
A két csapat alapszakaszbeli döntetlenjei és a Veszprém elődöntőbeli küszködése nehéz mérkőzést vetített előre, és már az első percekben látszott, nem lesz diadalmenet a címvédés.
Az első 8 percben a veszprémiek részéről egyedül Ilics tartotta a lépést az alaposan bekezdő Cindricékkel, négy gólja azonban így is csak a fele volt a szkopjeiek által szerzetteknek (4–8).
A rossz kezdést követő fejmosás következtében összerázódni látszott a veszprémi védekezés, de az ellenfélhez beálló Sterbik védései miatt hiába egyenlített a Veszprém (9–9), fordítani nem tudott, és a szünetre egygólos hátrányban vonult (14–15).
A 34. percben aztán megjött az áttörés, Gulyás találata után a négyes döntőben először(!) vezetett a Veszprém – alig 94 perc játékidő után, természetesen az elődöntőbeli hetespárbajt nem számítva (17–16).
Mielőtt nagyon belelelkesülhettek volna a magyar szurkolók, jött Gyibirov, aki egészen zseniális gólokkal tartotta egálon csapatát, (21–21), majd Dujshebaev is belelendült, a Veszprém pedig kisvártatva ismét hátrányba került (23–24).
A meccsből addigra kiütött Ilics helyére beszálló Sliskovic azonban ezúttal is átsegítette a holtponton a magyar együttest, amely az utolsó nyolc percben csupán egy gólt engedett a macedónoknak, így végül – ha nehezen is – de csak összejött a címvédés (28–26).
FÉRFI KÉZILABDA, SEHA-LIGA
DÖNTŐ
MVM VESZPRÉM–VARDAR SZKOPJE (macedón) 28–26 (14–15)
Varasd, 4500 néző. V: Nikolics, Sztojkovics (szerbek)
VESZPRÉM: Mikler – Marguc 3 (2), Sulic 1, NAGY L. 4, Schuch, Pálmarsson 3, Iváncsik G. 1. Cs: ALILOVIC (kapus), ILICS 7 (1), Nilsson 1, Rodríguez 1, Terzic, Ugalde 2, Gulyás P. 1, Lékai, SLISKOVIC 4. Edző:
VARDAR: Milics – Siskarjov 3, Maqueda 2, CINDRIC 5, Toszkics, Gorbok 2, Gyibirov 4. Cs: Sterbik (kapus), Abutovics, Marsenic, Manaszkov 2 (1), Karacic 2, DUJSHEBAEV 4, Brumen 1, Sztoilov 1. Edző:
Az eredmény alakulása. 4. p.: 1–4. 8. p.: 3–7. 14. p.: 9–9. 22. p.: 12–12. 28. p.: 13–15. 34. p.: 17–16. 45. p.: 21–21. 48. p.: 22–23. 52. p.: 25–25
Kiállítások: 14, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 1/1
A 3. HELYÉRT
PPD Zagreb (horvát)–Meskov Breszt (fehérorosz) 24–23 (13–14)
Ld: Horvat 8, ill. Kristopans 5
MESTERMÉRLEG
Xavier Sabaté:– Óriási csatában nyertünk a csak dicsérhető Szkopje ellen, és ezt kiemelkedő eredménynek tartom. Nem volt könnyű felkészülni a nagyon erős, kitűnő taktikával játszó Vardar ellen, de a végeredmény azt mutatja, csapatunk fáradozása újabb szép sikert eredményezett. A második félidőben javult a védekezésünk, tudtunk újítani támadásban is, és utolsó erőnkkel fordítottunk és győztünk.
Raúl González: – Ilyen nehéz csatára számítottam, miután a liga alapszakaszában már kétszer döntetlent értünk el egymás ellen. Nagyobb tapasztalatának, sok kiemelkedő tudású játékosának köszönheti a Veszprém a sikert, de én sem vagyok elégedetlen a játékunkkal. Már a döntőbe jutásért is megizzadtunk, és a finálé hajrájában sem lett volna gondunk, ha nincs Alilovic, valamint kicsivel több a szerencsénk.
A négyes döntő álomcsapatába három veszprémi került be, a torna legjobb játékosának Momir Ilicset választották meg.
A NÉGYES DÖNTŐ ÁLOMCSAPATA
Kapus: Ivan Stevanovic (PPD Zagreb)
Balszélső: Cristian Ugalde (MVM Veszprém)
Balátlövő: Momir Ilics (MVM Veszprém)
Irányító: Luka Cindric (Vardar)
Jobbátlövő: Alex Dujshebaev (Vardar)
Jobbszélső: Zlatko Horvat (PPD Zagreb)
Beálló: Rasztko Sztojkovics (Meskov Breszt)
MVP: Momir Ilics (MVM Veszprém)
PERCRŐL PERCRE


60. Alilovic véd, a labda a hatoson belül marad, megvan!


59. Cindric-kapufa, Ugalde összeszedi.
58. Pálmarsson fölé.
58. Cserébe belemenés.
58. Nilsson ziccere is kaimarad, de Sterbik véd.
57. Alilovic véd, esély a plusz kettőre.
56. Iváncsik ziccerét felüti majd megfogja Sterbik.



54. Gyibirov is tud rontani, vagy inkább Alilovic véd óriásit.

53. Ilics kapott egy szabadot, nincs üres kapus lehetőség.


52. Cindricet sarokra blokkolják.





48. Rossz passz, Gyibirov viszont addig vacilállt a kapura lövésen, míg saját magának dobta be, az meg nem annyira szabályos.


47. Pálmarsson jócskán fölé ágyúzott.



43. Eladott labda, de Gyibirov fölé ejt a saját térfeléről.



40. Sztoilov mellé lőtt.

40. Nagy szétforgácsolta a bal kapufa alját.

39. Toskics most belemenést harcol ki.
38. Toskics ellen támadó.
38. Gorbok kap egy óriásit, Schuch megússza kiállítás nélkül.



36. Ilics nem tudja folytatni, le kell cserélni.




33. Nagy harcolt ki hetest.



31. Nagy lövésére ráült Sterbik.


30. Mikler véd, időn túli szabad jön.


29. Sztoilov szépen fordult be, de a lécre ejt.

Lékai a pályán.



26. Ilics harcolt ki hetest.
26. Dujshebaev lőtt fölé.
25. Sterbik Nagy lövését is védte.




22. Ilics ezúttal alulról, de Sterbik megint véd.
21. Ilics átlövését védte Sterbik, de Gulyás kiharcol egy szabadot.





17. Terzic ziccerét Sterbik lábbal védte.
16. Chema éles szögből Sterbikbe lőtt.

15. Chema a pályán.



13. Szép csel, de Mikler nagyot véd.

12. Ilics lövését fejjel védte Sterbik, de hetes.

11. Mikler nagy bravúrja a gólt megakadályozza, de így is visszakapják a macedónok.

10. Sterbik a pályán. Mikler pedig véd.






7. Nem izlik a veszprémieknek a nyitott védekezés Gyibirov pattogásával.

6. Megvan Mikler első védése, de Pálmarsson eladja. Siskarjov ziccerben flegmán a kapufát találja el.







Az alapszakaszban Veszprémben (24–24) és Szkopjéban (30–30) is döntetlenre végeztek a felek.
EZ TÖRTÉNT PÉNTEKEN
ELŐDÖNTŐ
MVM Veszprém–M. Breszt (fehérorosz) 24–21 (20–20, 6–11)
Vardar Szkopje (macedón)–PPD Zagreb (horvát) 26–24 (12–10)

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!
