A második felvonást elbukta a Volán Ljubljanában

Vágólapra másolva!
2012.02.21. 19:12
null
Az első meccsen gálázott a Volán, most hosszabbítás után vereséget szenvedett (Fotók: Mirkó István)
Címkék
A Fehérvár hosszabbítás után 2–1-re kikapott az Olimpija Ljubljanától az osztrák jégkorongbajnokság negyeddöntőjének második összecsapásán. A magyar csapat szerzett vezetést, ám a hazaiak még a rendes játékidőben egyenlítettek. A hosszabbításnak azonban emberhátrányban vágott neki az Alba Volán, ami végzetesnek bizonyult...

Egy hatalmas, felfújtható zöld sárkány szájából jöttek ki az Olimpija játékosai. Ezután a Volán-hokisok érkeztek meg – heveny füttykoncert közepette. Leszámítva persze azt a sarkot, amelyben a Volán-drukkerek ülnek, vagy inkább állnak...

Munro – Sille, Láda B. – Palkovics, SIkorcin és Kovács Cs. állt fel a kék vonalra. A magyar csapat ezzel a sorral kezd.

ELSŐ HARMAD

Az első játékmegszakításig a Ljubljana támadott, Munro védett is egyet lábbal – pontosabban odébb rúgta a pakkot a korcsolyájával –, a túloldalon egy blokkolt Ladányi-lövésre futotta. Közben a vállműtétje után gyógytornázó, és a meccs előtti fociba óvatosan beszálló csapatkapitány, Tokaji Viktor statisztikákat böngészte a kispadnál.

Ezután emberelőnybe került a Fehérvár, mert elcserélte magát a Ljubljana! Majd még egy kiállítás érkezett – Prattet képen vágták a kapu előtt! A Volán így 26 másodpercig kettős emberelőnyben játszhatott.

Az előny ellenére egyelőre pontatlanul játszott a Fehérvár, Sikorcin mégis helyzetbe került a kapu előtt, ám Lamoureux megint védett. Sajnos azonban ezután a második fór is lejárt. Újra teljes létszámban folytathatta a Ljubljana.

Ahogyan az várható volt, a Ljubljana is megkapta az első fórját (a 10. percben), Johansson ült ki két percre. Ennek ellenére a Volán szerezhetett volna gólt: Vas lépett ki szólóban, de Lamoureux megfogta közeli lövését. Óriási helyzet maradt ki! De legalább gólt sem kaptunk, a Volán ugyanis remekül ölte a játékot.

Bő tíz perccel a kezdés után megállapítható volt, hogy alapjában véve jól támadt vissza a Ljubljana a mezőnyben, nem egyszer adódott már lehetősége a hazaiaknak a semleges harmadban eladott korongból. Ráadásul ismét emberelőnybe került az Olimpija, Palkovics kapott két percet a kapus akadályozásáért.

Jó négy perccel a játékrész vége előtt lejárt a Volán emberhátránya. Majd megkezdődött az első reklámszünet is, ami gyakorlatilag egy ajándék időkérésnek számított a csapatoknak.

A hajrában Munro védett egyet, míg a másik oldalon Lamoureux kettőt. De egyik sem volt százszázalékos helyzet. Másfél perccel a harmad vége előtt pedig megint előnybe került a Fehérvár: Dervaric ült ki bottal akasztásért!

Véget ért az első harmad. A másodikat 16 mp-nyi emberelőnnyel kezdi majd a Volán.

MÁSODIK HARMAD

A második harmad első négy percében sem esett gól, igaz, egy-egy alkalommal a két kapusnak, Lamoureux-nek és Munrónak is bravúrral kellett tisztáznia.

Ezután örömteli pillanatok következtek, megszerezte a vezetést a Fehérvár! Öt perc telt el a második játékrészből, amikor a kapu elé belőtt korongot Ryan a hálóba passzolt. A kapu mögött álló játékvezető azonnal mutatta, videón tisztázzák a történteket. De jött a számunkra üdvözítő ítélet: a gól érvényes! 0–1

Rögtön ezután Petr Sachl szólóját fogta meg Munro. Majd Horváth András kapott kétperces büntetést gáncsolásért. Szerencsére a hazaiak túlkombinálták a lehetőségeiket, a Volán kihúzta az emberhátrányt.

A találkozó felénél nagyon nyomott a Ljubljana, de Palkovics kétszer is korongot halászott, második alkalommal a lefordulás után lövése a jobb felső sarok mellett kerülte el a kaput. Ezt követően Kovács Csabának volt biztató kísérlete, balszerencséjére a korong elakadt a kapusban.

A másik kapu előtt egy centerbe bepasszolt átadás után kialakult tumultuózus jelenetben Munro védése állította meg a hazaiakat. Majd' kilenc perc volt hátra, amikor Ryan jó helyzetben eltörte a korongot, az ellentámadásnál Mihály Árpád bottal akasztotta ellenfelét, ezért kétperces kiállítást kapott.

Ezúttal azonban nem sikerült kivédekezni a hátrányt: a 33. percben Justin Taylor közelről egyenlített. 1–1

A 36. percben a magyar kapu mögött egy összecsapás után Horváth András a jégen maradt, a vele szemben elkövetett szabálytalanságért Ken Ograjensek kétperces büntetést kapott. Az első akcióból Mihály lövését védte Lamoureux, ezt követően azonban a Volán nem tudott felállni a keretjátékhoz.

Nagy lett az iram, a Ljubljana nagyon megnyomta a második harmad végét. Jó, hogy véget ért ez a játékrész...

Összességében a Volán a vezető gól megszerzése után magabiztosan játszott, ennek ellenére feljött a Ljubljana és ki is egyenlített. Izgalmas harmadik játékrészre volt kilátás.

HARMADIK HARMAD

A harmadik harmad elején Sachl veszélyeztetett, de Munro ismét résen volt. A 43. percben a magyar kapu előtt Harlan Pratt akadályozta ellenfelét, így ismét hátrányba került a Volán. A magyar csapat azonban kihúzta, sőt, a visszatérő Pratt távolról majdnem betalált, de lövése elkerülte a kaput.

Ezt követően kiegyenlített küzdelem folyt a jégen, mindkét oldalon sok hibával, ezért egyik csapat sem tudta végigjátszani a támadásait. A harmad felénél egy kicsit beszorult a Volán, de gólt nem kapott.

Többet volt a korong a székesfehérváriak harmadában, de a nagyobb baj az volt, hogy Sillét kiállították, ami után Music lövését kellet védenie Munrónak. Erik Pance keverte meg a kapu mögött a védelmet, de visszapasszát Sachl nem tudta belőni. Sikerült ezt a hátrányt is kibekkelni.

Hatalmas küzdelem folyt a mezőnyben, az utolsó öt perc inkább nagy csatát hozott, mint jó játékot. A csapatok fáradtak is, minden elhozott bulinak nagy jelentősége volt, más kérdés, hogy több gól már nem esett a rendes játékidőben.

Az utolsó előtti percben két nagy hazai helyzet is kimaradt, válaszként Sofron sem talált a kapuba, ráadásul magas bot miatt ki is állították. A szabályok szerint szünet következik, majd 20 perc hosszabbítás eredetileg négy a négy ellen, mivel azonban Sofron ki van állítva a Volán három mezőnyjátékossal folytatja a hosszabbításban.

HOSSZABBÍTÁS

A hosszabbításban ölte a büntetést a Volán, de 1 perc 49 másodperc telt el a ráadásból, amikor Munro sem tudott tisztázni egy kapu előtti helyzetben: a kijövő korongot pedig John Hughes közelről bevágta. 2–1

Ezzel a Ljubljana megnyerte a második összecsapást, összesítésben pedig 1–1-re egyenlített.

Ezután hatalmas volt az ünneplés a Tivoli Sportcsarnokban. A Ljubljanáról láthatóan nagy teher esett le. A hokisok megannyi tiszteletkört írtak le a közönség előtt. Tulajdonképpen vert helyzetből fordítottak.

Azt azért nem lehet mondani, hogy már a torkukon volt a kés, de a Volán vezetése után kínlódtak, nem ment nekik a játék még az egyenlítés után sem. Talán a rendes játékidő vége előtt néhány perccel volt esélyük, de az igazi sanszot az adta a Ljubljanának, hogy Sofron kiállítása miatt a hosszabbítást emberhátrányban kellett kezdeni. De az is tény, hogy a Fehérvár nem játszott igazán jól...

Folytatás csütörtökön.

HOSSZABBÍTÁSBAN BUKTUK EL A CSATÁT

JÉGKORONG, EBEL
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
TILIA OLIMPIJA LJUBLJANA (szlovén, 6.) SAPA FEHÉRVÁR AV 19 2–1 (0–0, 1–1, 0–0, 1–0) – hosszabbítás után
Ljubljana, 4000 néző. Vezette: Berneker, Potocan, Mathis (mindhárom osztrák), Piragic (horvát)
LJUBLJANA: LAMOUREUX – Dervaric, FRASER, HUGHES, Music, TAYLOR – Vedlin, COLE, E. Pance, Sachl, Verlic – Cvetek, Groznik, Sefic, Golicic, Ograjensek – Szmirnov
FEHÉRVÁR: MUNRO – Láda B., SILLE, Palkovics, Sikorcin, Kovács Cs. – Horváth A., Durco, Sofron, Vas M., Ladányi – DaCosta, Pratt, Mihály Á., RYAN, Klassen – Hetényi P., Magosi B., Johansson, Benk, Fekti Á.
Gólok: 25:06: Ryan (0–1). 32:17: Taylor (Cole, E. Pance – emberelőny, 1–1). 61:49: Hughes (Taylor, Fraser – ee., 2–1)
Kiállítások: 8, ill 14 perc
További eredmények: Vienna (8.)–Linz (1.) 2–3 – hosszabbítás után (Az állás: 1–1), Znojmo (7.)–Zagreb (2.) 2–5 (Az állás: 2–0 a Zagreb javára), Klagenfurt (5.)–Salzburg (4.) 5–4 – h. u. (Az állás: 1–1)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik