Női kézi EHF-kupa: pontot szerzett Romániában az Érd

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.01.11. 18:31
null
Alexandra do Nascimento hat gólt szerzett Erdélyben (Fotó: Tumbász Hédi)
A csoportkör első mérkőzésén hazai pályán elszenvedett egygólos veresége után Romániában döntetlent játszott az Érd női kézilabdacsapata az EHF-kupában.

Az első fordulóban hazai pályán az Odensétől egygólos vereséget szenvedett Érd a Gloria Bistrita vendégeként az első félidőben próbálta tartani a lépést besztercei ellenfelével. Bár egy pillanatig sem vezetett Szabó Edina együttese, 8–8-ig pariban volt a házigazdával.

A félidő utolsó tíz perce azonban a Gloriáé volt, 7–3-ra megnyerte a hajrát, így négygólos előnyből várta a folytatást.

A második játékrész elején ugyan növelte előnyét, de 16–11 után egy 7–1-es érdi roham következett, és a 42. percben először vezetett a magyar csapat. A második félidő közepe az Érdé volt, 23–19-re is vezetett Szabó Edina együttese, de a Bistrita 24–24-re felzárkózott, majd 25–25-nél a teljes utolsó percben nála volt a labda. Az érdiek azonban kivédekezték a hosszú támadást, és megszerezték első pontjukat a csoportkörben.

NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

C-CSOPORT
CS GLORIA 2018 BISTRITA-NASAUD (román)–ÉRD 25–25
(15–11)
Beszterce, 970
néző. V: A. Smailagic, S. Smailagic (svédek)
BISTRITA:
ZOQBI DE PAULA – Moroianu 1, Vasziljevszkaja 4, Dzijana 2, RATIU 3, Ardean Elisei 1, DINCA 7. Csere: Nenezic (kapus), Pristavita 4, Costa 1, Tetean 2 (1). Edző: Horatiu Pasca
ÉRD:
Janurik – DO NASCIMENTO 6 (3), Kiss N. 4, Tóth G. 3, Szabó L. 2, JERÁBKOVÁ 6, Bízik R. 1. Csere: FOGGEA (kapus), Kisfaludy, J. Kovacsevics 1, Lavko 1, Schatzl Natalie 1. Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 5. perc:
2–1. 11. p.: 4–4. 19. p.: 7–6. 24. p.: 11–8. 28. p.: 13–11. 34. p.: 17–12. 38. p.: 17–16. 42. p.: 17–18. 50. p.: 19–23. 54. p.: 22–24
Kiállítások:
4, ill. 6 perc
Hétméteresek:
3/1, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Szabó Edina: –
Nagyon kemény mérkőzést játszottunk. Az első félidő nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna, se védekezésben, se támadásban nem voltunk elég hatékonyak. A második játékrészben Julie Foggea védéseivel sikerült megfordítani a mérkőzést, de aztán egy-két támadást elkapkodtunk. A Bistrita szívósan játszott, azt hiszem, igazságos döntetlen született.

A csoport másik meccsén: Odense (dán)–Perla Lublin (lengyel) 35–18

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Odense (dán)
22
63–454
2. Bistrita (román)2

247–472
3. ÉRD
2

1
1
52–531
4. Perla Lublin (lengyel) 2

1
1
40–571

KORÁBBAN
A-CSOPORT
DVSC SCHAEFFLER–BANÍK MOST (cseh) 36–29 (14–14)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik