Női kézi: fordulat, Neagu mégis a CSM Bucuresti-ben marad

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.28. 16:29
null
Cristina Neagu (8) a Győr elleni tavalyi BL-elődöntőben (Fotó: Tumbász Hédi)
Bár úgy tűnt, más lesz az ügy kimenetele, Cristina Neagu mégis a CSM Bucuresti kézilabdázója marad – erősítette meg a román médiának Gabriela Szabo, a bukaresti klub sportigazgatója.

 

Cristina Neagu szeretett volna jelentős fizetésemelést kiharcolni magának, ám képviselője – ahogyan Gabriela Szabo fogalmazott – „megértette a klub helyzetét”, így végül a jelenlegi, mintegy 17 500 eurós havi fizetésével hosszabbítja meg a szerződését, előreláthatólag a jövő héten.

Neagu, „a kézilabdázás Messije” a sportág legjobban fizetett játékosa Romániában, ám szerette volna bérét a 20-21 ezer eurós tartományba feltornászni – emlékeztet a Pro Sport román sportlap.

„Nagyon örülök, hogy továbbra is nálunk szeretne kézilabdázni. Marketingszempontból is előnyös a döntése, hiszen ami Messi a Barcelonának, Cristiano Ronaldo pedig a Juventusnak, ugyanaz nekünk Neagu” – idézi a lap Szabót, aki nem tudta megerősíteni, hogy Neagunak remek ajánlatai lettek volna külföldről.

Ügynöke szerint Neagu döntésében az is szerepet játszott, hogy a román klubok szeretnének minél több légióst hazacsalogatni, elősegítve az eredményes felkészülést is a jövő évi tokiói olimpiára.

A 30 esztendős Neagu pillanatnyilag sérülésből gyógyul; mint ismert, a decemberi Európa-bajnokság mieink elleni mérkőzésén térdszalagszakadást szenvedett, visszatérése az év második felére várható.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik