NB I: sorsolás, edzőmeccsek, igazolások, pletykák - ez történt kedden a csapatoknál

Vágólapra másolva!
2011.06.22. 00:42
Címkék
Sűrű napot tudhat maga mögött a labdarúgó NB I-es mezőny, hiszen amellett, hogy elkészítették a bajnokság sorsolását – benne az első hét forduló pontos menetrendjével – és négy együttes is nemzetközi felkészülési mérkőzésen lépett pályára, temérdek átigazolási hír és pletyka látott napvilágot. Ebből szemezgettünk ki a legfontosabbakat.
ÁTIGAZOLÁSI HÍREK, PLETYKÁK AZ NB I-BŐL
VIDEOTON
A nap szenzációja, hogy komolynak tűnik az a felvetés, miszerint a Videoton megpróbálja megszerezni Hernán Crespót, a veterán argentin támadót, aki korábban a fehérváriak jelenlegi edzőjének, Paulo Sousának a csapattársa is volt Parmában.
Az ugyanakkor már kész tény, hogy a piros-kékek a spanyol élvonalból erősítettek: Álvaro Brachi az Espanyoltól érkezett a magyar bajnokhoz.
FERENCVÁROS
A zöld-fehérek a héten tesztelik az utánpótlás-válogatott kapus Ambrusics Róbertet.
ZALAEGERSZEG
A zalaiakoz ingyen érkezett a 22 éves osztrák-szerb támadó, Aleksandar Stanisavljevic, aki legutóbb az osztrák másodosztályban játszott.
KAPOSVÁR
A somogyiaknál megannyi távozó után Zahorecz Krisztiánt igyekszik megtartani a vezetőség, ezenkívül próbajátékosokban látják a szintentartás lehetőségét.
VASAS
Az angyalföldieknél könnyen elképzelhető, hogy edzőváltás is lesz a nyáron. Nyilatkozata után lehet, hogy megrendült a bizalom Komjáti Andrásban?
Eközben a piros-kékeknél a cseh bajnoktól érkező kapust is tesztelnek…
HALADÁS
A szombathelyieknél egy nigériai védőt és egy osztrák középpályást tesztel Aczél Zoltán vezetőedző.
PÁPA
A Veszprém megyeiekhez visszatért Ausztriából Szabó Zoltán, és kétéves szerződést kapott.
PÉCS
Úgy tűnik, hogy az újoncnál is felpörögtek az események. Miközben három új próbajátékos érkezett, míg mások távoztak, Rajczi Péter és Tisza Tibor megszerzése is szóba került, de erre csekély az esély.
TOVÁBBI NB I-ES HÍREKET ITT OLVASHAT!
ÁTIGAZOLÁSFIGYELŐNKET ITT TALÁLJA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik