Drámai, hosszabbításos csatában kapott ki az AV19

Vágólapra másolva!
2010.03.02. 19:16
null
Nem lesz egyszerű az újabb idegenbeli bravúr (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A Sapa Fehérvár AV 19 hosszabbítás után 6–5-re kikapott az EBEL negyeddöntőjének ötödik mérkőzésén a Vienna Capitals otthonában, így a bécsiek jutottak az elődöntőbe. Pedig másfél perccel a vége előtt még úgy tűnt, hogy meglehet az újabb idegenbeli barvúr, de a hátralevő idő elég volt a hazaiaknak az egyenlítésre, a ráadásban pedig megszerezték a győzelmet és egyben a párharc lezárását jelentő találatot.

SZAVAZÁS

Vienna-Volán az EBEL negyeddöntőjében: melyik csapat jut a négy közé?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Vasárnap tizenegy emberelőnyéből egyszer sem tudott betalálni a Vienna Capitals ellen a Volán, így az osztrákok második mérkőzésüket is megnyerték Fehérváron. Adott a feladat a Fehérvár előtt, nekünk is meg kell próbálnunk begyűjteni második idegenbeli sikerünket. 

Beharangozónkat itt olvashatják.

1. harmad

Elkezdődött a mérkőzés. A kapuban Satosaari kezdett. Tolvanen úgy tűnik, hogy kísérletezik: Vas János az első sorban, Mihály Árpád a másodikban, Kovács Csaba a fiatalokkal. A Capitals drukkerei valamiért csillagszóróztak a kezdésénél, talán már a továbbjutást ünneplik?

Bjornlie lövése vezette fel a mérkőzést, Satosaarinak kellett hárítania. A Fehérvár a harmadik percben hagyta el először a saját harmadát. A mi első lehetőségünk Martz  nevéhez fűződik, Cassivinek is megvolt az első védése. Ezután emberelőnybe kerültünk, de csak nyolc másodpercig...

Történt, hogy előbb Casparssont szórták ki, majd pedig tőlünk Vas Mártont. Négy a négy ellen nem született gól. Selmser próbálkozott legközelebb osztrák részről, de eddig jól álltunk a talpunkon. Kovács és Andersson kiállítása után kettős hátrányba került a Volán, de sikerült kivédekeznünk.

A 7. percben Kranjc találta el a kapuvasat, majd Bouchard eresztett meg egy nagy lövést a kék vonalról. Juha Alén kapott 10 perc fegyelmit reklamálásért, pedig ő sem véletlenül vérzett. A 11. percben Palkovics lőtt kapura, de senki nem érkezet a kipattanóra. Nem sokkal később gólláérett az osztrák fölény: Sarault vágta be a pakkot egy kapu előtti kavarodás után 1–0

A 15. percben Kraxner lépett ki, egyedül korcsolyázhatott a kapunkra, de Tokaji beérte, így az osztrák játékos mellé lőtt. A Volán a kevés ellenakciójánál próbálja széthúzni az ellenfél védelmét, de eddig nem igazán tud veszélyes lenni támadásban. Gratton kiállításánál még meglett volna az esély az egyenlítésre a harmad végén, de felállni sem nagyon tudtunk. Az utolsó említésre méltó helyzetet Vas János lövése jelentette, de gól ebből sem lett.

2. harmad

Az első harmadban 17:7 volt a kapuralövések aránya, és nem nekünk. Jó lenne egy ideig teljes létszám játszani. Ladányi és Palkovics lövése jelezte, hogy talán fölébredtünk. De továbbra is az osztrákok dominálnak, Bootland próbálkozása hordozott veszélyt magában.

A 27. percben Palkovics veszélyeztett, majd Kógert küldték ki két percre, de kivédekeztük. Nagy Gergő tüzelt mellé, majd Casparsson, valamint Marcel Rodman kiállítása alatt is akadtak lehetőségeink, ezekben a percekben intenzívebben tudtunk támadni. 

A próbálkozásaink a 33. percben érettek góllá:  Horváth András lőtt a kékvonalról, amibe beletette z ütőjét Vas János is, ezzel pedig sikerült megazavrni Cassivit (1–1). A gól után a magyar tábor rázendített a "Mindent bele!" rigmusra.

Jót tett a gól, bátrabban kezdtünk el játszani, de Lebeau-nek is volt két veszélyes lövése. Két másodperccel az újabb szünet előtt csak nagy szerencsével nem kerültek ismét előnybe a hazaiak: Bjornlie a saját harmadából egészen a mi kapunkig korcsolyázott - de nem cselezett! - és behúzta, de videóbíró után nem adták meg. Az ott álló vezetőbíró a videó előtt már mutatta, hogy nem gól.

Ez már egy jobb harmad volt, sok lövéssel és helyzettel, a végén pedig szerencsénk is volt az osztrák gól érvénytelenítésénél. 

3. harmad

Ez lesz vajon az utolsó harmada a Volánnak az EBEl-ben idén? Az legalábbis intő jel, hogy rögtön egy Lebeau-lövéssel indult a játékrész, a két méterről eleresztett próbálkozást védte Satosaari.

Bjornlie kiállításánál azonban alaposan elrontottuk a játékot, ugyanis gólt kaptunk belőle. Bootlandnak sikerült elcsennie a korongot, majd egyedül korcsolyázott a kapunkra, és egy lövőcsel után megszerezte a hazaiak újabb vezető találatát 2–1

A következő három percben azonban óriási akcók végén sikerült a fordítás! Először a 45. percben Palkovics jobbról keresztbe lőtte a korongot és Tokaji a hosszú kapuvas tövéből betette a kapus fölött. 2–2

Majd szűk egy percre rá egy gyors kontra után Vas Márton vágta a léc alá, és ezzel már a Volánnál volt az előny 2–3.

Sokáig nem örülhettünk, és úgy tűnik a Capitals sem akart visszajönni Fehérvárra, ugyanis sikerült egyenlíteniük. Persze ebben jócskán megkönnyítette a dolgukat a kettős emberelőny... Sofront és Alént állították ki, utána pedig egy tipikus előnyös gólt szerzett a Vienna: ide-oda pattogott a korong a kapunk előtt, Lebeau pedig bevágta. 3–3.

Ha még nem lett volna elég a "jóból": visszavette a vezetést a Capitals öt perccel a vége előtt: a támadó harmadban épp bennmaradt a korong, F. Lemieux meg a kapu előtt "megtalálta" és meglepetésében beemelte a passzt a jobb felsőbe. 4–3.

A Volánnál azonban nem gondolták úgy, hogy itt lenne a meccs vége: sikerült ugyanis fordítani! Palkovics egyenlített először (4–4), majd addig kevergettünk a kapu előtt, míg Martz be nem talált. (4–5)

Így másfél perccel a vége előtt 5–4-re mi vezettünk. A Vienna időt kért, majd lehozták a kapust, végül ennek meglett az eredménye, ugyanis David Rodman révén egyenlíteni tudtak. (5–5)  Pedig már a kezünkben volt a meccs, talán kicsit szigorúbban kellett volna védekezni a végén. Így jöhet a hosszabbítás.

AZ OB I ELŐDÖNTŐJÉBEN FOLYTATJA A VOLÁN

Mivel a csapat nem jutott tovább a negyeddöntőből, ezért most az ob I elődöntőjében folytathatja.

 

A magyar bajnokságban még tart a középszakasz, az elődöntők március 13-án kezdődnek. A Dunaújváros és a Vasas Bp. Stars már elődöntős a Volánnal együtt. A fennmaradó egyetlen kiadó helyért a Ferencváros, az Újpest és a Miskolc küzd, ebből a hármasból pillanatnyilag a zöld-fehérek vannak a legkedvezőbb helyzetben. MTI

Hosszabbítás

Folytatódott a játék, négy a négy ellen, nincs szétlövés. Nem igazán tudtunk kijönni az első percekben a saját harmadunkból, David Rodman és Bjornlie révén két beszélyes helyzete is volt a Viennának, ráadásul Ackerströmöt kiállították.

Ez pedig végzetesnek bizonyult: Bouchard beütötte a győztes gólt a Viennának. (6–5) A Volán a mérkőzés második felében közel állt az újabb idegenbeli barvúrhoz, de ez elmaradt, a csapat így is minden dicséretet megérdemel. Kár volt a két hazai vereségért, de jövőre adott a lehetőség az újabb előrelépésre.

EBEL, NEGYEDDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
VIENNA CAPITALS-SAPA FEHÉRVÁR AV 19 6-5 (1-0, 0-1, 4-4, 1-0) - hosszabbítás után
Bécs, 4250 néző Vezette: Aumüller, Hascher (mindkettő német), Kaspar, Zehenthofer (mindkettő osztrák)
Vienna: CASSIVI - BJORNLIE, Casparsson, Rotter, GRATTON, LEBEAU - Kranjc, P. Lakos, Ofner, M. Rodman, D. Rodman - F. BOUCHARD, Sarault, Bootland, Selmser, F. Lemieux - Riener, L. Draschkowitz, Kraxner, C. Draschkowitz, Nageler
Fehérvár: Satosaari - Andersson, Ackeström, VAS J., MARTZ, PALKOVICS - HORVÁTH A., TOKAJI, Ladányi, Vas M., Mihály Á. - Alén, Bornhammar, Kovács Cs., Nagy G., Sofron - Benk, FEKETE D., Kóger
Gólok. 10:48: Sarault (Gratton, F. Bouchard, 1-0). 32:54: Vas J. (Vas M., Horváth A., 1-1). 42:01: Bootland (Gratton, P. Lakos - emberhátrány, 2-1). 44:56: Tokaji (Palkovics, Vas J., 2-2). 45:42: Vas M. (Mihály Á., Ladányi, 2-3). 49:36: Lebeau (Gratton, Bjornlie - kettős emberelőny, 3-3). 57:36: Vas J. (Martz, Palkovics, 4-4). 58:36: Martz (Mihály Á., Ladányi, 4-5). 59:21: D. Rodman (Bjornlie, Gratton, 5-5). 64:00: F. Bouchard (Lebeau, 6-5)
Kiállítások: 14, ill. 18+10 perc fegyelmi (Alén)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4-1

MESTERMÉRLEG


Kevin Gaudet: – Kifejezetten élvezetes meccset vívott a két csapat, de a szerencse ezúttal is mellettünk állt. Nem akartunk még egyszer visszamenni Fehérvárra, de nagyon benne volt a levegőben, hogy ez mégis bekövetkezik... Nagyon nagy kihívás volt számunkra legyőzni a magyarokat. Kiváló munkát végzett az edzőjük, és ennek révén egyre erősebb a csapat. 


Jarmo Tolvanen: – Nem tudom most értékelni a meccset, mert túl nehéz lenne ezekben a pillanatokban. Végre olyan mérkőzésünk volt, amikor maradéktalanul elégedett lehettem, de egyedül a harmadik negyeddöntős meccs után kellett számon kérnem a csapaton a vereséget.

VIENNA CAPITALS (3.)–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 (6.) – A VÉGEREDMÉNY: 4–1
Vienna–FEHÉRVÁR 2–3 – h.u.
FEHÉRVÁR–Vienna 2–3 – h. u.
Vienna–FEHÉRVÁR 5–1
Székesfehérvár: FEHÉRVÁR–Vienna 1–4
Vienna–FEHÉRVÁR 6–5 – h. u.

JÉGKORONG, EBEL 
NEGYEDDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Vienna Capitals–Sapa Fehérvár AV 19 6–5 (1–0, 0–1, 4–4, 1–0) – hosszabbítás után
A négy nyert találkozóig tartó párharc végeredménye: 4–1.
Graz–Zagreb 3–4 (3–0, 0–1, 0–2, 0–1) – h. u.
A négy nyert találkozóig tartó párharc állása: 2–3.
Salzburg–Klagenfurt 3–2 (1–1, 1–1, 1–0)
A négy nyert találkozóig tartó párharc állása: 3–2.
Linz–Villach 7–2 (3–0, 2–1, 2–1)
A négy nyert találkozóig tartó párharc végeredménye: 4–1.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik