Németh András: Fenékig kiittuk a méregpoharat

Vágólapra másolva!
2014.03.31. 08:11
null
Németh András kevés dologgal volt elégedett az umagi napokon – Görbicz Anita játéka és hozzáállása ezek közé tartozott <br />(Fotó: Mirkó István)
A magyar női kézilabda-válogatott két vereséggel tért haza a horvátországi Umagból, miután szombatot követően vasárnap is kikapott a házigazda nemzeti csapatától. Németh András szövetségi kapitány szerint kiderült, hogy a magyar bajnokságban mutatott produkció nem feltétlenül elég egy európai válogatott ellen.

 

– Csúnya véget ért a harmadik felkészülési mérkőzés Horvátország ellen.
– Nehéz helyzetben voltam – válaszolta Németh András, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, miután csapata vasárnap Umagban 36–29-re kikapott Horvátországtól. – El kellett döntenem, hogy a mérkőzés szépségtapasz legyen-e, vagy maradunk a kísérletezésnél, és mindenkinek megadjuk az esélyt a bizonyításra, hogy ne írjunk le senkit úgy, hogy nem játszott. Utóbbi mellett döntöttem.

– Az eredmény azt mutatja, ez a lépés nem jött be.
– Éreztem, hogy nem nagyon lesz győzelmi esélyünk a vasárnap délelőtti meccsen. Azt szokták mondani, fenékig ki kell inni a méregpoharat, hogy az ember biztosra menjen. Mi ezt megtettük. Egy csomó esetben mellényúltam, de a horvátországi mérkőzések legnagyobb tanulsága, hogy a magyar bajnokságban nyújtott teljesítmény még olyan közepes erősségű európai válogatott ellen is kevés, mint a horvát.

– Nem túlzottan pesszimista ez a kijelentés?
– Sajnos ez az igazság. Több olyan teljesítmény is akadt, amely nem vált a válogatott hasznára. Beállóban és a jobbátlövő posztján nem jöttek be azok a húzások, amiket előzetesen reméltünk. Hozzá kell tennem, az újoncok szépen és elhivatottan kezdték a felkészülési hetet, jól dolgoztak, de a hétvégére, a meccsekre elfáradtak. Nem tudom, ez azért volt-e, mert elhitték, ők már válogatottak, vagy azért, mert fizikailag és mentálisan is kimerültek.

– Tanulságos volt a hétvége?
– Feltétlenül! Strukturális változtatásokat is végre kell hajtanunk, védekezésben, a hármas poszton tovább kell keresnünk a megoldást. A támadójátékunk kevésbé volt problémás, bár az utolsó meccs első félidejében 14/3-as átlövési mutatót produkáltunk, és akkor olyan különbséggel elhúzott az ellenfél, hogy azt a hátrányt már képtelenek voltunk ledolgozni. Ennyire rossz lövőszázalékkal nem lehet számottevő nemzetközi tétmeccset megnyerni.

– Kivel, mivel volt elégedett?
– Elmondhatjuk, hogy ez a kísérlet most mellément, de legalább már látjuk, min kell javítanunk, miben kell fejlődnünk. A szélsők hozták azt a szintet, amit vártam tőlük, és ami még fontos számomra, hogy Görbicz Anita igazi vezére volt a csapatnak. Mintaértéket képvisel – kár, hogy más nem tudott csatlakozni hozzá.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik