Jégkorong: megint kikapott az U25, de gólokat lőttünk a cseheknek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.09. 16:40
null
Minden bizonnyal sok szakmai tanulsággal szolgált a magyar fiataloknak a két mérkőzés (Fotó: MJSZ/Mudra László)
A magyar U25-ös jégkorong-válogatott második felkészülési mérkőzését is három góllal (2–5) bukta el Csehország ellen, de a fiatalok ezúttal betaláltak az ellenfélnek – két alkalommal is –, ami az első találkozón még nem jött össze (0–3).

 

AZ U25-BŐL ÖT HOKIST HÍVTAK VISSZA A FELNŐTTEKHEZ
Rich Chernomaz, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya és segítői úgy döntöttek, hogy öt játékost hívnak meg a kijevi divízió 1/A világbajnokságra készülő kerethez az U25-ös együttesből. A csatárok közül Nemes Benjámin, Terbócs István, Reisz Áron és Szita Donát, a védőktől Varga Arnold csatlakozhat az A-válogatotthoz a hétfői edzésen.
Szombaton a felnőttválogatott intenzív edzésen vett részt, a hétvége további részében pihenhettek a játékosok. A vb-felkészülés hétfőn folytatódik.

A jegkorongszovetseg.hu tájékoztatása szerint a mérkőzés elejét a mezőnyben zajló küzdelem jellemezte. A magyarok intenzíven letámadták a cseheket, ezzel megakadályozva a gyors indításokat. Az első nagyobb helyzet mégis az ellenfél előtt adódott. A mieink távolról veszélyeztettek, s ha pontosabban érkeznek a kipattanóra, akkor az egyik ilyen szituációból könnyen gól is születhetett volna. Ez azonban nem jött össze, ellenben a másik oldalon Robert Lis kapott remek passzt szélről, amely után egyedül találta magát szemben Arany Gergellyel, onnan pedig nem hibázott. Néhány pillanattal később emberelőnyben már a magyarok előtt akadt gólszerzési lehetőség, aztán Sárpátki Tamás egyéni akció után veszélyeztette David Pírs kapuját, de találat ezúttal sem született. A csehek a harmad vége előtt még egyszer ünnepelhettek: gyors támadást vezettek, a pontos passzokba nem tudtak beleérni a magyar védők, Martin Matejícek pedig nem hibázott. Így az első harmad 2–0-s cseh vezetéssel zárult.

DIVÍZIÓ 1/A VB, KIJEV (Ukrajna)
MAGYAR MÉRKŐZÉSEK
április 22. (szombat), 12.30: Ukrajna–Magyarország
április 24. (hétfő), 19.30: Magyarország–Ausztria
április 25. (kedd), 16.00: Magyarország–Dél-Korea
április 27. (csütörtök), 16.00: Lengyelország–Magyarország
április 28. (péntek), 12.30: Magyarország–Kazahsztán

A második harmad Szabó Dániel két lövésével indult, majd Reisz Áron ment el a védője mellett a jobb szélen, de a középre adott passz pontatlan volt. Az ellentámadásból viszont megint eredményes volt az ellenfél: Tomás Psenicka bal szélen korcsolyázott el a védők mellett, majd kilőtte a jobb felsőt. Magyar oldalon Terbócs István szerezhetett volna gólt Keresztury Erikkel való remek összjáték után, de a csehek kapusa védte a lövését. A mérkőzésnek ebben a szakaszában kemény harc folyt a pályán, a felek párosával ültek a büntetőpadon. A négy négy elleni játék viszont nem a mieinknek kedvezett: Jaroslav Clouba belőtte csapata negyedik gólját is. Csapatkapitányunkat, Varga Arnoldot ez egészen felpaprikázta, ezt először életerős lövéssel, majd némi fizikai összecsapással szemléltette.

„Érik a gól” – hangzott fel a közönség soraiból, de Szita Donát lövése, és az emberelőnyös kísérletek sem mentek be. Ellenben a csehek hátrányban is komoly helyzetbe kerültek, ezúttal azonban Arany védett.

A harmadik harmad elején aztán megtört a jég. Emberelőnyben Nemes Benjámin passzát Szita Donát értékesítette, azaz ő lőtte az U25-ös válogatott első hivatalos gólját. A folytatásban rendkívül felgyorsult a játék, helyzetek itt is, ott is adódtak, s végül Psenicka lapos lövése után került a korong ismét a kapuba. A csehek rendesen megdolgoztatták a védőinket, akik igyekeztek állni a rohamokat, s jól is tették a dolgukat, hiszen az ellenfél többször már nem talált be. Ellenben egyre több időt töltöttek a büntetőpadon, öt a négy ellen jöttek a magyar helyzetek, Nemes mégis akcióból szerezte meg a csapat második gólját.

JÉGKORONG, U25-ÖS VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉS
Magyarország−Csehország 25 (0–2, 0–2, 2–1)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Magyarország−Csehország 0–3
(0–1, 0–1, 0–1)

Az A-válogatott felkészülési mérkőzései:

Április 3., hétfő: Magyarország–Svédország 0–4
Április 7., péntek: Magyarország–Finnország 1–6
Április 11., kedd, 19:00: Szlovénia–Magyarország (Celje)
Április 18., kedd, 19:00: Magyarország–Szlovénia

AZ A-VÁLOGATOTT 38 FŐS KERETE
Kapus:
Bálizs Bence (MAC), Duschek Dávid (DAB), Hetényi Zoltán (Fehérvár AV19), Rajna Miklós (Fehérvár AV19)
Védők: Garát Zsombor (Austin Bruins, amerikai), Gőz Balázs (DVTK), Kiss Dániel (Újpest), Kovács Bronson Zoltán (MAC), Mestyán István (MAC), Orbán Attila (Fehérvár AV19), Pozsgai Tamás (MAC), Kalvin Sagert (Fehérvár AV19), Stipsicz Bence (Cedar Rapids RoughRiders, amerikai), Szirányi Bence (Fehérvár AV19), Varga Arnold (Debrecen), Vokla Roland (MAC), Kevin Wehrs (Villach, osztrák)
Csatárok: Bartalis István (Schwenningen, német), Benk András (Újpest), Chris Bodó (Fehérvár AV19), Csányi Karol (Újpest), Keegan Dansereau (DAB), Erdély Csanád (Fehérvár AV19), Galló Vilmos (Linköping, svéd), Hajós Roland (DVTK), Hári János (Leksands, svéd), Kóger Dániel (Fehérvár AV19), Magosi Bálint (DVTK), Nagy Krisztián (MAC), Nemes Benjámin (Újpest), Brance Orban (Fehérvár AV19), Reisz Áron (Fehérvár AV19), Andrew Sarauer (Fehérvár AV19), Sebők Balázs (KalPa, finn), Somogyi Balázs (MAC), Szita Donát (Fehérvár AV19), Terbócs István (MAC), Vas János (Fehérvár AV19)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik