Siker végig vezetve, de idegbajos meccsen

Vágólapra másolva!
2010.08.08. 18:35
null
Fegyverneky Zsófia (jobbra) jól fogta össze a magyar válogatottat (Fotó: Fuszek Gábor)
A magyar női kosárlabda-válogatott vasárnap délután Szolnokon 72–55-re legyőzte Finnországot Európa-bajnoki selejtezőn. Székely Norbert csapatának ez volt a harmadik mérkőzése és az első győzelme az Eb-selejtező C-csoportjában.

Korábbi mérkőzésein még egyik csapat sem nyert mérkőzést az Eb-selejtezőcsoportban, ám az eddig egyszer pályára lépő finnekkel ellentétben a mieink már kétszer veszítettek, így számukra volt fontosabb az első győzelem elkönyvelése.

Szlimák Hajnalka középtávoli dobása révén a magyar válogatott szerezte meg az első pontokat, és bár Korpivaara egyenlített, ez volt az utolsó alkalom, hogy a két csapat azonos pontszámmal állt. A magyarok közül Nagy-Bujdosó Nóra kapta el először a fonalat, két triplájával a házigazdák elhúztak, sőt Krivacsevics Tijana ziccere után hamar meglett a tízpontos fór is (18–8). Székely Norbert szövetségi kapitány elégedett volt a gyors ritmusú támadásokkal, amelyeket a megfelelő pillanatokban egy-egy triplával fűszereztek a lányok. Az első negyed végén magabiztosan vezetett a csapat (25–17).

A finnek a második játékrészben sem tudtak közelebb kerülni. Fegyverneky Zsófia előbb Krivacsevicsnek adott gólpasszt, majd maga küldött a helyére két duplát, és a különbség tíz pont felett állandósult. Sőt Bujdosó, majd Horti Dóra találata után megvolt a tizenöt is. Székely Norbert minden időkérésnél a védekezés fontosságát hangsúlyozta, talán ennek eredménye, hogy a finnek mindössze 14 pontot szereztek a második tíz percben (45–31).

A magyarok valamivel jobb, mint ötvenszázalékos dobóteljesítménnyel (51.28%) vonultak pihenőre, a finnek 33.33 százaléknál tartottak, és az ellentétes tendenciák a folytatásban is érvényesültek. A második félidő Fegyverneky betörésből szerzett pontjaival indult, a finn válaszra Szlimák triplával üzent, majd Fegyverneky-dupla és Bujdosó-tripla következett, s máris húsz pont felett volt a különbség (55–33). A második tíz perc végére mind támadásban, mind védekezésben lankadt a magyarok figyelme, az utolsó tíz pontot a finnek szerezték, így feltüzelt ellenféllel találtuk szemben magunkat az utolsó negyedben (59–48).

Horti nagyon fontos ziccerével indult a befejező játékrész, Fegyverneky középtávoliból gyorsan hozzátett további két nyugtató pontot. Jöttek a finnek, így igen-igen fontos volt, hogy 64–53-nál Krivacsevics se rontsa el ziccerét. Talán itt sikerült végleg megtörni a finneket, akik ebben a játékrészben – és a mérkőzést a végső dudaszó után „idegbajosnak" minősítő Székely Norbert talán ennek örülhetett a legjobban – a szigorodó magyar védőjáték mellett mindössze hét pontot szereztek. (72–55)

A magyarok szerdán a mindkét eddigi meccsét megnyerő Törökország vendégei lesznek.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ 
3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–FINNORSZÁG 72–55
(2517, 2014, 1417, 137)
Szolnok, 1000 néző. V: Vojinovics (szerb), Calik (lengyel), Lukac (szlovák)
MAGYARORSZÁG: FEGYVERNEKY 12, Szlimák 7/3, NAGY-BUJDOSÓ 18/9, KRIVACSEVICS 18/3, HORTI 10. Csere: Fűrész D., Turóczi, Vida 3/3, Török Sz., Varga Zs. 2, Horváth Zsófia 2, Czank. Szövetségi kapitány: Székely Norbert
FINNORSZÁG: Kesänen, POUNDS 14/9, Korppivaara 9, T. Sten 9/3, Tuukkanen 4. Csere: M. STEN 8/3, Sario, Lähde, Pekkarinen, Valtakari, Mäkitalo 7, Salomaa 4
Az eredmény alakulása. 7. p.: 208. 15. p.: 3521. 18. p.: 4328. 24. p.: 5533. 30. p.: 5948. 33. p.: 6653
Kipontozódott: T. Sten (27. p.)
Mezőnybeli dobószázalék: 43 (29/67), ill. 30 (18/60)
Büntetők dobószázaléka: 53 (8/15), ill. 70 (14/20)
Lepattanók: 53, ill. 33
Legtöbb lepattanó: Horti 13, ill. Tuukkanen 7
Legtöbb gólpassz: Fegyverneky 7, ill. Kesänen 3
 
A CSOPORT MÁSIK VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSÉN
MONTENEGRÓ–BULGÁRIA 68–66

AZ ÁLLÁS 
1. Törökország 2 2
150–127 4
2. Montenegró 2 2 144–131 4
3. Bulgária 3 1 2 201–201 4
4. Magyarország 3 1 2 194–199 4
5. Finnország 2 2 115–146 2
A NŐI VÁLOGATOTT PROGRAMJA AZ EB-SELEJTEZŐBEN
Augusztus 2. Magyarország–Montenegró 65–76
Augusztus 5. Bulgária–Magyarország 68–57
Augusztus 8. Magyarország–Finnország 72–55
Augusztus 11. Törökország–Magyarország
Augusztus 17. Montenegró–Magyarország
Augusztus 20. Magyarország–Bulgária, Budapest
Augusztus 23. Finnország–Magyarország
Augusztus 28. Magyarország–Törökország, Szolnok
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik