Nem él fellebbezési jogával a Sopron, 15 csapatos első osztály

Vágólapra másolva!
2008.02.19. 19:01
Kedden jogerőre emelkedett az FC Sopron kizárása az magyar labdarúgó-bajnokság élvonalából (Soproni Liga). A vidéki klub ugyanis arról tájékoztatta a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottságát, hogy nem kíván élni fellebbezési jogával.

Miután a Sopron lejátszotta mérkőzéseinek ötven százalékát, a versenykiírás szerint azok a csapatok, amelyek eddig pontot, vagy pontokat szereztek ellene, megtartják azokat, míg tavasszal – amikor minden fordulóban egy-egy csapat szabadnapos lesz – az aktuális ellenfelek mérkőzés nélkül, automatikusan megkapják a győzelemért járó 3 pontot, 3-0-ás gólkülönbséggel - áll a labdarúgó szövetség hivatalos honlapján, az mlsz. hu-n kiadott közleményben.

A fegyelmi bizottság szerint az FC Sopron csapata nem tett eleget a versenykiírásban eléje támasztott követelményeknek, ezért február másodikán kizárta a klubot az első osztályból.

Természetesen a január végén megvont licensz volt az, ami elsődlegesen hiányzott a klubnak, a Sopronnak ezért vonták meg a játékengedélyét.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik