A Nets jutott negyedikként a főcsoport-elődöntőbe keleten

Vágólapra másolva!
2007.05.05. 08:25
Továbbjutott a New Jersey csapata az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának első köréből. A Nets a Toronto elleni párharc hatodik meccsén egyetlen ponttal nyert, így 4-2-es összesítéssel a legjobb négy között van keleten.
Richard Jeffersonon nem látszik, hogy egy ideig sérült volt
Richard Jeffersonon nem látszik, hogy egy ideig sérült volt
Richard Jeffersonon nem látszik, hogy egy ideig sérült volt
Richard Jeffersonon nem látszik, hogy egy ideig sérült volt

Az, hogy a New Jersey csapata az alapszakaszban a vártnál gyengébben teljesített, sok mindennek köszönhető, de ezek közül az okok közül az egyik biztosan az, hogy a Richard Jefferson sokáig bokasérüléssel bajlódott.

Azonban most, a rájátszásban a huszonhat éves játékos a teljesítménye alapján nagyon is egészségesnek tűnik, és a Nets is jól játszik.

Jefferson a Toronto elleni hatodik meccsen nemcsak huszonnégy pontot dobott, de alig több mint nyolc másodperccel a vége előtt az ő kosarával fordította meg az állást a hazai csapat, ami egyúttal annyit jelent, hogy negyedikként a New Jersey került a Keleti-főcsoport elődöntőjébe.

„Önbizalommal teli csapat a miénk – nyilatkozta a meccs után Jefferson. – Ezzel nem azt akarom mondani, hogy olyan jók vagyunk mint akármelyik csapat, csupán azt, hogyha mindenki egészséges, akkor képesek vagyunk felvenni a versenyt bárkivel. Ez nem azt jelenti, hogy akárkit le tudunk győzni, de mindenképpen versenyben tudunk lenni.”

A hazaiaknál ezúttal is fantasztikusan játszott Jason Kidd, aki tizennyolc pontig és tizenöt gólpasszig jutott, míg Vince Carter huszonegy pontot szórt.

A Toronto csapatából Chris Bosh remekelt, aki huszonhárom pontot kilenc gólpasszt és hét lepattanót jegyzett, de ez is kevés volt a vendégeknek a győzelemhez.

„Úgy játszottunk, ahogy terveztük – mondta Bosh – Richard Jefferson fantasztikusan atlétikus játékot mutatott be ma este. Ha át tudtuk volna játszani, akkor valószínűleg mi nyertük volna a meccset.”

A New Jersey a Keleti-főcsoport elődöntőjében a Cleveland Cavaliers együttesével találkozik, amely a Washingtont búcsúztatta sima 4-0-lal. A párharc vasárnap kezdődik.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI KOSÁRLABDA-BJNOKSÁG, RÁJÁTSZÁS

KELETI-FŐCSOPORT
NEW JERSEY NETS - TORONTO RAPTORS 98-97
NEW JERSEY: R. Jefferson 24/3, M. Moore 10, J. Collins 3, V. Carter 21/6, J. Kidd 18/9, B. Nachbar 15/9, M. Williams 0, J. Boone 2, A. Wright 5/3
TORONTO: M. Peterson 9, C. Bosh 23/3, A. Bargnani 17/6, A. Parker 12, J. Calderon 14/3, T.J. Ford 19/3, K. Humphries 0, J. Graham 0, J. Dixon 3/3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik