Női kosár Euroliga: nagy verést kapott a DVTK a csoportutolsótól

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.01.10. 19:42
null
Fotó: FIBA
A női kosárlabda Euroliga 11. fordulójában a DVTK 56–37-es vereséget szenvedett a Lublintól.

 

Bár az eredmények alapján a lengyel Lublin a csoport leggyengébb tagja, a háromhetes szünetben három új légiós érkezett hozzá. Ráadásul a játéknap előtt a második helyen álló diósgyőrieknél Darcee Garbin sérülés miatt nem is utazott a csapattal. Így nem volt egyértelmű a csata sorsa (pedig az első meccsen a DVTK 30 pontos győzelmet aratott!).

A Lublin remekül kezdte a mérkőzést, héttel megnyerte az első negyedet, és még a szünetben is hátrányban volt Völgyi Péter együttese.

A folytatás sem hozott lényegi változást, a Lublin végig kézben tartotta a mérkőzést. A vendégek képtelenek voltak szorossá tenni a meglehetősen pontszegény csatát. Sok volt az eladott labda, a magyar támadások pedig ritkán végződtek kosárral.

A Lublin 19 ponttal megnyerte a mérkőzést, a DVTK nem érte el a 10 pont/negyed átlagot sem.

KOSÁRLABDA, NŐI EUROLIGA, 11. FORDULÓ
A-CSOPORT

Lublin (lengyel)–DVTK HUN-Therm 56–37 (17–10, 7–10, 18–9, 14–8)
Lublin, 700 néző. V: Barkauskas, Urbanovic (litvánok), Misirovs (lett).
LUBLIN: Burton 9, GOSS 11, ZIEMBORSKA 19/6, E. GUSTAVSSON 9/3, Adamczuk 2. Csere: Fiszer 3/3, Ullmann 3/3, Goszczynska, Nassisi. Edző: Krzysztof Szewczyk
DVTK: Aho N. 8/6, Charles 6, Lelik 9/9, M. Jovanovics 1, Tadic 4. Csere: Tenyér 4/3, Grygalauskite 4, Toman P. 1. Edző: Völgyi Péter
Az eredmény alakulása. 5. perc: 7–1. 8. p.: 17–7. 12. p.: 17–14. 17. p.: 19–19. 25. p.: 33–24. 30. p.: 39–26. 32. p.: 44–29. 36. p.: 44–34. 38. p.: 49–34
Kipontozódott: Charles (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Krzysztof Szewczyk: –
Játékosaim nagyszerűen védekeztek, nagyon fegyelmezettek és agresszívak voltak. Sok munkát végeztünk az elmúlt időszakban az építkezés jegyében, és ez a győzelem pluszt ad a folytatáshoz. Örülünk a sikernek, amelyet nagyon jó hangulatú meccsen értünk el.
Völgyi Péter: – A Lublin a játék minden szegmensében jobb volt. Nagyon szépen köszönjük a szurkolóinknak, hogy eljöttek és nagyszerű hangulatot teremtettek, csodálatos lett volna előttük nyerni. Nincs időnk szomorkodni, indulunk haza, és a vasárnapi, Sopron elleni bajnoki mérkőzésre összpontosítunk.

B-CSOPORT
Basket Landes (francia)–Serco UNI Győr
83–75 (25–26, 17–18, 23–11, 18–20)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik