NEDELYKOV TAMÁS (Gdansk) 2016.01.16 17:55 Frissítve: 2016.01.17 10:54

Hozták a kötelezőt férfi kéziseink, Montenegró kipipálva

A lengyelországi férfi kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének 1. fordulójában Magyarország 32–27-re legyőzte Montenegrót. A csoportot az 1. forduló után az Oroszországot hat góllal legyőző Dánia vezeti.

A montenegrói védőfalnak volt elég baja a magyar támadásokkal (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)

 

Az Európa-bajnokságokon még nyeretlen Montenegró ellen kezdtük a csoportkört, mégpedig kiválóan. A nagy válogatott tornán most bemutatkozó újoncok közül Faluvégi Rudolf, Bodó Richárd és Bánhidi Bence is góllal kezdett, Ljubomir Obradovicsnak már a hatodik percben ki kellett kérnie az idejét (5–1-re vezettünk ekkor).

A rutintalanabb játékosainkon egyáltalán nem látszódott megilletődöttség, gyorsan elkapták a ritmust. A három-négy gólos különbség állandósult, amiben nagy szerepe volt a montenegrói kapuba beálló Radivoje Risztanovicsnak. Védekezésben egyedül Vuko Borozannal nem bírtunk, a balátlövő ötször is eredményes volt az első félidőben, pedig Mikler Roland majdnem ötven százalékkal védett.

Ahogy Dujsebajevnél megszokhattuk, negyedóra után cseréltünk, és Dzamali Iman több nagy bombával jelentkezett, míg Ancsin Gábor a jobbszélső helyéről is betalált. Leszakítani nem tudtuk Montenegrót, de uraltuk a meccset, és a szünetben négy találat volt az előnyünk (16–12).

A legészakibb helyszín ellenére is szép számmal érkeztek Gdanskba magyar szurkolók, akik folyamatosan buzdították a csapatot. Csakúgy, mint Dujsebajev, aki hol biztatott, hol lendületesen magyarázott, ha valamivel nem volt elégedett. Utóbbi érzése elsősorban a védekezésünk miatt lehetett a második félidőben, Borozan mellett Grbovics és Csavor is belelendült. Mindez pedig azt eredményezte, hogy nem tudtunk elmozdulni a négy gólról.

Mielőtt megnyugodhattunk volna, a többször is emberelőnybe kerülő montenegróiak a 48. percben 25–23-ra feljöttek, közelebb azonban nem jutottak. A hajrára visszaálló Ancsin Gábor gyorsan bevágott kettőt, így hatgólos előnnyel fordultunk az utolsó öt percre, és végül magabiztosan, 32–27-re győztünk a nyitányon. A bemutatkozás tehát jól sikerült a magyar válogatottnak, de az olimpiáért zajló versenyfutás szempontjából fontos lesz a két nap múlva következő Oroszország elleni találkozó is.

FÉRFI KÉZILABDA EB, LENGYELORSZÁG
CSOPORTKÖR
D-CSOPORT, 1. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–Montenegró 32–27 (16–12) 
Gdansk, 4000
néző. V: Gousko, Repkin (fehéroroszok)
MAGYARORSZÁG: MIKLER – Pásztor Á. 1, Nagy L. 1, Faluvégi 3, BÁNHIDI 7, Bodó 3, Iváncsik G. 4 (2). Csere: Schuch, Borsos 1, Zubai Sz. 2, DZSAMALI 5, Nagy K., ANCSIN G. 5, Gazdag, Hornyák. Szövetségi kapitány: Talant Dujsebajev
MONTENEGRÓ: Mijatovics – Melics 1, CSAVOR 5, BOROZAN 7, GRBOVICS 5, Petricsevics, Vujovics 2. Csere: Risztanovics (kapus), Sevaljevics 4 (1), Lipovina 3, Andelics, Milasevics, Radovics. Szövetségi kapitány: Ljubomir Obradovics
Az eredmény alakulása. 6. p.: 5–1. 9. p.: 8–2. 18. p.: 11–8. 23. p.: 13–10.  36. p: 19–16. 39. p: 22–18. 48. p: 25–23. 55. p.: 29–23
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 1/1

Dánia–Oroszország 31–25 (13–13)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
 1. Dánia 1 1 31–25 +6 2
 2. MAGYARORSZÁG 1 1 32–27 +5 2
 3. Montenegró 1 1 27–32 –5 0
 4. Oroszország 1 1 25–31 –6 0


C-CSOPORT
Spanyolország–Németország 32–29 (18–15)
20.45: Svédország–Szlovénia

FÉRFI KÉZILABDA EB 2016: KÖVESSE VÉGIG A TORNÁT ÉLŐ HÍRFOLYAMUNK SEGÍTSÉGÉVEL!

>> FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, ADATBANK

>> A MAGYAR VÁLOGATOTT JÁTÉKOSAINAK NÉVJEGYEI

>> EZT KELL TUDNI AZ OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓRÓL!

>> ERŐSORREND

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bartucz László (Csurgói KK), Mikler Roland (MVM Veszprém)
Jobbszélsők: Hornyák Péter (Csurgói KK), Pásztor Ákos (Grundfos Tatabánya)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Mol-Pick Szeged), Nagy László (MVM Veszprém)
Irányítók: Faluvégi Rudolf (Csurgói KK), Nagy Kornél (Dunkerque – Franciaország)
Beállók: Bánhidi Bence (Balatonfüred), Schuch Timuzsin (MVM Veszprém), Zubai Szabolcs (Mol-Pick Szeged)
Balátlövők: Bodó Richárd (Grundfos Tatabánya), Borsos Tamás (Ceglédi KKSE), Dzsamali Iman (IFK Kristianstad – Svédország)
Balszélsők: Gazdag Tibor (Csurgói KK), Iváncsik Gergő (MVM Veszprém)
Tartalék (csak akkor utazik az Eb-re, ha szükség lesz rá):
Császár Gábor (Kadetten Schaffhausen – Svájc)

Szövetségi kapitány: Talant DUJSEBAJEV
Edző:
SÓTONYI László
Csapat-koordinátor: BARTÓK Csaba

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEINK A CSOPORTKÖRBEN
Január 18., 18:00: Oroszország–Magyarország (Tv: M4 Sport)
Január 20., 20:00: Dánia–Magyarország (Tv: M4 Sport)

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2016.06.24 22:45:01

Kézilabda BÁLINT MÁTYÁS

Az elhivatottságra, a lelkesedésre, az elszántságra megadhatjuk neki a maximális tíz pontot. És Ön?

2016.06.15 19:22:50

Kézilabda nemzetisport.hu

Szerbia csak rövid időre tudott nehezítő tényező lenni: 30–25 a vége, összesítésben 56–50.

2016.06.10 17:20:45

Kézilabda nemzetisport.hu

Bár már nyolc góllal is vezettünk, a szerbek visszakapaszkodtak – de a győzelem a miénk lett.

2016.06.10 12:55:42

Kézilabda nemzetisport.hu

A női válogatott Dániával és Csehországgal is megmérkőzik Svédországban.

2016.05.29 13:15:26

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS (Köln)

Sokáig úgy tűnt, a magyar csapat simán megnyeri, aztán jött a Kielce…