, a DVTK 24 góljából tíz a tizenhatoson kívülről esett. A Zalaegerszeg ugyanakkor egyetlen gólt sem lőtt a büntetőterületen túlról, így érthető, hogy 7.54 méteres átlaggal a kék-fehérek állnak az utolsó helyen ezen a listán (ezen is...).

ARANYAT ÉRŐ KONTRA?

Az idő és a hely után térjünk rá a gólt eredményező akciók, illetve a támadásbefejezések típusaira. A legtöbb gólt (hetet-hetet) eredményező kontrát a DVSC, a Győr és a Honvéd vezette. Talán nem véletlen, hogy a tabella első öt helyezettje közül három gárda is található a legeredményesebbek között ebben a kategóriában, hiszen a kontrára való képesség feltételezi a labdaszerzési hatékonyságot, valamint a gyors szélsőjátékot is, márpedig ezek az erények elengedhetetlenül szükségesek a dobogóra pályázó csapat játékához.

A statisztika azt is megmutatja, melyik csapat melyik oldalról erősebb. A debreceniek a legtöbb gólt (kilencet) a bal oldalról érték el, a Korhut Mihály, Rezes László, Yannick ballábas hármasnak köszönhetően. Jobb oldalról az Újpest és a Győr (nyolc, illetve hét góllal) volt a legeredményesebb. A liláknál Simon Krisztián, a győrieknél pedig Nikola Trajkovics és Dudás Ádám is sokat tett az eredményességért.

Ugyanez az összehasonlítás a másik oldalról is érdekes, főképp azért, mert az Újpest ebben is érintve van: a Megyeri úti együttes ugyanis nemcsak a leggólerősebb, hanem a legsebezhetőbb is a jobb oldalról – a ZTE-vel holtversenyben – tíz kapott góllal. A sokszor a szurkolók által is szapult Szokol Zsolt bizonytalanságai mellett Vermes Krisztián és Kiss Zoltán sérülése is közrejátszik ebben.

A VIDEOTONNÁL FEJELNEK A LEGPONTOSABBAN

A legtöbb fejes gólt a Videoton szerezte, a fehérváriak hatszor voltak eredményesek, míg a – mezőny egyik legjobb formában lévő kapusát, Dibusz Dénest soraiban tudó – PMFC egyedüliként a mezőnyben hat fejes gólt kapott. A fejesből elért találatok összehasonlításában a Honvéd és a Paks a második (öt-öt góllal). Ebből a statisztikából arra is következtethetnénk, hogy egy jól fejelő csapat a szögletrúgásoknál is sokszor eredményes, ám ez nem teljesen igaz. Szöglet után ugyan a Honvéd volt a leggólerősebb hat találattal, de például a Videoton játékosai hiába fejelnek jól, szöglet után egyszer sem voltak eredményesek. A sarokrúgások hárítása a paksi védelemnek okozta a legnagyobb gondot – ötször nem is tudták megoldani ezt a feladatot.

Aligha árulunk el nagy titkot azzal, hogy szabadrúgásból a Diósgyőr talált legtöbbször a kapuba. Ha José Luque vagy éppen Budovinszky Krisztián odaállt a labda mögé, aki diósgyőri, máris kezdhetett ünnepelni – a DVTK hat gólt ért el ebben a műfajban (négy volt közvetlen szabadrúgás).

Luque eredményességének is köszönhetően a Diósgyőr szerezte a legtöbb ballábas gólt is, mégpedig tizenegyet, jobb lábbal a KTE volt a legeredményesebb, 18 góllal.

ŐSZI GÓLKIRÁLYOK, GÓLPASSZKIRÁLY

Utóbbi lett a fejesgól-király az őszi idényben – három góllal. Jobb lábbal Danilo (tízszer), ballal pedig a paksi Vayer Gábor, a siófoki Melczer Vilmos és a pápai Goran Marics (egyaránt ötször) mattolta a legtöbbször a kapusokat.

RANILOVIC ÉS A 30 MÉTER

És ha már a kapuvédőknél tartunk: a legtöbb gólt (harmincat) a paksi Csernyánszki Norbert kapta, ugyanis a ZTE 37 kapott gólján ketten, a szlovén Safet Jahic (20) és Vlaszák Géza (17) osztoztak. A kapusoknál azt is érdemes megnézni, hogy ezek a gólok milyen messziről estek. Csernyánszki Norbertet tíz esetben is teljesen kiszolgáltatott helyzetbe hozták a társai, ugyanis az ötösön belülről kapott gólt.

A tizenhatoson kívülről megeresztett lövésekkel, amelyek esetében általában már kevésbé vonhatóak felelősségre a védők, az ősz egyik nagy felfedezettjének tartott pécsi Dibusz Dénesnek gyűlt meg a baja, aki hat távoli gólt kapott, hármat egy meccsen, a DVTK ellenin. A legmesszebbről a pápai Giorgi Ganugrava talált be a PMFC ellen, ő 25 méterről volt eredményes.

Ha azonban átlagot számolunk, akkor nem Dibuszé, hanem a nála jóval kevesebb meccsen védő Marko Ranilovicé a legrosszabb mérleg, ő ugyanis öt találkozón kapott négy tizenhatoson kívüli találatot, ráadásul kettőt 30 méterről.

Ahogy már említettük, a tizenhatoson kívülről a DVTK, illetve a diósgyőriek két játékosa, Budovinszky Krisztián (négyszer) és José Luque (háromszor) talált be a legtöbbször a kapuba. Ezzel szemben André Alves és Ferenczi István (Pápa) jegyezte a legtöbb közeli, öt méteren belüli gólt, hármat-hármat.

Összegezve megállapítható: a gólok statisztikai adatai sok mindenre rávilágítanak, megmutatják egyes csapatok, játékosok erejét vagy éppen gyengéjét, de az is kiviláglik belőlük, mely együttesek azok, amelyek egyik mutatóban sem szerepeltek kiugróan jól vagy rosszul, azaz kissé beleszürkültek a mezőnybe, ide sorolható például jelen esetben a Ferencváros vagy éppenséggel a Vasas.

Két dologra azonban biztosan nem képes a statisztika. Nem tudja visszaadni az élményt, amelyet mondjuk a kaposvári Bőle Lukács bravúros gólja jelentett a helyszínen ülő nézőknek a ZTE elleni meccsen (a játékos a jobbösszekötő helyén ballal visszahúzta a labdát, majd 14 méterről a jobb felső sarokba lőtte), és nem tudja megjósolni a folytatást sem. Azt látni kell – kezdődjék hát a „tavaszi" idény!