Női kosár Eb: Most még fáj, de néhány nap múlva erősebb lesz a büszkeség – Kiss Virág

GYŐRI FERENC (Ljubljana)GYŐRI FERENC (Ljubljana)
Vágólapra másolva!
2023.06.25. 21:18
Mint ismert, a magyar női kosárlabda-válogatott negyedik lett az Európa-bajnokságon. A franciák ellen 82–68-ra elveszített bronzmérkőzést követően a válogatott centere, Kiss Virág értékelt a Nemzeti Sport tudósítójának.
Kiss Virág (Fotó: Koncz Márton) – A MECCSRŐL KÉSZÜLT GALÉRIÁNKHOZ KATT A KÉPRE!
Kiss Virág (Fotó: Koncz Márton) – A MECCSRŐL KÉSZÜLT GALÉRIÁNKHOZ KATT A KÉPRE!

 

Hogyan élte meg ezt az összecsapást?
– Egy másodpercig sem adtuk fel annak ellenére, hogy elég nagy hullámvölgyekbe kerültünk. Nem szabad így kezdenünk egy mérkőzést, szombaton és most is azt éreztem, ha nem kezdünk ennyire rosszul, sokkal nagyobb esélyünk lett volna, meg tudtuk volna csinálni. Mentálisan és fizikailag is hatalmas hátrány, amikor mínusz 15-16 pontról kell visszajönni, azonban mindig megtettük, még egy kicsi kellett volna a fordításhoz. Sajnos nem sikerült, viszont megéreztük, milyen Európa legjobb négy csapata között lenni, rengeteget tanultunk.

Megszeppentünk az elején?
– Nem tudom, mert nagyon akartuk a győzelmet, ám valahogy nem tudtuk felvenni a versenyt. A franciák diktálták az iramot, mi futottunk utánuk, aztán amikor nekik kellett alkalmazkodniuk a mi ritmusunkhoz, teljesen más volt a játék képe. Ez most még fáj, de néhány nap múlva nagyon büszke lesz mindenki magára. Studer Ágnest kiemelném, nem tudta úgy kezdeni az Eb-t, ahogyan szerette volna, nagyon mélyről jött vissza, biztos, hogy óriási küzdelmet vívott magával, úgyhogy rá vagyok a legbüszkébb!

Belegondolt, milyen jól tette, hogy újrakezdte a kosárlabdát?
– Így van, durva, hogy nyolc éve abbahagytam, de kellett ahhoz, hogy idáig eljussak. Nagyon sokat erősödtem mentálisan, nagy szükségem volt rá, ez az alapja mindennek, főleg amikor lejátszunk másfél hét alatt hat mérkőzést, minden fáj, és sokszor a bemelegítést is nehéz megcsinálni, ám mindannyian átlendültünk ezen, ezért vagyunk ott, ahol vagyunk.

KOSÁRLABDA
NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG
A 3. HELYÉRT
Franciaország–Magyarország 82–68(26–8, 23–22, 12–19, 21–19)
Ljubljana, 900 néző. V: Castillo (spanyol), Aunkrogers (lett), Proc (lengyel)
FRANCIAORSZÁG: Fauthoux 4, TOURÉ 20/18, Salaun 6, CHARTEREAU 10, Gruda 1.
Csere:
BADIANE 9, Bernies 4, Vukosavljevic 3, Michel, RUPERT 13/3, Lacan 10/3, Foppossi 2. Szövetségi kapitány: Jean-Aimé Toupane
MAGYARORSZÁG:
STUDER 15/9, Lelik 6/6, Dubei 9, GOREE 15/6, KISS V. 21/3.
Csere:
Kányási, Aho N., Határ 2, Török Á., Horváth B., Varga A., Ruff-Nagy. Szövetségi kapitány: Székely Norbert
Az eredmény alakulása. 3. perc:
3–7. 8. p.: 18–7. 11. p.: 31–8. 14. p.: 36–17. 16. p.: 38–22. 24. p.: 51–37. 27. p.: 55–45. 29. p.: 61–46. 32. p.: 67–49. 39. p.: 74–65

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik