Női kézi-vb: Oroszország elődöntős, nyertek a spanyolok is

NEDELYKOV TAMÁS, PAPP BÁLINT (Kumamoto), H. T.NEDELYKOV TAMÁS, PAPP BÁLINT (Kumamoto), H. T.
Vágólapra másolva!
2019.12.10. 14:05
null
Tovább őrzik veretlenségüket az oroszok (Fotó: Kovács Anikó)
A női kézilabda-világbajnokság középdöntőjében Oroszország 35–28-ra legyőzte Montenegrót, ezzel bejutott a torna elődöntőjébe. A spanyol válogatott két góllal bizonyult jobbnak Japánnál, Svédország ellen pedig esélye sem volt Romániának.

OROSZORSZÁG–MONTENEGRÓ

Az oroszok négygólos hátrányban voltak az első félidő közepén, ám a 30. perc végéig fordítani tudtak, így egygólos előnnyel mehettek a félidőre.

Ambros Martín csapata a második játékrészben tovább növelte előnyét, végül pedig magabiztos, hétgólos győzelmet aratott.

Magyar szempontból is fontos volt az oroszok győzelme, hiszen így Montenegró némileg távolabb került az olimpiai kvalifikációs tornát érő 2–7. helytől.

JAPÁN–SPANYOLORSZÁG

Fordulatos mérkőzést játszott egymással Japán és Spanyolország, melynek végén Nerea Penáék örülhettek. A második játékrészben már öttel is vezettek a spanyolok, de a japánok fordítani tudtak. A végjáték nagy izgalmakat nem hozott, bár a spanyolok nem tudtak meglépni, két góllal behúzták a találkozót.

Ezzel a győzelemmel fontos lépést tettek a továbbjutás felé Carlos River tanítványai, de biztos helyük még nincs a legjobb négy között.

SVÉDORSZÁG–ROMÁNIA

A svédek 4–0-val kezdték a találkozót, magabiztos előnyüket pedig a mérkőzés végéig meg tudták tartani. Cristina Neagu a hírek szerint újra megfájdult a térde, a hajrára pedig teljesen elkészültek az erejükkel a románok, végül Svédország 12 góllal nyert.

Ezzel a svédek még elődöntőbe is juthatnak, ám ehhez az is kell, hogy a spanyolok ne szerezzenek pontot a középdöntő utolsó fordulójában a már biztos elődöntős oroszok ellen.

A MAGYAR VÁLOGATOTT SZEMPONTJÁBÓL

Nem túlzás azt állítani, hogy minden keddi eredmény kedvezett a magyar válogatottnak. Azt már említettük, hogy Montenegró némileg távolabb került a 2–7. helytől, ami emellett fontos volt, hogy a svédek nyertek, hiszen nekünk az a legjobb forgatókönyv, ha azok a válogatottak, amelyek előttünk végeztek a tavalyi Európa-bajnokságon, itt, a világbajnokságon szereznek indulási jogot az olimpiai kvalifikációs tornára.

A szerdai Montenegró–Svédország az egyik kulcsmeccs a számunkra ebben a középdöntős csoportban. Ha ott Montenegró nyer, a harmadik helyen végez a csoportban és az ötödik helyért játszhat majd. Mindez azt jelenti, hogy a svédek a hetedik helyért játszhatnak, és ha netán a nyolcadik helyen végeznek, az Eb-6. helyükkel Románia mellett elvinnék az európai mentőövet. Ugyanez igaz a hollandokra is, így annak kell szurkolnunk, hogy Hollandia és Svédország is nyerjen szerdán, és bejusson a legjobb hétbe ezen a világbajnokságon. Jelen állás szerint erre jó esélye mutatkozik.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, JAPÁN
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
2. CSOPORT
Oroszország–Montenegró 35–28 (17–16)
Ld.:
Manaharova 12, ill. Radicsevics 6

Japán–Spanyolország 31–33 (13–17)
Ld.:
Ojama 6, ill. Pena 7

Svédország–Románia 34–22 (14–9)
Ld.:
Mellegard 7, ill. Neagu 4, Pintea 4, Udristioiu 4

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország 4 4 125–91 +34 8
2. Spanyolország 4 3 1 119–101 +18 7
3. Svédország 4 2 1 1 118–106 +12 5
4. Montenegró 4 2 2 111–114 –3 4
5. Japán 4 4 106–130 –24 0
6. Románia 4 4 82–119 –37 0
A 2. CSOPORT EREDMÉNYEI ÉS TOVÁBBI PROGRAMJA
12. 08. 7.00 Románia–Oroszország 18–27
12. 08. 10.00 Montenegró–Japán 30–26
12. 08. 12.30 Spanyolország–Svédország 28–28
12. 10. 7.00 Oroszország–Montenegró 35–28
12. 10. 10.00 Japán–Spanyolország 31–33
12. 10. 12.30 Svédország–Románia 34–22
12. 11. 7.00
Spanyolország–Oroszország
12. 11. 10.00
Románia–Japán
12. 11. 12.30 Montenegró–Svédország

 

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia 4 3 1 114–99 +15 6
2. Németország 4 2 1 1 106–104 +2 5
3. Hollandia 4 2 2 113–103 +10 4
4. Szerbia 4 2 2 113–125 –12 4
5. Dánia 4 1 1 2 97–98 –1 3
6. Dél-Korea 4 2 2 111–125 –14 2
AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA ÉS TOVÁBBI PROGRAMJA
12. 08. 7.00 Szerbia–Dél-Korea 36–33
12. 08. 10.00 Hollandia–Németország 23–25
12. 08. 12.30 Norvégia–Dánia 22–19
12. 09. 7.00
Németország–Szerbia 28–29
12. 09. 10.00 Dánia–Hollandia 27–24
12. 09. 12.30 Dél-Korea–Norvégia 25–36
12. 11. 7.00 Hollandia–Dél-Korea
12. 11. 10.00 Szerbia–Dánia
12. 11. 12.30 Norvégia–Németország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik