Jégkorong: „A kezem biztos el fog indulni, a lábam kevésbé”

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2017.08.03. 08:54
Ugyan hosszú távon Németországban akart letelepedni családjával, a 175-szörös válogatott Vas Márton a visszavonulása után rögtön a magyar szövetséghez igazolt, s hozta a famíliát is.

 

 

– Szokatlan, hogy melegítőnadrágban és szövetségi pólóban flangál csupán. Mi a beosztása?
– A szerződésem alapján mentoredző-asszisztens vagyok, de még bele kell tanulnom.

– Többször nyilatkozott róla, hogy a családdal Németországban szeretne majd letelepedni, ehelyett hetekkel a visszavonulása után hazaköltöztek – miért alakult így?
– Nekem az volt a fontos, hogy olyan munkát találjak, amelyben jól érzem magam, és közben a család is jól érzi magát. Mihelyst bejelentettem a visszavonulásomat, megkeresett a szövetség, és másfél havi megbeszélés-tárgyalás nyomán úgy döntöttünk, mégis hazajövünk, mert kiváló lehetőség. Tetszik a koncepció, amelyet felvázoltak, azaz találkoztak az elképzelések.

– Szélig Viktor példája nem riasztotta? Őt is hívták, aztán más kapta a pozíciót…
– Erre nem tudok mit mondani, én nem pályázatra indultam haza, megállapodtunk, mielőtt elkezdtünk pakolni.

– Viszont így nem Frankfurt környékén élnek a továbbiakban.
– És nem is Németországban, hanem Sukoró és Pákozd vidékén, ott szeretnénk letelepedni. Édesanyám és húgom a párjával ott építkezik, szeretnénk a közelükben lenni, ráadásul a lányoknak van németes óvoda is.

– Egyébként mióta ketyeg a szerződése?
– Július elseje óta. Jelenleg az U20-as válogatottnál segítek Svasznek Bencének – ő irányít –, illetve Kiss Dávidnak. Ám nagy rutinom még nincsen, „nullkilométeres” edző vagyok, aki próbál beletanulni a szakmába.

– Viszont játékosként egymillió edző keze alatt dolgozott…
– Valóban, de ez a munka teljesen más. Nekem B-licencem van, ami a magyar hokiban elfogadott, mégis, inkább figyelem a többieket. Még a szempontrendszert és a keretet is tanulnom kell, mert egyelőre két-három játékost ismerek. De azért szép lassan belejövök.

– Milyen a hokiedző-oktatási és -vizsgarendszer?
– B-licencet OKJ-s oktatás, a szakedzőit pedig egyetemi oktatás keretében lehet megszerezni a TF-en. Van pluszban a szövetségnek „learn to play”, azaz LTP-tanfolyama, ami további segítség az edzőknek.

– És milyen az a koncepció, amely annyira csábította?
– Létrehozták ezt a mentoredzőprogramot, aminek az elején tartunk, de úgy néz ki, lesznek a régiókba kihelyezett szakemberek, akik tartják a kapcsolatot a területük csapataival, és összeköttetést jelentenek a szövetséggel, amelynek így nagyobb lesz a rálátása és az ellenőrzési lehetősége például a taofelhasználásban –, és a mentorok össze is ülnek majd a tapasztalatok összegzésére. A szövetség igyekszik fejleszteni az utánpótlást, és ha ebben az segít, ha engem látnak és velem beszélhetnek, az is jó. Engem Dunaújvárosba delegáltak, és hát láttam már egy-két dolgot a világban… Természetesen nem egyik napról a másikra válik láthatóvá a fejlődés, de ebből jó program lehet.

– Viszont itt az augusztus, és ugyan jég mellett van, nem játékosszerelésben. Ez nem hiányzik?
– Őszintén szólva, nem. Az igen, hogy amikor huszonéves voltam, akkor edzés nélkül is fájdalom nélkül tudtam újrakezdeni, de harminchét évesen, ha nem is teljesen rossz, de nem is jó térddel már nem hiányolom. Majd ha edzőként jégre lépek, a kezem biztos el fog indulni, de a lábam már nem annyira… Hát ez van.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik