Jégkorong: volt magyar gól, de kikaptunk a vb-ezüstérmestől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.07. 21:09
null
Nem maradtak munka nélkül a magyar kapusok a vb-ezüstérmes ellen (Fotó: Török Attila)
A legutóbbi vb-ezüstérmes, jelenleg világranglista-harmadik érvényesítette a papírformát: Finnország jégkorong-válogatottja 6–1-re legyőzte a divízió 1/A vb-re készülő Magyarországot péntek este a budapesti Tüskecsarnokban.

 

Az első harmadban a mieink több ígéretes támadást is vezettek, csakhogy a gólszerzés nem sikerült – nem úgy a jóval nagyobb játékerőt képviselő finneknek: Antti Pihlström egy alapvonal mögül visszatett korongot vert be közelről, Ville Lajunen pedig távolról talált be. A magyar csapat emberelőnyben játszva közel volt a szépítéshez, de ez végül nem sikerült, sőt egy blokkról lecsorgó korongot Olli Palola közelről beütött. (0–3)

Amíg az első harmadban nagyjából egyformán kísérleteztek kapura lövéssel a csapatok (9:12), a második húsz percről ez már nem mondható el. Jesse Virtanen és Miro Aaltonen gyors egymásutánban betalált Hetényi Zoltánnak, és bár nem sokkal később kis híján szépítettünk (a korong a jobb vasról csorgott vissza egy kapu előtti kavarodás során), ebben a periódusban is megkaptuk a harmadikat: Olli Palola a védőharmadból indulva szólózott, és nagyon finom köténygóllal avatta fel a játékrész közepén becserélt Rajna Miklóst. (0–6)

A befejező harmadban összejött a becsületgól: emberelőnyben, egy kapu előtti kavarodás során Bartalis Istvánról pattant a kapuba a korong – a videózás szerint szabályos körülmények között. A meccs hajrájában egy emberhátrányt is sikerült kivédekeznie a becsülettel harcoló magyar csapatnak, így ha a meccs a várakozásoknak megfelelően sima vereséggel ért is véget, az utolsó harmadot megnyertük! (1–6)

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

MAGYARORSZÁG–FINNORSZÁG 1–6 (0–3, 0–3, 1–0)
Tüskecsarnok, 2200 néző. V: Haszonits, Kincses, Váczi, Soltész
MAGYARORSZÁG: Hetényi Z. (Rajna) – Sagert, Szirányi B. – Gőz, Kiss D. – Vokla, Wehrs – Orbán A., Pozsgai; Erdély, Sarauer, Galló V. – Vas J., Bartalis 1, Bodó – Kóger D., Nagy K., Dansereau (1) – Somogyi, B. Orbán, Csányi. Mb. szövetségi kapitány: Majoross Gergely
FINNORSZÁG: Säteri (Metsola) – Jaakola (2), Lajunen 1 (1) – Koivistö, Salmela (1) – Jarvinen (1), Virtanen 1 – Kivistö, Kukkonen; Aaltonen 1 (1), Erkinjuntti (1), Palola 2 (1) – Jormakka, Kemppainen, Pyörälä (1) – Antila, Huhtala (1), Pihlström 1 – Junttila, Ojamaki, Sallinen. Szövetségi kapitány: Lauri Marjamäki
Gólütők: Pihlström (8:00 – 0–1), Lajunen (11:32 – 0–2), Palola (18:14, ee – 0–3), Virtanen (24:25 – 0–4), Aaltonen (26:05 – 0–5), Palola (39:08 – 0–6), Bartalis (47:07, ee – 1–6)
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Kapusok: Hetényi Z. 76.2%, Rajna 95.0%, ill. Säteri 100%, Metsola 92.3%
Lövések: 22 (9, 2, 11), ill. 41 (12, 17, 12)
Emberelőnyök: 4/1 (2/0, –, 2/1), ill. 2/1 (1/1, –, 1/0)
Büntetéspercek: 4 (2, –, 2), ill. 8 (4, –, 4)
MESTERMÉRLEG
Majoross Gergely:
– A korong nélküli játékunk sokkal jobb volt, mint hétfőn, de a korongkihozatalokkal már akadt gond, ez nagy hiányosságunk, több gólt is emiatt kaptunk. A játék képe viszont javul, az emberelőnyünk is jobb volt – épp azért szerettünk volna ilyen intenzitású meccseket játszani, hogy kiderüljenek a gyengeségeink. Sok munka áll még előttünk, sok mindenen kell finomítanunk, de bízom benne, eljutunk oda, ahova szeretnénk.
Kalle Kaskinen (másodedző): – Nagyon jól kezdtünk, és a lelkes közönség előtt végig remekül játszottunk, elégedett vagyok a teljesítményünkkel és a végeredménnyel is. Ez volt az első felkészülési mérkőzésünk, eddig jobbára csak edzettünk, így mindenféleképpen hasznosnak ítélem a találkozót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik