Erste Liga: először kapott ki az idényben a Ferencváros

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.10.22. 20:28
null
Otthon nyert a DAB az FTC ellen (Fotó: dunaujvarosiacelbikak/Instagram)
Az FTC-Telekom 7–4-re kikapott a Dunaújvárosi Acélbikáktól a férfi jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján. Az Újpest Brassóban is nyerni tudott, így az erdélyi túráját 8 ponttal zárta le. A Gyergyó két harmad alatt fél tucatot rámolt be a DVTK-nak hazai pályán, a DEAC szétlövéssel győzött a FEHA vendégeként, míg az eddig nyeretlen Csíkszereda tragikus első 20 perc után közel állt az első pontjai megszerzéséhez, ám nem járt sikerrel.


A bajnoki címvédő Ferencváros először kapott ki az idényben. A zöld-fehérek az első játékrészt követően még vezettek, a folytatásban fordítottak az Acélbikák, a második harmadban öt gólt szereztek, ráadásul hármat is emberelőnyből – főleg Elliot Lorraine volt elemében, aki gólja mellett két asszisztot is feljegyzett. A középső játékrészben a vendégek is betaláltak kétszer, így kétgólos hátrányuk azt jelentette, hogy nyílt marad az utolsó felvonás is, ám az Acélbikák nem engedték vissza a meccsbe a zöld-fehéreket és Szalma Zsolt gólja után sejteni lehetett, hogy Fodor Szabolcs csapata ma elveszti a veretlenségét. Ugyan a vendégek még negyedszer is beköszöntök, az újvárosiak egy perccel a vége előtt állították be 7–4-es végeredményt. A Ferencváros ezzel első vereségét szenvedte el az idényben, s pontszáma alapján ugyan csak a középmezőnyben áll, ám vesztett pontok tekintetében az újpestiek mögött a második hely az övék.

A nap egyik rangadóját Brassóban játszották: a veretlenül, csupán egy pontot veszítő listavezető Újpest látogatott a Corona otthonába. A mérkőzés első gólját a hazaiak szerezték, Garrett Clarke távoli lövése Radim Valcharról vágódott a hálóba a 4. perc elején. Három és fél perc múlva egyenlítettek az emberelőnyben lévő vendégek, amikor Benk egy lövés utáni lecsorgót piszkált a hazai kapuba, s két és fél perccel a vége előtt már a vezetést is megszerezték: Sam Coatta talált be a kapu előtti kavarodás végén. Ki gondolta volna ekkor, hogy ez lesz a mérkőzés végeredménye is? Márpedig így történt, mert a hátralévő két harmadban ugyan mindkét csapat próbálkozott becsülettel, s végül hiába lőttek kapura több mint 70 alkalommal (41–32 a Corona javára), újabb gól már nem született. Ezzel az Újpest továbbra is veretlen, mindössze egyetlen pontot veszítve áll a tabella élén.

A nap másik rangadója is Erdélyben zajlott, a második Gyergyói HK fogadta a harmadik DVTK-t, ám az eredmény alapján talán túlzó lehet a rangadó kifejezés használata. Az első harmadban még jól tartotta magát a vendégcsapat, csupán Brance Orbán talált be emberelőnyből, a másodikban viszont összeomlott a Jegesmedvék. A felvonás első felében Daniel Tranca duplázott, a második tíz percben Vincze Péter, Szigeti Ákos és Fejes Nándor is beköszönt, ezzel ki is alakítva a 6–0-s hazai győzelmet jelentő végeredményt. A vendégek számára különösen fájó lehet, hogy a középső harmadban mind az öt góljukat azonos létszám mellett kapták.

A nap harmadik erdélyi meccse viszont jóval izgalmasabban alakult, annak ellenére, hogy a Budapest JA HC már az első felvonásban négygólos előnyre tett szert az eddig nyeretlen Csíkszereda otthonában. A középső harmadban aztán gyorsan szépített a hazai alakulat, ám a második gólját szerző Kirils Galoha visszaállította a négygólos előny – más kérdés, hogy a Sportklub erre még a harmad első felében két találattal reagált. A záró felvonásban aztán a hazaiak mindent bedobtak, az újabb találat megszerzése érdekében, de Aidan Brown újabb szépítése már kicsit későn érkezett, s a hazaiaknak már nem volt idejük az egyenlítésre, ráadásul másfél perccel a vége előtt a triplázó Galoha eldöntötte a vitás kérdéseket.

Vasárnap este egyetlen mérkőzés torkollt hosszabbításba, sőt szétlövésbe: a FEHA19 és a Debreceni EAC a középső harmadban megejtett gólváltást követően a záró húsz percet és a ráadást is újabb gól nélkül hozta le, s a rávezetésekben a vendégek bizonyultak jobbnak, így ők gazdagodtak az extra ponttal.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK–FTC-TELEKOM 7–4 (0–1, 5–2, 2–1)
Dunaújváros, 751
néző. Vezette: Timár, Babic, Szabó, Mizsák
DAB: Tóth – Varga, Maarnela 1 / Ahonen, Svars / Sziszak 1, Léránt / Blomberg (1) – SOMOGYI (2), LORRAINE 1 (2), HADZINIKOLIC (2) / Szalma 1, KOSKINEN 1 (1), Elomaa (1) / Dostalek, Nemes (1), SILLANPAA 2 / Marosi, Strenk, Pinczés. Edző: Niko Eronen
FTC: Nagy K. – Seregély, Karmeniemi / Boros, Crespi 1 / Bán, Roth (1) / Banga, Haranghy – Turbucz, Nagy G. (1), Kulmala / Németh, BRADY 3, LaPorte (1) / Nemec, Kestila (1), Galajda / Tóth A., Farkas. Edző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: 47–46
Emberelőny kihasználás: 9/3, ill.: 5/1
MESTERMÉRLEG
Niko Eronen:
– Erősen kezdett a Ferencváros, veszélyesebb is volt az első harmadban, s bár mindkét oldalon voltak helyzetek, megérdemelt volt a vendégek vezetése. A második harmadra viszont nagyon jó szellemben jöttünk ki, megvoltak helyzeteink, s végre az emberelőnyökkel élni tudtunk, míg a harmadikban nagyot küzdöttünk, sokat blokkoltunk.
Fodor Szabolcs: – Az első harmadban jó teljesítményt nyújtottunk, s a második elején is megvoltak a lehetőségeink, hogy elhúzzunk a DAB-tól, de aztán jöttek a buta kiállítások, melyeket jól használt ki a Dunaújváros. A harmadikban ismét a hokival foglalkoztunk, sok helyzetünk volt, de a DAB megérezte a vérszagot, önfeláldozóan védekezett, míg mi nem tudtuk kirántani magunkat abból a gödörből, amibe a második harmadban löktük saját magunkat.

CORONA BRASOV (romániai)–ÚJPESTI TE 1–2 (1–2, 0–0, 0–0)
Brassó, 1422
néző. Vezette: Gergely, Magyar Á. (romániaiak), Gheorghies (román)
BRASSÓ: DUBEAU – Bors, PICHÉ / O. Williams, Clarke (1) / Boriszenko, Farkas T. / Kovács E., Gajdó T. – VALCHAR 1, Blackwater, Zagidullin (1) / Kóger D., Sills, VanWormer / Rokaly-Boldizsár, Gajdó B., Szabó K. / A. Vasile, Kovács M., R. Vasile. Edző: Dave MacQueen
UTE: RAJNA – Nyquist, SILFVER (1) / Pokornyi, Szabó D. (1) / Tornyai, Kiss D. / Balázsi, Simon P. – Tiala (1), Metsävainio (1), COATTA 1 / Kiss P., Kovács A., Benk 1 / Kovács S., Nádasy, Laskawy / Szabó Rácz, Simon L., Cseh. Edző: Markus Juurikkala
Kapura lövések: 41–32
Emberelőny-kihasználás: 4/0, ill. 5/1
MESTERMÉRLEG
Dave MacQueen: – Mindig azt hangoztatom, nem leszek mérges a csapatomra, ha látom, hogy küzd. Ezúttal küzdött, úgy érzem, ennél többet érdemeltünk. Jobbak voltunk az Újpestnél hatvan percen keresztül, csak a kapusuk eszén nem tudtunk túljárni.
Markus Juurikkala: – Nagyot küzdöttünk, főleg a harmadik harmadban, amire büszkék lehetünk. Rajna Miki fantasztikusan védett, a többiek önfeláldozóan blokkoltak. Örülünk a sok győzelemnek, de a következő meccs is nulla-nulláról indul, nem elégedhetünk meg az eddigi sikerekkel.

SC CSÍKSZEREDA (romániai)–BJAHC 4–6 (0–4, 3–1, 1–1)
Csíkszereda, 1200
néző. Vezette: André, Fehér I., Antal O., Szabó L. (mind romániaiak)
CSÍKSZEREDA: Ambrus L. – Ricci, Rutkowski / Láday, Masonius (1) / Casaneanu, Ferencz-Csibi / Agafonov – Szkacskov 1, Welsh (2), LEVIN 1 (2) / A. BROWN 1 (1), Milan (1), Becze T. 1 / Rokaly Sz., Péter B., Részegh T. / Bajkó Cs., Rokaly N., Fodor Cs. Edző: Brad Gratton
BJAHC: Farkas R. – Szabó B. (1), POZSGAI (2) / Tyeszlenko, K. Varga (1) / Tóth Gergely, Dóczi – Ravasz, GALOHA 3 (1), Culigin 1 / MOZER 1 (1), Viikilä (1), Keresztes (1) / Molnár B., Nagy Krisztián (1), Sági Martin / Tóth R. 1, Ritter. Edző: Kangyal Balázs
Kapura lövések: 36–24.
Emberelőny-kihasználás: 5/2, ill. 3/2.
Fegyelmi büntetések: végleges kiállítás (Láday, ill Dóczi)
MESTERMÉRLEG
Hozó Levente (másodedző):
– Eleinte rengeteg hibával hokiztunk, kaptuk is a gólokat. Utána próbáltuk összeszedni magunkat, de sajnos nincsenek olyan játékosaink, akik el tudnának dönteni mérkőzéseket. Túl sokat hibázunk a védekező zónában, sok az eladott korong, a játékunk nagyon-nagyon szellős, úgyhogy mindenki könnyen betalál nekünk, mi meg nem tudunk gólokat lőni.
Kangyal Balázs: – Láthattuk, fizikailag jól felkészültünk, a taktika egyre jobban összeáll, javul a védekezésünk, a kapusaink is egyre jobban teljesítenek. A legjobb bizonyíték, hogy elveszítettük az egyik légiósunkat, a másik eleve otthon maradt, az odáig a góllövő listát vezető játékosunk sem tartott velünk, sérülés miatt, tehát kevesen jöttünk, mégis nagyot léptünk előre, és ez inkább a csapat erejét mutatja, mint az egyéni képességeket.

GYERGYÓI HK (romániai)–DVTK JEGYESMEDVÉK 6–0 (1–0, 5–0, 0–0)
Gyergyószentmiklós, 1250 néző. Vezette: Csomortáni, Bandi, Simon R. (romániaiak), Stefan (román)
GYERGYÓ: RINNE – Haaranen (2), Jalonen / Mesikämmen (1), FEJES 1 (2) / Horvath, Kozma Zs. – B. Orbán 1 (1), Császár, Bodó (1) / Vincze P. 1, TRANCA 2, Sárpátki (1) / Vincze G., Silló, Szigeti 1 (1) / DiDiomete (1), Csiszer, Györfy. Edző: Szilassy Zoltán
DVTK: Voris (Gratzl) – Verveda, Szathmáry / Szirányi B., Hill / Skrabov, Vojtkó / Fazakas, Szalay – Kulesov, Páterka, Berdnyikov / Esteves, Lövei, Razumnjak / Makai, Miskolczi, Mattyasovszky / Pecsét, Csiki, Farkas M. Edző: Steve Kasper
Kapura lövések: 31–29
Emberelőny-kihasználás: 4/1, ill. 4/0
Fegyelmi büntetések: végleges kiállítás (Mesikämmen, ill. Skrabov)
MESTERMÉRLEG
Szilassy Zoltán:
– Majdnem ugyanaz történt, mint Miskolcon, ugyanilyen jól hokiztunk ott is, csak nem jöttek a gólok. Hasonlóan kiváló második harmadunk volt ezúttal is, hat nullánál pedig igazából már a védekezés a legfontosabb, nem fontos hetediket lőni, viszont annál fontosabb mindenféle ajándékozás nélkül játszani a hátralévő időszakban.
Steve Kasper: – A mérkőzés elején nem koncentráltunk eléggé, a hazai csapat pedig kihasznált egy emberelőnyt. Egy kicsit elfogyott az energiánk, nehéz túrán vagyunk túl, amelyből igyekszünk levonni a pozitívumokat. Nem szeretek kifogásokat keresni, jó tanulnivalót ad nekünk ez a mérkőzés, megmutatván, legközelebb mire kell jobban figyelnünk.

FEHA19–DEBRECENI EAC 1–2 (0–0, 1–1, 0–0, 0–0, 0–1) – szétlövéssel
Székesfehérvár, 356 néző. Vezette: Németh, Haszonits, Gottlibet, Kovács P.
FEHA19:
Melnichuk – Csollák (1), Rachinskiy / Falus, Hazeldine / Bogesic, KISS R. – BLASKO 1, Dobos, Ambrus Cs. (1) / Keceli-Mészáros, Nádor, Antonijevic / Farkas L., Fekete, Zezelj / Balasits, Alapi, Németh Z. Edző: Anatoli Bogdanov
DEAC:
HETÉNYI – Mingazov, Krollis / Ushnev, Dobmayer / Ilvessuo, Bukor / Jakabfy S., Jakabfy Cs. – Hári, Novotny, Koblar / Vasilev 1, Smirnon, BUCHKIN 1 / Molnár, Rétfalvi, Mihalik A. / Mazzag, Révész, Mihalik G. Edző: Vaszjunyin Artyom
Emberelőny-kihasználás:
1/0, ill. 2/0.
Kapura lövések: 44–34
MESTERMÉRLEG
Anatoli Bogdanov:
– Remekül visszajöttünk a meccsbe péntek után, a játékkal elégedett vagyok, de az eredménnyel nem. Frusztráló, de tisztelnünk kell az eredményt, egy lőtt góllal tökéletes védekezésre van szükség, és hogy ne adjunk el annyi korongot, mint mi a második harmadban. Másrészt, amikor egy gól dönthet, akkor nagyon fontos menni a végéig. A hosszabbításban az emberelőny jó esélyt adott nekünk, de nem tudtunk sokat kihozni belőle, a büntetőpárbaj pedig külön világ, ahol a kapusok közötti eltérő tapasztalat szinte meghatározta a végkimenetelt.
Vaszjunyin Artyom:
– Nehéz meccsre készültünk, hiszen ez a FEHA nem az a FEHA, amelyik két éve volt. Hat nagyon jó hátvédjük van, a csatárok pedig több éve Anatolij Bogdanov keze alatt dolgoznak, pontosan tudom, milyen munka folyik itt, és mennyire nehéz mindenkinek ellenük. Fiatalok, így van hullámvölgy a játékukban, de arra készültünk, hogy kemény, szoros meccs lesz, és ez be is igazolódott. Húsz perccel lehetünk elégedettek, a többi vagy átlag alatti vagy elmegy kategória volt. Mindig elmondjuk, hogy nem szabad lebecsülni a fiatalokat, remélem, most már eljut mindenki tudatáig.

AZ ERSTE LIGA ÁLLÁSA

M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Újpesti TE 8 7 1 32–12 +20 23
2. Gyergyói Hoki Klub 10 5 2 1 2 41–26 +15 20
3. DVTK Jegesmedvék 9 4 1 1 3 28–25 +3 15
4. Corona Brasov 9 4 1 4 28–30 –2 14
5. Budapest Jégkorong Akadémia 9 2 2 2 3 34–32 +2 12
6. FTC-Telekom 5 3 1 1 31–18 +13 11
7. Dunaújvárosi Acélbikák 8 3 1 4 22–24 –2 10
8. Debreceni EAC 8 2 2 4 20–31 –11 10
9. FEHA19 8 2 2 4 17–31 –14 8
10. Sport Club Csíkszereda 10 3 7 29–53 –24 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik