Férfi kosár BL: tökéletes játék kellene a Falcótól szerda este

Vágólapra másolva!
2023.12.06. 09:34
null
A Falco magasbedobója, Krivacsevics Márkó tudja, óriási kihívást jelent majd a Málaga elleni meccs (Fotó: FIBA)
Címkék
A magyar bajnok a nemrégiben a Real Madridot megverő Unicaja vendégeként igyekszik életben tartani továbbjutási reményét a harmadik számú nemzetközi sorozatban.

A sérült Kovács Benedek nélkül, de jó hangulatban repült el Bécsből Málagába a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csapata ötödik Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésére. A Periszteri elleni hazai vereséggel nehéz helyzetbe kerültek a vasiak, és bizony ha a Le Mans győz Görögországban, ők meg nem tudják idegenben felülmúlni a bivalyerős Unicaját, kiesnek. A formájuk viszont felfelé ível, két hazai rangadót is megnyertek, előbb 108 dobott ponttal demoralizálták az addig veretlen Albát, majd vendégként a Szolnok sem okozott nekik gondot.

Az együttes parádés elhelyezkedésű hotelben kapott helyet, közel a tengerparthoz, gyönyörű kilátással. A szomszédos sportkomplexumban fiatalok strandröplabdáztak, az időjárás lehetővé tette, mert bár nem volt meleg, a kabát nélkülözhető kelléknek bizonyult. A megérkezést percekkel követő ebéd után Krivacsevics Márkót, az Alba ellen 14, Szolnokon hat pontot szerző erőcsatárt faggattuk.

„Egyre jobban összeszokik a csapat, nagy a rotáció, Benin kívül nincs sérültünk, és hozzuk azt a játékot, amelyről az idény eleje óta tudtuk, hogy képesek vagyunk rá – szögezte le a 27 éves magasember. – Az edzéseink is jók, tudunk egymás elleni meccseket játszani, és kitűnő az összhang. Nagyon jólesett, hogy az Alba ellen megint magukhoz hívtak a szurkolók, és az is, hogy jól ment a játék. Csak azt csináltam, amit megbeszéltünk a csapattal, jöttek a passzok, és be tudtam fejezni az akciókat. Szolnokon most volt először olyan élményem, hogy a végére el tudtunk kicsit húzni, és ugyanúgy játszottunk, mint az Albával szemben.”

Krivacsevics hozzátette, hatalmas kihívás lesz a Málaga elleni mérkőzés, leginkább arra kell figyelniük, hogy tökéletes játékot mutassanak be, hiszen a rivális nemrég a spanyol bajnokságban eddig egyedüliként legyőzte a Real Madridot. Kedd este héttől edzett másfél órát a szerdai találkozó színhelyén a Falco, amely nem hibázhat, mégis felszabadult kosárlabdát kell bemutatnia bombasztikus ellenfele csarnokában.

KOSÁRLABDA
• FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
5. FORDULÓ
A-CSOPORT
18.30: Periszteri (görög)–Le Mans Basket (francia)
20.30:
Unicaja Málaga (spanyol)–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik