Belezuhant a szakadékba a Fehérvár: az Olimpija jutott a négy közé

Vágólapra másolva!
2012.03.01. 19:02
null
A hazai szurkolók remek hangulatot teremtettek a mérkőzés előtt, és sajnos utána sem bánkódtak<br />(Fotók: Mirkó István)
Címkék
Az élvonalbeli osztrák jégkorongbajnokság (EBEL) negyeddöntőjének hatodik mérkőzésén az Olimpija Ljubljana hazai jégen 4–3-ra legyőzte a Fehérvárt, s ezzel 4–2-re megnyerte az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcot. A Volán búcsúzott a további küzdelmektől.

Az első két hazai mérkőzését fölényesen nyerte meg a Fehérvár a Ljubljana elleni párharcban (7–2-re, illetve 8–1-re), idegenben azonban mindkétszer kikapott, legutóbb pedig otthon is alulmaradt az Olimpijával szemben,így kritikus helyzetből várhatta a mai meccset a magyar csapat. Az egyenlítés érdekében ezúttal egy nappal korábban, már szerdán elindultak a fehérváriak Szlovéniába. De ez sem segített...

A MÉRKŐZÉS ELŐTT

Az összes lehetséges bejáraton tódultak befelé a szlovén szurkolók, és a hazai játékosok jégre vezető sárkányalagútját is felfújták. Az eredményjelző is működik, úgyhogy minden készen állt a kezdésre. Növelhette a magyar csapat esélyeit, hogy a szlovénoknál nem épült fel az első számú kapus, Jean-Philippe Lamoureux, így a fiatal Matic Boh állt a ketrec előtt.

„NEHÉZ ARRA VÁLASZT ADNI, HOGY MI TÖRTÉNT VELÜNK”
„Nagyon nehéz arra választ adni, hogy mi történt ma velünk. Jól kezdtük, de sajnos megint megkaptuk azokat a gólokat, amik elkerülhetőek lettek volna. Végig tudtuk tartani a lépést, előnybe is kerültünk. A sorozatban nem tudtunk olyan mértékben változtatni a játékunkon, ahogy az kellett volna” – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Kovács Csaba.

„Lehet hogy idegesek voltunk. Kaptunk buta kiállításokat, amik azért elkerülhetőek lettek volna, lőttek három szerencsés gólt, három bepattanós gólt, mi pedig sokszor fegyelmezetlenül játszottunk. Ott volt az esélyünk, hogy nyerjünk, hiszen ifi kapusuk volt” – ez már Palkovics Krisztián véleménye.

1. HARMAD

Munro, DaCosta, Pratt, Klassen, Ryan, Kovács Csaba összeállításban kezdett a Volán. Utóbbi már néhány másodperc elteltével lövéssel tesztelte volna Boh-t, de a löket elzúgott a kapu előtt, aztán egy perccel később Ladányi egymás után kétszer is kaput talált, de a fiatal szlovén állta a sarat.

Két jogosnak tűnő kiállítást megúsztak a szlovénok, utána viszont Harlan Prattet kiküldték akadályozásért az 5. perc végén. Így a Ljubljana játszhatott először előnyben. A Fehérvár azonban remekül védekezte végig az emberhátrányt, az Olimpija csak távoli lövésig jutott.

A Fehérvár egyébként némileg felforgatott támadósorokkal rohamozott, ugyanis a Sofron, Vas Márton, Ladányi csatársor kivételével mindegyiken változtatott Kevin Primeau. Így például hosszú idő után újra összeállt a Palkovics, Johansson, Mihály Árpád hármas is.

A változtatás pedig meghozta a várt eredményt: megszerezte a vezetést a Volán! A tizenegyedik percben Vas Márton lépett ki szokásához híven egyedül a Ljubljana rossz cseréje miatt, és nem hibázott. Matic Boh jobb válla felett a kapuba bombázott. 0–1

A 16. percben azonban egyenlített a Ljubljana. Ráadásul a hazaiak harmadik sora villant. Igor Cvetek eresztett meg egy lövést, amelybe úgy tűnt Ken Ograjensek szúrt bele, a korong pedig a tehetetlen Adam Munro mellett a fehérvári kapuba vánszorgott. A Cveteknek adták a gólt, úgyhogy elképzelhető, hogy a csapattársa mégsem ért bele a korongba. Persze, a mi szemszögünkből ez teljesen mellékes volt. 1–1

A gólt követően is lendületben maradt a Ljubljana, előbb Erik Pance közeli lövése, majd Brock McBride szólója után kellett Munrónak bravúrt bemutatnia.

A harmadik harmad eleje jól sikerült fehérvári szempontból, de a Ljubljana folyamatosan feljavult, és egyenlített. Jókor jött ekkor a szünet.

2. HARMAD

De óriási ljubljanai helyzettel kezdődött a második harmad is, a csapatkapitány, Ales Music jutott lövéshez közelről, a vendég kapuval szemben, Munro azonban hárított. Aztán Ladányi próbálta meglepni bal szélről, éles szögből Boh-ot, de a szlovén kapus mamuttal védte a rövid sarokra tartó lövést.

A 24. percben egy ljubljanai támadást követően Justin DaCosta fájdalmas arccal terült el a jégen. A Volán légiósa már saját lábán korcsolyázott le, de nem lehetett tudni, mikor jöhet vissza. Ezzel nem ért véget a hazaiak keménykedése, fél perccel később Domen Vedlin lökte csúnyán a palánkra Sikorcin Ladislavot, amiért már kétperces kiállítással bűnhődött. Először játszott ekkor emberelőnyben a Volán.

Hátrányban kétszer is megúszták a szlovénok kapusuk szerencsétlenkedését. Egyszer egy távoli lövés csúszott be majdnem a keze alatt, majd az egyik csapattársa korcsolyájáról vágódott kapuja felé a korong. A Volán-gól elmaradt, a Ljubljana kiegészült a 27. percben.

Ajándék előnyt kapott azonban az Olimpija, miután Derek Ryant a kapus akadályozásáért kiküldték úgy, hogy a korong a közelben sem volt...

A fórt pedig ki is használta a hazai csapat! Egy gyengécske lövés után Adam Munróról kipattant a korong, amelyet közelről Ales Music emelt a kapuba. A kanadai kapus már azt hihette, hogy a teste alatt van a korong, amelyet a hazaiak csapatkapitánya hamarabb vett észre... 2–1

A Volán elveszítette a harcot...
A Volán elveszítette a harcot...

Majd újra előnybe került a Ljubljana. Ezúttal Sikorcin Ladislavot küldték ki meg nem engedett testjátékért. Ebből a hátrányból azonban a fehérváriak jöttek ki jobban. Vas Márton ugyanis egyenlített. Egy megugrás után Ladányi és Vas kettő az egyben vitte egy szlovén védőre a korongot. Előbbi passzolt, utóbbi pedig a kapuba bombázott. 2–2

A változatosság kedvéért ezután megint emberhátrányba került a Volán (32:06-nál), mert túl sok játékos tartózkodott a jégen. A hiba miatt Eric Johansson ül ki a büntetőpadra. Szerencsére azonban nagyobb hazai helyzet nélkül pergett le a hátrány.

A 36. percben azonban megint megszerezte a vezetést a Ljubljana. Büntetőhöz jutott a hazai csapat – az egyedül kilépő Brock McBride-ot akasztotta hátulról Horváth András. A szlovénok pedig éltek a lehetőséggel: a sértett magabiztosan bombázott Munro mellett a bal sarokba. 3–2

A harmad utolsó percei óriási rohanással és néhány helyzettel teltek, de egyik csapatnak sem sikerült változtatnia az álláson.

3. HARMAD

A harmadik harmad Volán lövéssel kezdődött, de Bohról ezúttal nem pattant ki a korong.

Primeau-mester folyamatosan kevergeti a sorokat. Láda Balázs a negyedik sor centerpozíciójából visszakerült eredeti helyére Sille Tamás mellé a védelembe. És újra együtt játszhatott a megszokott Palkovics, Sikorcin, Kovács Csaba támadóhármas. Kialakult egy teljes légióssor is, Klassen, Johansson és Ryan együtt támadt.

Az egyenlítés továbbra is váratott magára, pedig a 45. percben egy közeli lövés szemből, majd Mihály Árpád a kapu mögül érkezett váratlanul a koronggal, de Boh hatástalanította mindkét próbálkozást.

Aztán a 47. percben megtört a jég! Egyenlített a Volán. A Fehérvár egyenlő létszámban is fel tudott állni a hazai harmadban, és Harlan Pratt a kék vonal közeléből eleresztett egy életerős lövést, amely a szlovén kapu jobb felső sarkában kötött ki. 3–3

Továbbra is a Fehérvár támadt, fáradnak tűntek a szlovénok, akik a saját harmadukból ritkán merészkednek ki. De aztán a semmiből óriási ljubljanai helyzet alakult ki. Pance kapu mögül tette vissza a korongot az 50. percben, Brad Cole érkezett, de lapos lövését Munro lábbal védte.

Az 53. percben újabb nehéz pillanatokat élt át a magyar csapat, miután John Hughes egyedül lépett ki a koronggal, de szerencsére kicsit hosszan vette át, így az elé vetődő Munro megakadályoztat a ljubljanai gólt. Aztán egy perccel később újra ő nyerte a Hughes elleni párharcot, miután a kanadai szélső a kapu mögül visszakanyarodva próbált a rövid sarokba emelni.

A fáradtnak hitt szlovénok rohamra indultak, a Volán beszorult saját kapuja elé, ráadásul a bajt tetézte, hogy Harlan Pratt szabálytalansága miatt emberhátrányba került a magyar együttes.

Egy perc húsz kellett a Ljubljanának, hogy felálljon a Volán harmadában, de utána mindjárt óriási helyzetek alakultak ki. Először Munro védett, majd közelről az oldalhálót és a kapuvasat is eltalálták a szlovénok. A Volán végül kiegészült az 57. percben, de aztán két támadással később újra emberhátrányba került Mihály Árpád kiállítása miatt. A Volán 23-asát a játék késleltetéséért küldték ki.

A szlovénok ezt az előnyt már kihasználták. John Hughes lövésébe Ales Music piszkált bele, a pakk pedig beszédült Munro mellett. 4–3 Három perc volt ekkor hátra...

Munro egy perccel a vége előtt lekorcsolyázott, hat az öt ellen támadhatott a Volán. A végén Derek Ryan és Eric Johansson közeli lövését is védte Boh, így már nem változott az eredmény.

Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcból az Olimpija Ljubljana jutott az elődöntőbe. A Volán búcsúzott.

BUTA VOLÁN-HIBÁK LENDÜLETVÉTEL KÖZBEN

Hatalmas a csalódottság fehérvári oldalon
Hatalmas a csalódottság fehérvári oldalon
JÉGKORONG, EBEL
NEGYEDDÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS
TILIA OLIMPIJA LJUBLJANA (szlovén, 6.)–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 (3.) 4–3 (1–1, 2–1, 1–1)
Ljubljana, 4800 néző. V: Berneker, Potocan, Ettlmayr, Mathis (mind osztrák)
LJUBLJANA: BOH – COLE, Dervaric, E. Pance, MCBRIDE, Verlic – Vedlin, Fraser, HUGHES, MUSIC, Taylor – Szmirnov, Cvetek, Sefic, Ograjensek, Golicic
FEHÉRVÁR: Munro – DaCosta, Pratt, Klassen, Ryan, Kovács Cs. – Horváth A., Durco, Sofron, VAS M., Ladányi – Sille, Orbán, Palkovics, Johansson, Mihály Á. – Benk, Láda B., Sikorcin, Magosi B.
Gólok: 10:34: Vas M. (Durco, 0–1). 15:23: Cvetek (Ograjensek, 1–1). 28:19: Music (Cole, Fraser – emberelőny, 2–1). 29:44: Vas M. (Ladányi – emberhátrány, 2–2). 35:17: McBride (büntető – 3–2). 46:19: Pratt (Sofron, Horváth A., 3–3). 57:04: Music (Hughe, Taylor – ee., 4–3)
Kiállítások: 2, ill. 12 perc
További eredmények: Vienna (8.)–Linz (1.) 4–2 (Az állás: 3–3), Klagenfurt (5.)–Salzburg (4.) 5–2 (A végeredmény: 4–2 a Klagenfurt javára), a Zagreb már bejutott az elődöntőbe.
A PÁRHARC MÉRKŐZÉSEI
SAPA FEHÉRVÁR AV 19 (3.)–OLIMPIJA LJUBLJANA (6.), AZ ÁLLÁS: 2–3
Sapa Fehérvár AV 19–Olimpija Ljubljana 7–2
Olimpija Ljubljana–Sapa Fehérvár AV 19 2–1 – h. u.
Sapa Fehérvár AV 19–Olimpija Ljubljana 8–1
Olimpija Ljubljana–Sapa Fehérvár AV 19 6–4
Sapa Fehérvár AV 19–Olimpija Ljubljana 1–2
Olimpija Ljubljana–Sapa Fehérvár AV 19 4–3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik