Női kézi: Neagu új szerződést írt alá Bukarestben – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.05.21. 18:01
null
Neagu hosszabbított a bukaresti csapattal (Fotó: csmbucuresti.ro)
A román CSM Bucuresti női kézilabdacsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy legnagyobb sztárja, a jelenleg térdműtétből lábadozó Cristina Neagu újabb egy évre szóló szerződést írt alá.

Neagu hosszabbítása hosszú ideje húzódott, a román média szerint elsősorban a fizetéséről nem tudtak megegyezni a felek. A román önkormányzat ugyanis kijelentette, hogy csak az eddigi feltételeket (havi 17 500 euró) tudja ajánlani, míg a 30 éves balátlövő többet szeretett volna kapni.

A CSM sportigazgatója, Gabriela Szabo aztán március végén úgy nyilatkozott, megszületett a megállapodás a hosszabbításról, mégis mostanáig késett a hivatalos bejelentés. A klub honlapján most egyéves szerződésről írnak.

„Azért is maradok, mert, ahogy két éve fogalmaztam, amikor hazaigazoltam, nagyon szeretném megnyerni a Bajnokok Ligáját egy román csapattal. A most véget érő szezon nagyon nehéz volt a csapat számára, az eredmények nem a várakozásoknak megfelelően alakultak, de ez a klub többet érdemel. A következő idényre erősebben fogunk visszatérni” – kommentálta a hosszabbítást Neagu.

Mint ismert, Neagu a decemberi Európa-bajnokságon szenvedett elülső keresztszalag-szakadást, jelenleg is a rehabilitációját végzi, közben a nemzetközi szövetség (IHF) szavazásán megválasztották 2018 legjobb női játékosának.

 

Legfrissebb hírek

A Bukarest kilencgólos előnyről bukott el, a Metz a négygólos Vámossal nyert a Podravka ellen

Kézilabda
2026.09.19. 19:49

Európai kézilabdaligák: Kuczora Csenge négy gólja Bukarestben

Kézilabda
2026.09.01. 19:25

Pergel Andrej román Szuperkupa-győztes lett a Dinamóval – kézilabdakörkép

Kézilabda
2026.08.22. 21:18

Bombaigazolás: a Costa testvérek a Bundesligában folytatják

Kézilabda
2026.08.03. 16:43

A Szeged korábbi spanyol légiósa lesz 2027-től a PSG vezetőedzője

Kézilabda
2026.07.01. 11:54

Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.29. 19:28

Az FTC-től szerződtetett beállót a Szigetszentmiklós férfi kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.19. 19:32

Klasszis jobbszélsőt szerződtetett a Budaörs női kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.19. 19:10