A Volán magabiztosan legyőzte a Salzburgot

Vágólapra másolva!
2013.01.04. 21:32
null
A fehérváriak magabiztosan verték a négyszeres bajnokot (Fotó: Czerkl Gábor)
Az osztrák jégkorongbajnokság (EBEL) 38. fordulójában a SAPA Fehérvár AV19 hazai pályán 4–1-re legyőzte a Red Bull Salzburgot.

Negyedszer feszült egymásnak a két csapat a jelenlegi kiírásban, és bár az első felvonást kiütéssel nyerte a Salzburg (2–9), azóta mindkétszer a Volán örülhetett (6–5 és 5–4).

Az első húsz perc kisebb hazai fölényt hozott, Adam Munrónak hét alkalommal kellett hárítania, míg Bernd Brücklernek tízszer kellett játékba avatkoznia, de mindegyik esetben sikeresen tették, így nem csak kiállítás, hanem gól nélkül is zajlott le a nyitány.

A folytatás pazarul indult a magyar csapat számára, hiszen Eric Johansson előkészítése után Frank Banham pazarul kilőtte a jobb felső sarkot (1–0). Újabb gólt a játékrészben már nem szerzett egyik csapat sem, pedig Matthias Trattnig és Daniel Welser kiállítása miatt kétszer is emberfórban próbálkozhattak a fehérváriak, így a záró játékrészre egygólos hazai előnnyel fordultak a csapatok.

A harmadik felvonás aztán ugyanolyan pazarul indult, mint az előző. Na nem az óriási Salzburg-helyzetre gondolunk, hanem arra, hogy a fordulást követően Harlan Pratt kilőtte a bal felsőt (2–0).

Egy szemvillanással később már annak örülhettünk, hogy a jobb kapuvasról kifelé vágódott a vendégek bombája, majd Sikorcin nagyszerű kapu mögül történő megindulást mutatott be az ellenfél kapuja mögül, fonákja után azonban Brückler sokadik védését is bemutatta, majd a kivédekezett fehérvári emberhátrány után Mihály Árpád került nagy helyzetbe, de a vendég kapus ezúttal is a helyén volt.

A harmad feléhez érve Welser fejelés miatt kapott egy végleges kiállítást, így 5 percnyi emberelőnyhöz jutott a Volán, más kérdés, hogy három másodperccel (!) később Tyler Metcalfe-ot is kiszórták... De ez csak a kezdet volt, nem sokkal később Sofron Istvánt is kiállították, így már a Salzburg volt fórban, de a három a négy elleni játékot hősies védekezéssel kihúzta a magyar csapat.

Sőt, hét perccel a vége előtt elcserélte magát a Salzburg, ezzel pedig Sofron élt, egy az egyben mehetett a kapusra, és a kapu jobb oldalába lőtt (3–0).

A mérkőzés ekkorra már gyakorlatilag eldőlt, de ez nem jelentette azt, hogy visszavett a Volán, Benk András használta ki az ekkor még fennálló emberelőnyt (4–0).

Az utolsó percek gólesőjéből a salzburgiaknak is jutott egy: még mindig volt hátra négy perc, amikor Ryan Duncan centerezését Michael Duco ütötte közelről a kapuba, újabb vendég gól azonban már nem esett, így a telt ház előtt játszó Alba Volán végül 4–1-re legyőzte a négyszeres bajnok Red Bullt.

MÉRKŐZÉS UTÁNI ÉRTÉKELÉSEK

JÉGKORONG EBEL
SAPA FEHÉRVÁR AV 19–RED BULL SALZBURG (osztrák) 4–1 (0–0, 1–0, 3–1)
Székesfehérvár, 3467 néző. Vezette: Kamsek (szlovén), Potocan (svájci), Hribar (szlovén), Kovács B.
SAPA FEHÉRVÁR AV 19: MUNRO – SILLE, ORBÁN, Benk, Bailey, MAGOSI – PRATT, HETÉNYI P., BANHAM, JOHANSSON, Metcalfe – POZSGAI, HORVÁTH A., SOFRON, Vas M., Ladányi – VARGA A., Mihály Á., Sikorcin, Kovács Cs. – Hajós
RED BULL SALZBURG: Brückler – Davison, Boychuk, Regier, Komarek, Latusa – Glenn, Mühlstein, Duncan, Duco, Samardzic – Heinrich, Duller, Kristler, Cullen, Di Benedetto – Trattnig, Pallestrang, Puschnik, Welser, Obrist
Gólok: 21:10: Banham (Johansson, Magosi, 1–0). 40:51: Pratt (Banham, Metcalfe, 2–0). 53:47: Sofron (Orbán, Sille – emberelőny, 3–0). 54:49: Benk (Bailey, Magosi – ee., 4–0). 55:59: Duco (Duncan, Latusa, 4–1)
Kiállítások: 6, ill. 9 perc+végleges kiállítás (Welser)
További eredmények: Graz–Znojmo 1–2 – szétlövéssel, Linz–Dornbirn 3–0, Ljubljana–Villach 5–4 – hosszabbítás után, Vienna–Innsbruck 6–0, Zagreb–Klagenfurt 1–2 – hosszabbítás után
MESTERMÉRLEG
Jan Neliba: – Jól mozogtak, jól korcsolyáztak, és nem utolsósorban a taktikai utasításokat is maradéktalanul betartották a fiúk. Megérdemelten nyertünk, bár azért nem szeretném az eredményt túlértékelni.
Pierre Pagé: – A Fehérvár győzelme megérdemelt volt. Ragyogóan védett az ellenfél kapusa, a védekezésük is stabil volt, míg nálunk mind a védelem, mind a csatársor több játékosa mélyen átlag alatt teljesített.
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Vienna 38 21 4 5 8 117–83 +34 55
2. Medvescak Zagreb 38 21 3 5 9 122–87 +35 53
3. Graz 38 17 3 7 11 121–114 +7 47
4. Villach 38 19 3 2 14 149–122 +27 46
5. Linz 38 16 6 1 15 133–122 +11 45
6. Znojmo 38 16 3 6 13 129–118 +11 44
7. Klagenfurt 37 15 6 2 14 109–107 +2 44
8. SAPA Fehérvár AV19 38 17 3 3 15 116–115 +1 43
9. Salzburg 38 18 1 3 16 142–110 +32 41
10. Olimpija Ljubljana 37 14 4 3 16 106–116 –10 39
11. Dornbirn 38 6 5 3 24 111–162 –51 25
12. Innsbruck 38 4 2 3 29 84–183 –99 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik