Női kézi Eb: tényleg súlyos Neagu sérülése, véget ért a szezonja

Mint beszámoltunk róla, Neagu a mieink ellen 31–29-re elveszített középdöntős meccs hajrájában sérült meg egy rossz lépést követően, már akkor látszódott, hogy komoly a baj. Hordággyal kellett levinni a pályáról, így nem láthatta a találkozó utolsó perceit. A románok a vereség ellenére is az elődöntőbe jutottak, pénteken Oroszországgal csapnak össze a döntőbe kerülésért Párizsban.

Az éjszaka folyamán a társai próbáltak lelket önteni Neaguba, akit reggel, még a csapat elindulása előtt vizsgáltak meg Nancyban, ahol kiderült, elülső keresztszalag-szakadása van, így műtét és legalább fél éves kihagyás vár a CSM Bucuresti kulcsjátékosára, akinek ezzel véget ért az idénye.
„Cristina velünk marad, ő a csapatkapitányunk, a jelenléte sokat számít a lányoknak” – mondta Nicoleta Alexandrescu, a románok csapatmenedzsere a DIGI Sportnak.
A csapattársak ígérik, érte is fognak küzdeni a továbbiakban: „Ő is mindig harcolt értünk, sokat segített nekünk a nehéz helyzetekben” – mondta a beálló Crina Pintea.
Ambros Martín egyébként Bianca Bazaliut hívta be a sérült kapitány helyére, aki a lehetséges 352 percből 335-öt töltött a pályán, így minden bizonnyal a fáradtság is közrejátszott a sérülésében.
| ELŐDÖNTŐK | |||
| 12. 14. | 17.30 | Oroszország–Románia | |
| 12. 14. | 21.00 | Hollandia–Franciaország | |
| AZ ÖTÖDIK HELYÉRT | |||
| 12. 14. | 14.00 | Norvégia–Svédország | |
Az Eb végeredménye:
7. Magyarország
8. Dánia
9. Montenegró
10. Németország
11. Szerbia
12. Spanyolország
13. Szlovénia
14. Lengyelország
15. Csehország
16. Horvátország

Bobál Gergely góllal mutatkozott be Romániában

Először lesz magyar női bírópáros egy kézilabda Eb-n

Románia: lemondott a Csíkszereda braziljáról a FCSB





