DVSC: Kondást már most a klub legjobb edzői között emlegetik

Vágólapra másolva!
2011.11.10. 17:39
null
Kondás Elemér meccsenkénti 2.23 szerzett pontos átlaga a legjobb a DVSC edzői között (Fotó: Havran Zoltán)
Címkék
Bár mindössze 22 bajnoki mérkőzésen ült az NB I-ben jelenleg listavezető DVSC-Teva kispadján Kondás Elemér, a klub hivatalos honlapja máris a klubtörténet legjobb szakemberei között említi – több mutató alapján is.

 

A DVSC labdarúgócsapatát az NB I-ben eddig 24 szakvezető irányította. Kondás Elemér áprilisban vette át a csapat irányítását a cseh Zdenek Scasnytól, azóta 22 találkozón irányította a hajdúságiakat, de több statisztikában már most a legjobbak közé tartozik a dvsc.hu kimutatása szerint.

Az élvonalbeli meccsek számát tekintve ugyan még csak a 16. helyen áll a klub örökrangsorában, de a szerzett pontokat nézve már a tizedik, és vannak olyan mutatók, melyekben ő az első.

Ilyen mutató például az egy meccsen szerzett átlagos pontszám melynek tekintetében Supka Attilát (2.20) és Miroslav Beránek (2.19) megelőzve került az első helyre 2.23 ponttal.

Jelenleg a meccs/vereség mutatóban is Kondás áll a legjobban, hiszen 22 találkozón mindössze egyszer kapott ki csapatával, még tavasszal, május 22-én a Haladástól. Kondás ezen a listán is a klubbal két bajnoki címet nyerő Supka Attilát előzi meg. A jelenleg a Bp. Honvédot dirigáló szakember 2004 novembere és 2006 augusztusa között 51 bajnokin mindössze öt vereséget szenvedett el a Debrecennel.

Kondás Elemér tehát magasra tette a lécet azzal, hogy a klub történetének legjobb fél szezonját produkálta a 11 győzelemmel és négy döntetlennel. A korábbi rekordot a 2005-ös ősz jelentette kilenc siker mellett hat döntetlennel.

Kondás hamarosan egy másik rekordot is megdönthet. Herzceg András vezetésével 2008 márciusától szeptemberig összesen 18 bajnokin nem kapott ki a DVSC az élvonalban. Kondásnak az új rekordhoz még három veretlenül megvívott NB I-es meccsre van szüksége.

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 15 11 4 30–9 +21 37
2. Győri ETO 15 11 1 3 26–14 +12 34
3. Diósgyőri VTK 15 8 3 4 25–19 +6 27
4. Videoton FC 15 8 2 5 23–12 +11 26
5. Budapest Honvéd 15 7 4 4 27–18 +9 25
6. Kecskeméti TE 15 7 4 4 27–21 +6 25
7. Pécsi MFC 15 6 6 3 22–25 –3 24
8. Paksi FC 15 5 6 4 29–30 –1 21
9. Vasas SC 15 3 7 5 15–19 –4 16
10. Ferencváros 15 4 3 8 13–15 –2 15
11. Lombard FC 15 4 3 8 16–22 –6 15
12. Haladás 15 4 3 8 15–22 –7 15
13. Újpest FC 15 4 2 9 20–28 –8 14
14. Siófok 15 2 7 6 12–16 –4 13
15. Kaposvári Rákóczi 15 1 10 4 18–24 –6 13
16. Zalaegerszegi TE 15 5 10 13–37 –24 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik