A házigazda könnyedén nyert Ortonában a délszláv rivális ellen

Vágólapra másolva!
2007.10.01. 18:14
Az Olaszországban zajló női kosárlabda Európa-bajnokság középdöntőjének hétfői játéknapján Gianni Lambruschi hazai környezetben szereplő alakulata meggyőző játékkal, könnyedén múlta felül a Jovica Antonics vezette szerb nemzeti csapatot.
Olasz meló - győzelem Szerbia ellen
fibaeurope.com
Olasz meló - győzelem Szerbia ellen
Olasz meló - győzelem Szerbia ellen
fibaeurope.com
Olasz meló - győzelem Szerbia ellen

A csoportküzdelmekből egy győzelemmel és két vereséggel továbbkerülő, az F jelű hatosfogat küzdelmeit pedig a spanyolok ellen vereséggel kezdő házigazda azzal a szerb válogatottal találkozott hétfő délután Ortonában, amely az oroszok szombati legyőzésével a kontinenstorna eddigi legnagyobb meglepetését szolgáltatta.

Az első kosárig nyolcvanhárom másodpercet kellett várni, ekkor Dabovics hibátlan tempójával a délszlávok kerültek előnybe. Az újabb pontos dobásra további egy percet kell várni, ekkor Ress egalizált. A 6. percben 9-8-ra vezettek a szerbek, a hátralévő közel három és fél negyedben viszont nem sok sót ettek meg.

A határozottan védekező, támadásban pedig a különböző variációkat pontosan befejező itáliai alakulat a folytatásban ellenfele fölé nőtt. Az első etap végén 17-12, a nagyszünetben pedig 31-20 állt az eredményjelzőn. A 24. percben Macchi hibátlanul büntetőzött, ezzel már tizenöt pontra hízott a differencia (37-22).

A harmadik etap végén Kresovics ugyan beszórt egy triplát ez azonban nem tüntette el Jovica Antonics szövetségi kapitány arcáról a ráncokat, a záró felvonás előtt 47-33 állt a táblán. A negyedik negyedben nemhogy magabiztosan tartotta, de még növelte is az olasz nemzeti csapat.

Hat és fél perccel a vége előtt egy teljesen felesleges fault után Modica állhatott a büntetővonalra, mind a három kísérletét siker koronázta, minek eredményeképpen szakadéknyira nőtt a különbség, ekkor már húsz volt közte (59-39). A vége 64-43, könnyedén jutott túl a szerb együttesen.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (OLASZORSZÁG)

KÖZÉPDÖNTŐ, F CSOPORT (ORTONA)
Olaszország-Szerbia 64-43 (17-12, 14-8, 16-13, 17-10)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik