Megszakadt a Detroit nagy sorozata, 15 gól esett Tampában

Vágólapra másolva!
2007.12.14. 08:52
Hét győztes mérkőzés után kapott ki a Detroit Red Wings, amely hazai pályán játszott az Edmonton ellen az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) alapszakaszának 68. játéknapján. Potyogtak a gólok Tampában, a Calgary végül 9-6-ra győzött. A St. Louis volt az egyetlen csapat, amely képtelen volt gólt ütni.
Dwayne Roloson remekül védett, nagy része van az Edmonton detroiti sikerében
Reuters
Dwayne Roloson remekül védett, nagy része van az Edmonton detroiti sikerében
Dwayne Roloson remekül védett, nagy része van az Edmonton detroiti sikerében
Reuters
Dwayne Roloson remekül védett, nagy része van az Edmonton detroiti sikerében

Jó formában várta a Detroit az Edmontont, hiszen a Red Wings előző hét meccsén egyaránt győztesen hagyta el a pályát.

Most azonban megszakadt ez a jó sorozat, hiszen hiába lőtt két gólt is Henrik Zetterberg, az Edmonton tartotta a lépést, és végül a szétlövésben – Ales Hemsky találatának köszönhetően – sikeres volt. A győzelemben oroszlánrésze volt Dwayne Roloson kapusnak, aki 39 lövést hárított.

Potyogtak a gólok Tampában, és az adok-kapokból végül a vendég Calgary jött ki jobban. Jarome Iginla és Kristian Huselius is három-három góllal zárt, előbbi valamennyi találatát az utolsó játékrészben szerezte.

Hóvihar tombolt Bostonban, így mindössze 1500 néző látta, hogy a Bruins vereséget szenved a New Jersey Devilstől, ezzel megszakad hazai pályán a három mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata.

Nem ontja számolatlanul a gólokat a New York Islanders, de így is tud nyerni. Az együttes az elmúlt húsz meccsén egyszer sem tudott három gól fölé jutni, az idei szezonban ütött 66 góljuknál mindenki többet szerzett a ligában. Ennek ellenére ezúttal sikerült legyőzni a Phoenix Coyotes gárdáját.

Túllépett a korábbi, hét meccsen át tartó nyeretlenségi sorozatán az Ottawa, amely azóta sorozatban negyedik alkalommal hagyta el győztesen a pályát. A Pittsburgh otthonában ugyan egy darabig hátrányban voltak, de Dany Heatley és Jason Spezza duplájával sikerült fordítaniuk. Utóbbi még két gólpasszt is kiosztott a meccsen.

A St. Louis Blues volt az egyetlen csapat, amely nem tudott betalálni a játéknapon, mivel a Florida kapusa, Tomas Vokoun mind a 33 kapura tartó lövést hárította.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI JÉGKORONG-BAJNOKSÁG (NHL)

ALAPSZAKASZ, 68. JÁTÉKNAP
Boston Bruins New Jersey Devils 1-3
New York Islanders Phoenix Coyotes 3-2
Philadelphia Flyers Montreal Canadiens 1-4
Pittsburgh Penguins Ottawa Senators 1-4
Tampa Bay Lightning Calgary Flames 6-9
Detroit Red Wings Edmonton Oilers 3-4 – szétlövés után
Nashville Predators Colorado Avalanche 1-2
St. Louis Blues Florida Panthers 0-1
Dallas Stars Los Angeles Kings 4-1
San José Sharks Vancouver Canucks 5-2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik